"Ott majd visszagondoltok arra, hogyan éltetek, és mi mindent tettetek: hogyan tettétek magatokat tisztátalanokká. Akkor megundorodtok magatoktól, olyan sok gonoszságot követtetek el" (Ez 20,43).
Az Újszövetségben öt különböző Jakab szerepel. Az egyik, akivel foglalkozunk, csak kétszer van említve az evangéliumokban: Mt 13,55; Mk 6,3; a négy "testvér", akik ezekben a versekben említve vannak, minden bizonnyal Mária és József gyermekei, és ezért az Úr Jézusnak féltestvérei. Nyilvánvaló, hogy Ő utána születtek. A nevek megadott sorrendje azt sugallja, hogy a négy közül Jakab volt a legidősebb. Tudjuk, hogy közülük senki sem hitt az Úr Jézusban az Ő halála előtt, Jn 7,5.
Az ApCsel 10 egyike a könyv kritikus fejezeteinek. Tartalmazza pogányok megtérését Péter igehirdetésén keresztül. Isten őt használta fel, hogy alkalmazza a hit ajtajának kulcsát a pogányok felé. Az Úr a Mt 16-ban adta neki a kulcsokat. Ez a fejezet az utolsó a három közül, amely kívülállók megtérését jegyzi fel az emberiség három ágazatából. Az etióp udvari ember hámita volt, Saul sémita volt, most pedig a százados Jáfet leszármazottja. Koméliusz hasonlított az első kettőhöz: igaz ember volt és nagy tiszteletnek örvendett.
Két részből álló könyvében Lukács sok ember megtérésének történetét mondja el. Mindegyik beszámoló hangsúlyozza az egyes személy fontosságát Isten számára. Jelenlegi igehelyünk különösképpen ezt mutatja be. Isten munkálkodott ennek az embernek az életében, majd pedig kimozdított egy evangélistát az áldások helyszínéről, pontosan azért, hogy találkozzanak a pusztában. Isten minden egyes ember Istene, és Isten mindegyikünkre személyesen visel gondot.
Tíz nappal az Úr mennybemenetele után eljött a pünkösd napja, és leszállt a Szent Szellem. Péter ekkor kiállt a tizeneggyel együtt és hatalmas erejű üzenetet mondott el, amely tele volt szentírási idézetekkel, tele volt a feltámadott Krisztussal - és az Ő dicsőségével. Minden nemzetből ezrek hallgatták az üzenetet, és közülük háromezer ember összetört és megtért.
PÁL a korintusiakat a szívében hordozta (3. v.). Azt kéri, hogy tárják elég szélesre a szívüket az ő számára, hogy szeretetüknek mindenkori tárgya legyen (2. v.). Miért is ne? Nem ártott nekik. Nemcsak dicsekszik velük, hanem megvigasztalódott a velük kapcsolatos hírekkel (4-7. v.). A levél, amit nekik küldött, problémát jelenthetett, de nem sajnálja az erkölcsi eredmények miatt (8-9. v.). Bűnbánatot eredményezett. Felvázolja a helyzetet, amely miatt így járt el (9-10. v.).
A KEGYELEM csodája a damaszkuszi úton fordulópont, nem csupán Pál életében (1Tim 1,12-15), hanem magában az Apostolok Cselekedeteiben is, mert Istennek a pogányokhoz küldött külön követének elhívását és felkészítését jelenti. Mivel később az az apostol lesz, akire a Gyülekezettel kapcsolatos igazság különösképpen rá van bízva (Ef 3,3-9). Helyes, hogy az ő megtérését összekapcsoljuk néhány alapvető tanulsággal ebben a tárgykörben.
OLVASUNK EGY vámszedőről (1-10. v.). Volt már olyan érdekes feltételezés, hogy ez ugyanaz az ember, akiről az Úr az előző fejezetben beszélt (Lk 18,13-14). Akár így van, akár nem, az Úr azért jött, hogy őt megkeresse (10. v.), az pedig meghívta Őt az otthonába. Szeretnénk ismerni az otthonban lefolyt beszélgetést, de csak az ezt követő eseményeket ismerjük, és ezek azt bizonyítják, hogy ebben az emberben csodálatos változás ment végbe. Nemcsak vámszedő volt, hanem fővámszedő, és előrehaladása közben nagyon gazdag ember lett.
AZ ENGESZTELHETETLEN szellem probléma (3-6. v.). Az Úr azt mondja, hogy ha valaki vétkezik ellenünk, és megbánja, meg kell bocsátanunk neki. Azzal lehetett érvelni, hogy ha ismétlődik a vétkezés (hétszer), bizonyos kétségek merülhetnek fel a megbánást illetően. De a lecke világos - ha megbánta, bocsáss meg neki. Lehetnek kétségeink a megbánás őszintesége felől, de a mi dolgunk a megbocsátás. Megérthetjük a tanítványok kérését, hogy „növeljed a mi hitünket", mert az állandó megbocsátás meghaladja az emberi erőt.
A MEGTÉRÉS a gondolkodásmód megváltoztatása, amely az egyént arra indítja, hogy bízzon Istenben és hagyjon fel a bűnnel. Ez életbevágó része az Isten emberekkel való bánásmódjának. Szóltak az Úrnak azokról, akiket Pilátus megöletett, valamint azokról, akik meghaltak, amikor egy torony rájuk omlott, úgy gondolva, hogy azok, akik így jártak, nagyon bűnösök voltak, ezért ítéltettek meg. „Ha meg nem tértek, mindnyájan hasonlóképpen elvesztek": Krisztus válasza eltekint azoktól, akik ezeket a szerencsétlenségeket elszenvedték, hanem hallgatói felé és felénk irányul.