A 38. ÉS 39. FEJEZETBEN feljegyzett események Jeruzsálem asszíriai ostroma előtt történtek. Két tény látszik ezt megerősíteni. Az első az, hogy Ezékiásnak szabadulást ígér Isten az asszíriaiaktól, 38,6, a második pedig, hogy Ezékiás megmutatta a babiloniaiaknak a palota kincseit, amelyeket később kifosztott, hogy kifizesse a hatalmas hadisarcot, amelyet az ostrom alatt kivetettek rá, 2Kir 18,14-16.
EZÉKIÁS „BÍZOTT AZ ÚRBAN, Izráel Istenében", úgy, hogy nem volt hasonló őelőtte, sem az ő napjai után, 2Kir 18,5. Rossz apának volt a jó fia. Akház, az apja, eladta önmagát és Júdát az asszíriaiaknak. Elhagyta Jahve imádatát, 2Kir 16,10-18. Ezékiás helyreállította az imádatot és fellázadt Asszíria királya ellen, megtagadva, hogy hűbéres király legyen. Következésképpen Asszíria királya Júda ellen vonult. Két alkalom volt, amikor az asszíriaiak feljöttek Jeruzsálem ellen; hasonlítsuk össze gondosan a következő igehelyeket: 2Kir 18,1-37; 2Krón 32,1-21; Ézs 36-37.
A 35. FEJEZET még egy másik előképet is elénk tár az Ezeréves Birodalomról. Az 1-2. vers az örömnek és buja növekedésnek képét adja. A föld puszta helyei a termékenység helyeivé fognak átalakulni, szépek és kellemesek lesznek, mint a Libánon, Sáron és Kármel. Az átok megszűnik, a föld hozama bőségesen növekedni fog, Ámos 9,13. Bőséges vízkészletek lesznek, Ézs 35,6-7; a szárazság és éhség ismeretlen lesz. Betegség és gyengeség el fognak tűnni Krisztus hatalma elől, mint akkor, amikor Ő az emberek között volt alázatos külső megjelenéssel.
ÉZSAIÁS NAPJAIBAN Júda és Jeruzsálem az asszíriai megszállás fenyegetése alatt élt. Azoknak a napoknak félelmetes eseményei azonban rosszabb események árnyékát vetítették előre, amikor majd az országot lerohanják, és a várost pogány hadseregek veszik körül, Lk 21,20.
MÁR MEGFIGYELHETTÜK az isteni beavatkozás tényét a nemzetek ügyeibe. A válságban félnek az emberek; mikor elmúlik, megkönnyebbülnek, és visszatérnek saját vágyaik kielégítéséhez. Az isteni büntetés általában nem elegendő; hogy az emberek megváltoztassák útjaikat, Ézs 26,10. Ez nagyobb ítéletet tesz szükségessé, amely hatásosan tisztára söpri a szívet, ApCsel 17,31.
A LÁTÁS VÖLGYE elleni vád, 22,1-25, Jeruzsálemre alkalmazható, amint a 9-11. vers világossá teszi. Az asszíriai megszállás fenyegetése alatt a nép minden erőfeszítését arra fordította, hogy megvédje önmagát. Házakat romboltak le, hogy kijavítsák a városfal egyes részeit. Földalatti járatokat vágtak a sziklába, hogy a város vízellátását biztosítsák, 8-11. v.
A DAMASZKUSZ ELLENI vád, 17,1-14, magában foglalja Efraimot (a tíz törzset) is, feltehetően a két király közti szövetség miatt, 7,4-9. Dicsőségüknek vége lesz, 3. v.; vö. 1Sám 4,21. Efraim bukását a Baál imádása okozta, Ézs 17,8, a maga berkeivel és naposzlopaival együtt. Tárzuszi Saul később nagyobb dicsőségről tett bizonyságot, mint amilyen a napé volt a damaszkuszi úton.
A „VÁD" ISTENI kijelentés, rendszerint ítélet, amely ránehezedik azoknak az embereknek a szellemére, akik kapják. A próféta tiszte nem volt sem könnyű, sem népszerű. Isten ítéletének hirdetése sohasem lehet gyönyörűség.
ARRA, AKIT a 7. fejezetben Immánuelnek nevezett, itt úgy utal, mint „vesszőszál Isai törzsökéből". Ő Dávidnak nagyobb fia; Dávid Ura, valamint Dávid Fia, Zsolt 110,1; Mt 22,42-45. Jézus maga mondta; „Én vagyok Dávidnak ama gyökere és ága", Jel 22,16. Az Ő alkalmas volta arra, hogy a világmindenség feletti uralmat gyakorolja, onnan van, hogy birtokában van Jahve Szelleme hétszeres teljességének, 1-2. v.; vö. Jn 3,34.
A 11. fejezet Krisztus uralkodásának néhány hatását jegyzi fel.
DÁVID EZT ÍRTA: „az Úr késedelmes a haragra és nagy kegyelmű", Zsolt 103,8. Ezzel szemben ezekben a fejezetekben azt találjuk, hogy az isteni harag négyszeresen van megismételve: „Mindezekkel azonban haragja el nem múlt, és keze még felemelve van", 9,12.17.21; 10,4. Ez nem megmentésre, 59,1, hanem ítéletre kinyújtott kéz, Ezék 16,27. Júda Izráel szentjét haragra ingerelte, 1,4. Következésképpen Isten feltámasztotta az asszíriai nemzetet, hogy haragjának vesszeje legyen bűnös népe ellen, 10,5.