AZ ELŐÍTÉLETET nehéz legyőzni, különösen, ha isteni kijelentésen alapszik. Ez magyarázza meg Péter dilemmáját. A judaizmusban nevelkedett fel, állandóan kötődött a szertartási tabukhoz (14.v.) és népének hagyományos elkülönültségéhez (28. v.), de ő egyike a kiválasztottaknak, hogy hirdesse: a pogányoknak, valamint a zsidóknak most már egyenlő joguk van az evangélium teljes áldásához (43. v.).
MI SZOLGÁLJA a gyülekezet jólétét? Igeszakaszunk segíthet ebben, mert annak szellemi lényege benne van Lukács egyik összefoglaló versében (31. v.); recept a gyülekezeti növekedéshez, amely még mindig működik.
A KEGYELEM csodája a damaszkuszi úton fordulópont, nem csupán Pál életében (1Tim 1,12-15), hanem magában az Apostolok Cselekedeteiben is, mert Istennek a pogányokhoz küldött külön követének elhívását és felkészítését jelenti. Mivel később az az apostol lesz, akire a Gyülekezettel kapcsolatos igazság különösképpen rá van bízva (Ef 3,3-9). Helyes, hogy az ő megtérését összekapcsoljuk néhány alapvető tanulsággal ebben a tárgykörben.
EZ a fejezet teljesen az igehirdetésről szól, és egyúttal az isteni tervezésről, mert rávilágít számunkra a mindenható Istenre, „aki mindent az Ő akaratjának tanácsából cselekszik" (Ef 1,11). Az üldözésben (ApCsel 8,1-4), Samáriában (5-25) és a pusztában (26-40), Istennek célja van népe érdekében.
MINDEN HÍVŐ ember legyen kész „megfelelni mindenkinek, aki számot kér tőletek a bennetek levő reménységről" (1Pt 3,15). István bizony kész volt. Beszédében nem önmagát védi, hanem az evangéliumot hirdeti.
AZ APOSTOLOK Cselekedetei kötelező olvasmány mindenkinek, aki azt hiszi, hogy az ős Gyülekezet mentes volt a zavaroktól! Tegnap a Sátán kettős támadásáról olvastunk a jeruzsálemi gyülekezet ellen, most pedig további nehézség támad a gyanúból, amely a görögül beszélő és a héberül beszélő zsidók között volt a közösségben (1. v.). Isten azonban, Aki ugyanaz volt a korábbi szükséghelyzetekben, áldást tud kihozni ebből az új, potenciálisan megosztást okozó helyzetből is. így meglátjuk a krízis megoldását (1-7.
SOHASE FELEDJÜK el, hogy ravasz ellenséggel kell harcolnunk. Ez a fejezet tartalmazza az Apostolok Cselekedeteiben az első utalást a Sátánra (3. v.), mert ahol Isten munkálkodik, ott az ördög elhinti a gyűlölet, megoszlás és ellenségeskedés magvait az igazsággal szemben. A 4. fejezetben sikertelenül kísérelte meg, hogy elbátortalanítsa az apostolokat a hivatalos megfélemlítés segítségével (4,18-20). Most két új taktikával áll elő: a gyülekezeten belüli korrupcióval (ApCsel 5,1-16), valamint kívülről jövő üldözéssel (17-42. v.).
AZ IGAZI evangélium hirdetése mindig kétféle reakciót vált ki: a hit reagálását (4. v.), és a hitetlenek ellenállását (18. v.). A 3. fejezet csodája annak minden következményével együtt nem sokáig maradhatott a vallásos hatalmasságok tudta nélkül, hiszen a természetfeletti dolgokat tagadó sadduceusok voltak jelenleg az uralkodó párt (ApCsel 4,1-2; 5,17). Mindemellett a fejezet legmeglepőbb jellegzetessége nem a zsidó ellenállás ténye az apostolokkal szemben (1-22. v.), hanem az a mód, ahogyan a hívők reagáltak erre.
PÜNKÖSDKOR AZ Úr kimutatta érdeklődését Izrael nemzete iránt. Most kinyilvánítja az apostolokon keresztül az egyének iránti szánakozását. Az esemény két szakaszban van bemutatva: a csodában (1-11. v.) és az üzenetben (12-26. v.).
EGY SZÜLETÉSNAP mindig speciális alkalom, és a Gyülekezet születésnapja sem volt kivétel. Pünkösd napján a Szent Szellem alászállása és a Szent Szellembe történő bemerítkezés következtében minden élő hívő ember egyesült a Gyülekezetben, a Krisztus Testében, amely által az Úr Jézus távollétében folytatja munkáját a világban. Ezt a napot csodálatos jelek tették emlékezetessé (1-13. v.), valamint Péter felvilágosító igehirdetése (14-40. v.), és mintegy 3000 ember megtérése (41-47. v.).