dicsőítés

Alakítsunk ki olyan szokásokat, amelyek által kifejezzük, mit végzett bennünk Isten kegyelme. Nem arról van szó, hogy megváltott a pokoltól, hanem azért váltott meg, hogy Isten Fiának élete látható legyen a mi halandó testünkben. A kellemetlen dolgok között mutatkozik meg legjobban: hordozzuk-e az Ő életét vagy nem. Isten Fiának szelídségét mutatom-e fel, vagy a tőle elszakadt "énem" ingerlékenységét? Az egyetlen, ami képessé tehet arra, hogy a kellemetlenségnek örüljek, az az, hogy éppen a kellemetlenség által mutatkozhat meg Isten Fiának az élete bennem.

Sokan azért hagyjuk abba az imádkozást és keményedünk meg Istennel szemben, mert csupán érzelmileg vagyunk érdekelve az imádkozásban. Jól hangzik, ha elmondjuk, hogy imádkozunk; könyveket olvasunk az imádságról, amelyek megmondják, hogy az imádságnak jótékony, áldott hatása van, lelkünk megnyugszik, szellemünk felemelkedik, amikor imádkozunk; de Ézsaiás szavai arra mutatnak, hogy Istent ámulatba ejtik az ilyen gondolatok az imádságról. Az imádatnak és a közbenjáró imádságnak kéz a kézben kell haladnia; egyik sem lehetséges a másik nélkül.