DÁVID KIRÁLY SOKSZÍNŰ története egy diadalmas feljegyzéssel fejeződött be! Sürgette Izráelt, hogy kövesse az ő példáját a templom előkészítésében, és azután Isten dicsőítésére vezette őket, aki mindennek adományozója.
DÁVID ÁTADTA SALAMONNAK a templom Isten szerinti tervét, 11,19. v., és bátorította őt, hogy építse fel azt, 20-21. v. A bárkának, mint megmenekülésünk eszközének felépítésénél Noénak megparancsolta Isten, hogy mindent pontosan úgy végezzen, ahogyan megparancsolta neki, 1Móz 6,22. Mózesnek hasonlóképpen megparancsolta, hogy Isten népének istenimádata a neki adott minta szerint valósuljon meg, 2Móz 25,40; 40,16. Most Dávid adta át Salamonnak „minden formáját, amelyeket szívében elgondolt", a szent edényekhez szükséges anyagokkal együtt.
DÁVID NEMZETGYŰLÉST hívott össze, hogy kihirdesse Salamonnak Isten általi királlyá választását, mint olyan valakiét, aki az Ő házát fel fogja építeni. Ugyanúgy, ahogyan halálának közeledtével Mózes bátorította Józsuét, 5Móz 31,7-8, és ahogyan Pál, mielőtt eltávozott volna, figyelmeztette Timóteust, hogy tűrjön kitartóan, mint Jézus Krisztus jó vitéze, 2Tim 2,3, Dávid felszólította Salamont: „ismerd meg a te atyád Istenét, és szolgálj néki tökéletes szívvel és jó kedvvel" 9. v. A vének jól teszik, ha bátorítják a fiatalabbakat, hogy folytassák Isten munkáját.
DÁVID KIRÁLY szánalmas bukásainak ellenére figyelemre méltó párhuzamok vannak az ö megtapasztalásai, valamint az Úr Jézuséi között. Dávid, akit Saul gyűlölt és üldözött, mint egy fogolymadarat a hegyekben, előképe az Emberfiának, akinek nem volt hova lehajtania a fejét. Dávid, legyőzve a filiszteusokat és megalapítva királyságát, emlékeztet bennünket az Emberfiának ítéletben való eljövetelére, kiűzve királyságából mindenkit, aki gonoszságot cselekszik, vagy botrányt okoz.
A KORÁBBI FEJEZETEK Dávidnak azzal a vágyával foglalkoztak, hogy házat építsen Istennek, valamint az ezzel kapcsolatban Salamonnak adott megbízásával, 1Krón 17,1; 22,6.
EZ A ZSOLTÁR, 1Krón 16,7 azzal a felhívással kezdődik és végződik, hogy adjunk hálát az Úrnak, 1Krón 16,8.34. Egy okot meg is nevez: „mert igen jó, mert örökkévaló az Ő irgalmassága", 34. v. Figyeljük meg ennek a kifejezésnek az ismétlődését a 136. zsoltárban. Az irgalomra vonatkozó szót gyakran fordította „szívjóságnak", vagy egyszerűen „jóságnak", ami többet jelent, mint szánakozó elnézést; az Isten tartós szeretetét sugallja, vagyis népe iránti hűségét. Ez ellentétes azzal a „jósággal", amely elpárolog, mint a korán múló harmat, Hós 6,4.
„ÖRÖME VAN-É valakinek, dicséretet énekeljen", Jak 5,13. Ez volt valószínűleg a legboldogabb esemény Dávid életében. Helyet talált az Úr számára. Istennek, akinek mindent tulajdonított, megadta a legmagasabb megtiszteltetést népe között, Zsolt 132,1-9. Írt tehát egy zsoltárt Aszáfnak és testvéreinek, hogy rendszeresen dicsőítsék Istent a frigyláda előtt Jeruzsálemben. Illő volt, hogy megírja ezt a zsoltárt egy ilyen diadalmas helyreállás után, amely a bírák törvényen kívüli időszaka, valamint Saul király félelmes elbukása után következett.
AMIKOR EGÉSZ IZRÁEL eljött „egy szívvel", hogy Dávidot királlyá tegye Hebrónban, azt olvassuk, hogy „nagy öröm volt Izráelben", 1Krón 12,40. Fejezetünk az örömnek és éneknek egy másik esetét jegyzi fel, amikor a frigyládát felvitték a helyére Jeruzsálembe, 1Krón 15,25-28. Ez gondos előkészítés eredménye volt. Dávid helyet akart találni, nem csupán egy megszentelt eszköznek, hanem az Úrnak; lásd Zsolt 132,1-9.
ISTEN SÁTORÁBAN a frigyládának kellett elfoglalnia a legszentebb helyet, ahova a főpap is csak egyszer léphetett be egy évben. Isten maga lakott a frigyláda két kerúbja felett. Ő mondta Mózesnek: „Ott jelenek meg néked", 2Móz 25,22; vö. 2Sám 6,2. A frigyláda volt Isten jelenlétének megszentelt szimbóluma népe között.
SAUL HALÁLA, akit Isten a bűne miatt elvetett, fordulópont volt Izráel történelmében, 1Krón 10. Olvasmányunk leírja, hogyan kenték fel királlyá Dávidot „mindnyájan Izráel vénei", 1Krón 11,1-3. v., hogyan hódította meg Sión erődjét, 4-9. v., valamint „vezető embereinek hőstetteit", 10-25. v.