1929. január elsején a Georgia Tech csapata a UCLA (University of California, Los Angeles) ellen játszott a Rose Bowl-ban. A meccsen a UCLA egyik játékosa, akit Roy Riegels-nek hívtak, megszerzett egy eladott labdát, de valahogy összezavarodott, és rossz irányba kezdett el szaladni a pályán. Már vagy hatvan métert szaladt, mire egyik csapattársa, Benny Lonn éppen a gólvonal előtt leszerelte, és ezzel megakadályozta, hogy az ellenfélnek pontot szerezzen. Attól a pillanattól fogva a UCLA többé nem volt ura a helyzetnek. A Georgia Tech elfogta a kirúgást, és szerzett két pontot.
Az első félidőnek eme furcsa incidensét követően minden nézőt ugyanaz a kérdés foglalkoztatott: „Vajon mit fog tenni Nibbs Price edző Roy Riegels-szel a második félidőben?" Az első félidő után a játékosok elhagyták a pályát, bementek az öltözőbe, és leültek a padokra meg a földre - Riegels kivételével mindannyian.
Ő a pokrócát vállára terítve leült az egyik sarokba, arcát kezébe temette, és úgy sírt, mint egy gyermek.
A félidős szünetben az edzőnek általában sok mondanivalója van a csapata számára, és utasításokat ad a következő félidőre nézve. Ám ebben a szünetben Price edző nagyon hallgatag volt. Kétségtelenül azt próbálta eldönteni, hogy mit csináljon Roy Riegels-szel. Aztán egyszer csak bejött az öltözőbe az időfelelős, és szólt, hogy mindössze három percük van kezdésig. Price ránézett a csapatra, és egyszerűen annyit mondott:
- Fiúk, ugyanaz a csapat kezdi a második félidőt, amelyik az elsőben játszott.
A játékosok valamennyien felálltak, és elindultak kifelé - Riegels kivételével. Ő meg sem mozdult. Az edző visszafordult és újból szólt neki; Riegels továbbra sem mozdult. Ekkor az edző odament hozzá, és azt mondta:
- Roy, nem hallottad, mit mondtam? Ugyanaz a csapat kezdi a második félidőt, amelyik az elsőben játszott.
Erre Roy Riegels felnézett, és Price látta a férfikönnyektől nedves arcát.
- Edző! - mondta. - Nem tudom vállalni, hogy bizonyítsak. Szégyent hoztam rád. Szégyent hoztam a Kaliforniai Egyetemre. Lejárattam magamat. Nem tudnék szembenézni ezzel a tömeggel a stadionban, hogy megpróbáljam jóvátenni, amit elrontottam!
Ekkor Price edző Riegels vállára tette a kezét, és azt mondta:
- Roy, kelj fel, és menj vissza a pályára! A játszmának még csak a fele ért véget!
Roy Riegels visszament a pályára, és azok a Georgia Tech játékosok igazolhatják, hogy még soha nem láttak embert úgy futballozni, mint ahogy Roy Riegels játszott abban a második félidőben.
Isten kegyelme hasonlít Roy edzőjéhez. Néha úgy érezzük, annyira elrontottunk valamit, hogy fel akarjuk adni, és bedobjuk a törölközőt. Isten azonban nem mond le rólunk. Ő azt mondja: „Kelj fel, és menj ki a pályára! A játszma még nem fejeződött be." Isten kegyelmének evangéliuma a második esély evangéliuma, meg a harmadik esélyé, meg a századiké. Mi állandóan elveszítjük a labdát, de Isten soha nem állít ki minket a játékból. Ő tovább biztat bennünket.