Kösz, jól vagyok
Kösz, jól érzem magam a bőrömben,
nem hordom a jókedvemet bőröndben.
Fülig ér a szám és a szemem ragyog,
amióta tudom azt, hogy kié vagyok.
Kösz, jól érzem magam a bőrömben,
nem hordom a jókedvemet bőröndben.
Fülig ér a szám és a szemem ragyog,
amióta tudom azt, hogy kié vagyok.
Eljönnek a távol lakók is, és építik az Úr templomát. (Zak 6,15a)
Pál írja: Krisztusban nincs zsidó, sem görög, nincs szolga, sem szabad, nincs férfi, sem nõ, mert ti mindnyájan egyek vagytok a Krisztus Jézusban. (Gal 3,28)
1929. január elsején a Georgia Tech csapata a UCLA (University of California, Los Angeles) ellen játszott a Rose Bowl-ban. A meccsen a UCLA egyik játékosa, akit Roy Riegels-nek hívtak, megszerzett egy eladott labdát, de valahogy összezavarodott, és rossz irányba kezdett el szaladni a pályán. Már vagy hatvan métert szaladt, mire egyik csapattársa, Benny Lonn éppen a gólvonal előtt leszerelte, és ezzel megakadályozta, hogy az ellenfélnek pontot szerezzen. Attól a pillanattól fogva a UCLA többé nem volt ura a helyzetnek.
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kisfiú, akit a pajtásai egy képregényben szereplő „Sparkplug" nevű ló után Sparky-nak neveztek. Bár a fiú utálta a gúnynevét, soha nem tudott megszabadulni tőle.
Az újság „elveszett - talált" rovatában feltűnt a következő hirdetés:
ELVESZETT KUTYA - 50 DOLLÁR JUTALOM Fekete-barna foltos, uszkár - németjuhász keverék. Bolhacsípéses, bal hátsó lába hiányzik, fartövén a szőrzet lekopott, vak, nemrég lett ivartalanítva. A „Lucky" névre hallgat.
Egy napon azt kérte az osztálytól a tanárnő, hogy minden osztálytársuk nevét írják föl egy lapra úgy, hogy a nevek mellett maradjon egy kis üres hely. Gondolják meg, mi a legjobb, amit mondani tudnak a társaikról, és azt írják a nevek mellé. Egy teljes órába telt, mire mindenki elkészült és mielőtt elhagyták az osztálytermet, a lapot átadták a tanárnőnek.
Hétvégén a tanárnő minden diák nevét fölírta egy papírlapra és mellé a kedves megjegyzéseket, amelyeket a tanulótársak írtak róla.
Egy kislány álma az volt, hogy egyszer híres zongorista lesz, de a Szamárinduló volt az egyetlen darab, amit el tudott játszani. Akárhogy is próbálkozott, nem volt többre képes. Egy idő után szülei elhatározták, hogy beíratják magántanítványként egy neves zongoraművészhez, hogy az megtanítsa őt rendesen zongorázni. A kislány természetesen el volt ragadtatva az ötlettől.
(Igaz történeten alapul)
Ani nagydarab, nem túl vonzó lány volt.
Voltaképpen kövér volt.
Az ifjúsági csoport tagjaként részt vett a legtöbb ifjúsági rendezvényen és bibliaórán. Egy este az ifjúsági vezető egy olyan szituációs játékkal vezette be az alkalmat, ami a „Mentőcsónak" címet viselte.
Egy családnak kedvenc időtöltése volt, hogy kirakójátékokat raktak ki együtt. Az édesapa mind bonyolultabbakkal tért haza. Egy este egy több mint ezer darabból álló kirakót hozott a családnak. Azonnal nekiestek. Ám egy óra múlva csalódottság lett úrrá a családon. Akárhogy igyekeztek, el sem tudták kezdeni.
Akkor az édesapa észrevette, hogy véletlenül összecserélte a doboz fedelét egy másikéval. A kép, amit néztek, nem egyezett azzal a kirakóval, amin dolgoztak.