A nép kiáltása: Hós 6,1-3, a visszatérő nép kiáltása. Tépetten és megverten a világ volt a temetője. Mindazáltal a száraz csontok újra megélednek majd, Ez 37.
A szomorú hívás: az Úr kétszer is kiált a 4. versben: „Mit cselekedjem veled?" Sem Isten jósága, sem dicsősége nem vezette őket megtérésre, Hós 6,4-5. Jóságuk csak gyorsan tovatűnő jótékonykodás és hamis formalitás volt, amely mentes a könyörülettől és Isten ismeretétől, Hós 6,4-6.
ITT KEZDŐDIK az Úr üzenetének tulajdonképpeni hirdetése, 4,1.
IZRÁEL, AMÍG JÓLÉTBEN ÉLT, annyira megszentségtelenítette Istennel való egyedülálló közösségét, hogy az Ő áldásait Baálnak adta, és őt imádta, Hós 2,5.8.12.13, Isten ezt szellemi paráznaságnak nevezi, és megparancsolja Hóseásnak, hogy mutasson be élő példabeszédet erről a nemzetnek, 1,2. Ez komoly üzenet volt a néphez, és a próféta vissza kellett, hogy tükrözze Isten szívének szomorúságát. Itt tanulunk egy elvet. Isten nem fog tétlenül ülni és nézni szeretett népének eltávolodását, anélkül hogy közbelépne.
Hóseás szolgálata hosszú korszakot ölel fel. Júda négy királyának és Izráel egy királyának uralkodása alatt szolgált. Valameddig kortársa volt Ézsaiásnak, Ámósnak és Mikeásnak. Izráelben II. Jeroboám napjaiban és Júdában Azáriás napjaiban gazdasági virágzás, mezőgazdasági fellendülés és katonai biztonság uralkodott, 2Kir 14,23-29; 2Krón 26. Ez a látszólagos „aranykor" hamarosan elvesztette ragyogását a nemzet szellemi hanyatlásában és erkölcsi mélyre süllyedésében. Isten jósága nem vezette őket bűnbánatra.
MANAPSÁG, AMIKOR nyomorúság és szenvedés éri az embereket, nem tudják, mikor lesz vége. Amikor megkezdődik egy háború - amire sok nemzet vezetője sokszor törekedett századokon át - nem lehet előre látni a végét, hogy vajon rövid lesz-e vagy hosszú.
A THEOFÁNIA (Istennek látható alakban való megjelenése), 1-9. v. A 10-12. fejezet egymáshoz csatlakozó elbeszélést tartalmaz, azt a látomást, amely Círusz uralkodásának harmadik évében történt, miután a zsidók visszatértek Jeruzsálembe, hogy újjáépítsék a templomot. Dániel lelki és szellemi zavarba jutott, kétségkívül amiatt, hogy az utolsó napok rémtettei ismeretessé váltak számára, de amiatt is, hogy a templom újjáépítése ellenállással és ellenséges indulatokkal találkozott, Ezsd 4,4-6. Három hét múlva Dániel egy férfit látott „gyolcsruhába öltözve", Dán 10,5.
DÁNIEL KÖZBENJÁRÁSA SÜRGŐS HELYREÁLLÍTÁSÉRT, 1-20.v. Dániel fogságban élte végig azt az egész 70 éves időszakot, amelyet Jeremiás megjövendölt, Jer 25,12. Ez a korszak a végéhez közeledett, amikor Dárius volt a király, így Dániel felismerte a helyreállítás idejét. Bízott Isten ígéreteiben, tudta, hogy Isten közbe fog lépni olymódon, hogy vissza lehet térni és felépíteni a templomot. Ennek ismeretében tehette a próféta, hogy arcát Istenhez emeli imádkozva, könyörögve, böjtölve és bűnvallással, nemcsak saját bűnei miatt, hanem az egész zsidó nép bűnéért.
A PRÓFÉTAI MAGYARÁZAT ELVEI. Ebben a fejezetben egy másik „kis szarv" jelenik meg, 9. v. Történelmileg ez Antiokosz Epifánesz szír királyra vonatkozik, aki Kr. e. 175-164 között uralkodott, szörnyű tetteket követve el a zsidók és a templom ellen. Prófétai szempontból a magyarázók eltérnek egymástól ennek értelmezésében. Némelyek azt mondják, hogy ő az Antikrisztus előképe volt, míg mások azt mondják, hogy ő az eljövendő „északi király" előképe, Dán 11,40.
ISTEN SZEMPONTJÁBÓL A NEMZETEK VADÁLLATOK, 1-8. v. Dánielnek öreg korában kezdődtek a látomásai, és ezek angyali magyarázatot igényeltek. Közvetlenül a babiloni királyság vége előtt Isten megengedte szolgájának, hogy a nemzeteket az Ő szempontjából lássa. Hisszük, hogy a négy vadállat a 2. fejezetben leírt álomképben lévő négyféle fémnek felelt meg. Az oroszlán Babilont jelképezi, a medve a méd-perzsa birodalmat, a leopárd Görögországot, az utolsó, meg nem nevezett vadállat pedig Rómát.
DÁNIEL MAGAS TISZTSÉGE, 1-3. v. Dániel már 60 évnél idősebb volt, amikor magas beosztást adtak neki, mihelyt a médek és perzsák megalapították királyságukat. Ez a birodalom 120 provinciára oszlott, mindegyiket egy „tiszttartó", vagyis satrapa (perzsa alkirály) irányította. Volt még felettük három „igazgató", annak biztosítására, hogy a satrapák beszolgáltassák a megfelelő adókat a királynak, hogy a királynak ne legyenek pénzügyi veszteségei.