"Mondta azért Ábrám Lótnak: Ne legyen versengés közöttem és közötted, se az én pásztoraim között és a te pásztoraid között; hiszen testvérek vagyunk. Avagy nincsen-é előtted mind az egész föld?" (1Móz 13,8).
„Ha emberek vagy angyalok nyelvén szólok is, szeretet pedig nincs bennem..." 1Korintus 13,1
Jézus nem mondta, hogy aki hisz benne, az meg fogja tapasztalni Isten teljességének az áldását, hanem - "aki hisz bennem, abból kiárad másokra mindaz, amit tőlem kap". Urunk tanítása mindig ellentétben van az önérvényesítéssel. Az Ő célja nem az ember fejlődése, hanem az, hogy magához hasonlóvá tegye az embert; és Isten Fiára az jellemző, hogy ezért odaadta önmagát. Ha hiszünk Jézusban, nem az számít, hogy ezzel mit nyerünk, hanem amit Ő áraszt ki rajtunk keresztül.
Így formálódik ki a szeretet. Isten szeretete őseredeti, nem csinált, hanem ez az Ő lénye. A Szent Szellem egyesít minket Istennel, úgyhogy szeretete kifejezésre jut bennünk. Nem az a cél, hogy a lélek a benne lakozó Szent Szellem által összekapcsolódjék Istennel, hanem hogy eggyé legyünk az Atyával úgy, amint Jézus is egy volt vele. Milyen volt Jézus Krisztus egysége az Atyával? Olyan teljes, hogy az Atya leküldte Őt a földre, hogy feláldozza magát értünk. Jézus Krisztus pedig ezt mondta: "Amiként engem küldött az Atya, én is úgy küldelek titeket" (Jn 20,21).
AZ ÚR Jézus, mint Emberfia, Istentől függött, és ez tükröződik az életében a gyakori imádkozásra való hivatkozásban. A tanítványok látták imádkozni (nem először), és amit láttak, meggyőzte őket arról, hogy az imádkozás abban a csodálatra méltó életben döntő tényező. Ez a felismerés létrehozta bennük a vágyat a hasonló megtapasztalásra: „Uram, taníts minket imádkozni!" (1. v ). Tanúi voltak annak az életnek, amely állandó kapcsolatban volt Istennel, és szerették volna megismerni a titkot.
„Van olyan, aki bőven adakozik, és annál inkább gazdagodik" (Péld 11,24).
(Ez a történet Charles Swindoll Improving Your Serve c. könyvében jelent meg, Dallas: Word, 1981..Ezt a történetet a néhai Pete Marshallnak, az Egyesült Államok Szenátusa volt káplánjának tulajdonítják.)
Volt egyszer egy idős ember, aki magasan egy osztrák falu fölött, az Alpok keleti lejtőjén élt. Sok évvel azelőtt azzal bízta meg a falutanács, hogy tisztogassa meg a hulladéktól a hegyek hasadékaiban található kis tavacskákat, mert azok táplálták a falun átfolyó gyönyörű kis patakot.
Egy nap összegyűlt néhány állat az erdőben, és elhatározták, hogy iskolát indítanak. Egy nyuszi volt ott, egy madár, egy mókus, egy hal és egy angolna. Létrehoztak egy oktatási bizottságot, és megpróbálták összeállítani a tanmenetet.
A nyúl ragaszkodott hozzá, hogy az odúásás mindenképpen legyen benne a tananyagban. A hal az úszáshoz ragaszkodott. A mókus ragaszkodott ahhoz, hogy vegyék be a körkörös famászást, a madár pedig a repülést akarta.
Szárnyaid árnyékában keresek oltalmat, míg elvonul a veszedelem. (Zsolt 57,2b)
Hit által hagyta el Mózes Egyiptomot, nem félt a király haragjától, hanem kitartott, mint aki látja a láthatatlant. (Zsid 11,27)
Tiéd a dicsõség, a tisztesség és a hála, Urunk!
Egy kisfiú leült az asztalhoz a színes krétáival és egy nagy üres lappal, és elkezdett rajzolni.
Az édesapja észrevette, milyen elmélyülten dolgozik. Megállt mellette, és megkérdezte: „Mit csinálsz, kisfiam?"
„Lerajzolom Istent" - mondta a kisfiú.
„De kicsim, Istent nem tudod lerajzolni" - felelt az apa. „Senki sem tudja, hogy néz ki Isten".
A kisfiú egy percre elgondolkodott, aztán így szólt: