mt. 7 7 „Kérjetek, és adatik nektek, keressetek, és találtok, zörgessetek, és megnyittatik nektek. 8 Mert aki kér, mind kap, aki keres, talál, és a zörgetőnek megnyittatik.
Betöltöm-e ezt a belső szolgálatot? A közbenjáró imádság nem válik rejtett csapdává, nincs ott benne az elvakultság vagy a gőg veszedelme. Rejtett szolgálat ez, olyan gyümölcsöket hoz, amelyek által az Atya dicsőíttetik. Szellemi életemet egyetlen középpontba kell gyűjtenem: Uram váltságműve köré. Jézus Krisztus uralkodik-e egyre inkább életem felett? Ha életem középpontja és nagy mozgató ereje az Úr engesztelő áldozata, akkor életem minden szakaszán gyümölcsöt hoz neki.
Hogy helyesen, vagy helytelenül gondolkozunk az imádságról, az attól függ, milyen az elképzelésünk róla. Ha az imádságot úgy vesszük, mint a tüdő lélegzését vagy a vér keringését, akkor helyesen gondolkozunk. A vér szakadatlanul kering, a lélegzés is szakadatlan. Nem vagyunk tudatában ennek, mégis megállás nélkül folyik. Nem mindig vagyunk tudatában annak sem, hogy Jézus tökéletes kapcsolatban tart minket Istennel; mégis így van, ha engedelmeskedünk neki. Az imádság nem gyakorlás, hanem élet. Őrizkedj mindattól, ami gátolja feltörő fohászaidat.
Van-e szükségünk más indokolásra ahhoz, hogy közbenjáró imádkozókká legyünk, mint az, hogy "Krisztus mindenkor él, hogy esedezzék érettünk" és hogy "a Szent Szellem esedezik a szentekért"? Olyan eleven kapcsolatban vagyunk-e embertársainkkal, hogy mint Istennek a Szent Szellem által tanított gyermekei végezzük értük a közbenjáró imádság szolgálatát? Kezdjük azokon a körülményeken, amelyek között élünk: otthonunk, foglalkozásunk, a minket, vagy másokat érintő jelenlegi válságos idők vajon letörnek-e bennünket?
Ha nem vigyázunk éberen arra, hogyan munkálkodik bennünk Isten Szelleme, akkor szellemi képmutatókká válunk. Látjuk, miben buknak el a többiek és ezt a meglátásunkat kritikává torzítjuk, ahelyett, hogy imádkoznánk értük.
Gondolta, hogy kipusztítja őket; de Mózes... elébe állott a résre, hogy elfordítsa haragját... (Zsolt 106,23 - Károli)
Tőlem is távol legyen, hogy vétkezzem az Úr ellen, és ne imádkozzam többé értetek. (1Sám 12,23)
Milyen nagy buzdítás ez imádságra. Mi magunktól csupán kicsiny dolgokat kérnénk, mert nem is érdemlünk nagyokat. Urunk azonban arra biztat, hogy kérjünk nagy áldásokat. Legyen az imádság életünknek olyan természetes cselekedete, mint az, hogy kinyitjuk a szánkat. Ugyanolyan természetes és őszinte megnyilatkozás. Ha valakinek nagyon fontos mondanivalója van, jól kinyitja a száját, igehelyünk is arra biztat, hogy legyünk igazán buzgók a kérésben és könyörgésben.
Nem minden hívõ tanult még meg Krisztus nevében imádkozni. Az imádságnál pedig nagyon fontos, hogy ne csak Krisztus érdeméért kérjünk valamit, hanem az Õ nevében, mintegy Tõle nyert felhatalmazással is kérjünk dolgokat. Bizonyára nem fogunk hiábavalóságokat kérni, ha Krisztus nevében könyörgünk, mert ezzel gonoszul káromolnánk áldott nevét. Csak úgy merjük odatenni imánk végére a nevét, ha igaz ügyért könyörgünk. Ilyenkor viszont bizonyosak lehetünk, hogy Isten meghallgat minket.
Hitünk számára teljesen érthető ez a kép ma is. Látjuk a megnyílt eget. Krisztus nyitotta meg azt minden hívő számára. Betekinthetünk a titkok és a dicsőség világába, mert Krisztus feltárta azt nekünk. Be is lépünk oda nemsokára, hiszen Krisztus maga az odavezető út.
