Ellenségeink szűkmarkúak velünk szemben, de nem vagyunk kiszolgáltatva nekik. Az Úr gondoskodik rólunk, végtelen bölcsessége jelöli ki helyünket a világban. Sorsunkat nálunk bölcsebb értelem irányítja. Minden dolgot Isten rendez el, és mi ennek örülünk; azt választjuk, amit Isten választ a számunkra. Ha saját elképzeléseink szerint választhatnánk, akkor is azt kívánnánk: bárcsak minden Isten akarata szerint történne.
Micsoda áldott reménység ez! Nem szeszélyes álom, hanem a csalhatatlan Ige kijelentése. Valamennyi nép megismeri majd az Urat, és kegyelmes uralkodását minden nemzetség elfogadja. Ma még távol vagyunk ettől. Ugyan ki hódol ma a Nagy Király előtt? Mennyien lázonganak! Milyen sok úr és milyen sok isten van e földön! Még a hitvalló keresztyének között is hány és hányféle eltérő felfogás uralkodik róla és evangéliumáról! De egyszer majd egy Király lesz, egy Úr és az élő Istennek egy neve. Ó Uram, bárcsak hamarosan eljönne ez a nap!
"Majd megtudják az egyiptomiak, hogy én vagyok az Úr" (2Móz 7,5).
AZOK a kellemetlen dolgok, amelyeket Péternek el kellett mondania, majdnem befejeződtek, és most gondolhat a szentekre, akiket ebben a fejezetben négyszer „szeretteimnek" nevez. Az emlékezés Isten Igéjére mindig megmozgatja az őszinte elmét. A hamis tanítók hiábavalóságainak dagályos szavai között ott éktelenkedett a következő kérdés is; „Hol van az ő eljövetelének ígérete? Mert amióta az atyák elhunytak, minden azonképpen marad." Nekik, mint mindenki másnak, ott volt az Ószövetség, hogy olvassák, de szándékosan tudatlanok lettek annak igazsága felől.
PÁL EZT a levelet azzal fejezi be, hogy újra megerősíti Timóteusnak adott megbízását, és ezt Isten jelenlétében teszi, Aki az élet fenntartója annak minden formájában, az az erőforrás, amelyből minden élet származik, valamint Krisztus Jézus jelenlétében, Aki Ember voltának idejében tökéletes hűséget mutatott Poncius Pilátus előtti bizonyságtételében. Ennek a szakasznak a hangneme és elrendezése folytán világos, hogy az apostol azt akarta, hogy Timóteus ezt a felelősséget szigorú megbízásnak tekintse, amelyet meg kell tartania az Úr Jézus Krisztus megjelenéséig.
KEZDŐ VERSÜNK arra tanít bennünket, hogy tegnapi olvasmányunk témája részben rendetlenséget okozott a gyülekezetben. Volt egy másik ok is. A megosztottság és a szakadás nyilvánvaló volt közöttük, és ez így volt akkor is, amikor összejöttek, hogy megemlékezzenek az Úrról. Azokban a napokban az összejövetel „szeretetvendégséggel" kezdődött, de ez ivászatba és lakoma-orgiába csapott át, amikor a gazdagok dőzsöltek, a szegények pedig éhesek maradtak, és feszélyezve érezték magukat (21-22. v.).
EZ a szakasz két további jelet tartalmaz, amelyek az evangéliumban előfordulnak. A 2. fejezetben úgy láttuk Krisztust, mint a minőség Urát, míg itt, az ötezer ember megvendégelésével kapcsolatban Ő a mennyiség Ura (1-14. v.). A második jel, amikor Krisztus jár a tengeren, a természeti törvény Uraként mutatja Őt (15-21). Nagy sokaság követte Jézust és most azt akarta, hogy adjanak nekik valamit enni. Megkérdezte Filepet a dologról, nagyon is pontosan tudva, hogy mit szándékozik tenni (6. v.).
FEJEZETÜNK néhányszor a hatalom kérdését érinti, és az Úr Jézust úgy látjuk, mint Aki tekintélyt követel tanításának minden területén. Megkérdőjelezték hatalmát (1-8.v.) néhányan, akik úgy tűnik, a Szanhedrintől jövő küldöttséget alkották. Lehet, hogy a Bemerítő Jánossal kapcsolatos kérdés feltevésével nemcsak őszinteségüket vonta kétségbe, hanem vallási vezetői hatáskörüket is.
EZ A FEJEZET a szárazságtól egészen a felhőszakadásig vezet bennünket. A háttér ismert, 1-20. v. Amikor mindenki összegyülekezett, Illés felszólítja a népet, és javaslatot tesz a kihívás feltételeire, 21-24. Hamarosan kiderült Baál tehetetlensége, 25-29. Ezután Illés közeledett az Úrhoz, aki a próféta könyörgésére tűzzel válaszolt, színvallásra kényszerítve a népet, 30-39. v. Baál prófétáinak lemészárlása, Illés könyörgése, valamint a vihar teszi teljessé a történetet, 1Kir 18:40-46.
BÁR a Tízparancsolatot egy akkor még ismeretlen néppel közölték, amely egészen addig rabszolgák nemzete volt, a Tízparancsolat, mint az erkölcsiség minden területe a héber Szentírásban - messze felette áll a többi nemzet erkölcsi előírásainak. Ha az emberek nem számolnak isteni eredetükkel, akkor hogyan tudják ezt egyáltalán megmagyarázni? Egyedül Izráelről mondta Isten: „az égből beszéltem veletek", 22. v. Isten ismét felhívja a figyelmet az Egyiptomból történő megváltásra, 2. v. A megváltás - ok az engedelmességre.