bizalom

Amikor elfog a félelem, nem tehetünk mást, minthogy imádkozunk Istenhez; de Urunknak joga van elvárni, hogy akik az Ő nevét segítségül hívják, bizakodva higgyenek benne. Isten elvárja gyermekeitől, hogy úgy bízzanak benne, hogy minden nehézség közepette egyedül őreá hagyatkoznak. Mi csak bizonyos határig bízunk Istenben, aztán visszatérünk azoknak az embereknek a kezdetleges, ijedtségimádságaihoz, akik nem ismerik Őt. Most már nem látunk kiutat és ezzel azt mutatjuk, hogy a legcsekélyebb bizalmunk sincs benne és az Ő világkormányzásában.

Nem baj, ha Illésre bízod magad, addig amíg Isten neked adja. De gondold meg, hogy eljön az ideje, amikor Illésnek mennie kell s nem áll többé melletted mint oltalmazód és vezéred, mert Isten nem akarja őt tovább melletted hagyni. Azt mondod: "Nem tudok Illés nélkül járni." Isten azt mondja: kell!

Micsoda merészség Istentől, hogy bízik bennünk! Azt mondod: "De azt nem tette bölcsen, hogy engem választott, hiszen nincs bennem semmi, nem érek semmit." Éppen ezért választott. Amíg azt gondolod, hogy van valami benned, nem választhat ki téged, mert saját céljaid vannak és azoknak szolgálsz. Csak ha már elvezethet odáig, hogy önelégültséged végére érsz, akkor választhat ki, hogy vele felmenj Jeruzsálembe, ahol olyan cél betöltéséről van szó, amit nem beszél meg veled.

A kijózanodás azt jelenti, hogy az életről nincsenek többé hamis nézeteink. Ha csalódások által józanodunk ki, lehet, hogy keserűvé és keménnyé, szeretetlenül ítélkezővé leszünk mások iránt, de az Istentől való kijózanodás megtanít arra, hogy úgy nézzük az embereket, ahogy vannak, és mégse legyünk barátságtalanul szigorúak, ne vágjunk a szemükbe keserű szavakat. Az életben sok kegyetlenség onnan származik, hogy hiú ábrándokban ringatjuk magunkat.

Azzal kezdjük, hogy a tudatlanságunkban bízunk és elnevezzük ártatlanságnak; aztán ártatlanságunkba helyezzük bizodalmunkat és elnevezzük tisztaságnak; mikor aztán Urunk éles kijelentéseit halljuk, vállat vonva mondjuk: "Soha nem éreztem a szívemben semmit ezekből a borzalmas dolgokból." Rossz néven vesszük, hogy Jézus Krisztus leleplezi ezeket a dolgokat. - Vagy Jézus Krisztus a legfőbb tekintély az ember szíve felett, vagy arra sem érdemes, hogy figyelemre méltassuk.

A "járásban" nincsen nyugtalanság; ez a próbája a kitartásunknak. Az erő legnagyobb teljesítménye ez: jársz és nem fáradsz el. A Biblia ezt a szót: "jár" a jellem kifejezésére használja. János "ránézett Jézusra, amint ott járt, és mondta: Íme az Isten Báránya!" (Jn 1,36). A Bibliában semmi sem elvont, minden élő valóság. Isten nem azt mondta: "légy szellemi ember", hanem ezt: "járj énelőttem!" (1Móz 17,1).

Jézus Krisztus azoknak ad életszabályokat, akikben az Ő Szelleme van. Ennek a versnek egyszerű érvelése által felhív arra: töltse be gondolkozásmódunkat az, hogy minden mögött ott van Isten irányítása, s ez azt jelenti, hogy a tanítvány őrizze meg teljes bizodalmát és legyen buzgó a kérdezésben és a keresésben.

Bízol-e még csak egy parányit is bármi másban - Istenen kívül? Bízol-e még egy kicsit a természetes erényben vagy a körülmények alakulásában? Nem építesz-e magadra csak egy kicsit is abban az új feladatban, amit Isten eléd állított? Erre vonatkozik a próba. Teljesen igaz, ha ezt mondod: "Nem tudok szent életet élni". De azt elhatározhatod, hogy megengeded Jézus Krisztusnak: tegyen téged szentté. "Nem szolgálhattok az Úrnak" - de odaállhatsz arra a helyre, ahol Isten mindenható ereje munkálkodhat rajtad.

Ne számolj Isten nélkül! Isten nélkül készített számadásunkat Ő - úgy látszik - remekül fel tudja forgatni. Olyan helyzetbe jutunk, amit nem Isten vett tervbe s akkor egyszerre rájövünk, hogy nélküle készítettük a számadásunkat. Ő, az első tényező, nem volt benne! Az aggodalmaskodásoktól és tépelődésektől csak egyetlen egy őrizhet meg: ha Istent, a legnagyobb tényezőt belevesszük a számításainkba.