ítélet

A PRÓFÉTA, miután csendben volt és hallgatott, most egy imádságos zsoltárba kezd bele „a sigjónóth szerint", amely egyfajta gördülékeny, örvendező zenei kíséret, 3,1. Most már nem kérdésesek Isten útjai. A próféta elfogadta az Úr szavát, bár megrettenve, 3,2a; nem a küszöbön álló nyomorúságtól félve, hanem az Úr félelmével. Napjainkban, amikor eluralkodik a könnyelmű bizalmaskodás, bizony szükségünk van megújulásra „kegyességgel és félelemmel. Mert a mi Istenünk emésztő tűz”, Zsid 12,28-29. Habakuk itt nagy magasságokba emelkedik.

EZ A PRÓFÉCIA kiegészítés Jónáséhoz, amely egy századdal előbb történt. A bűnöket, amelyeket akkor megbántak, később megbánás nélkül követték el. Náhum üzenete Júdának szól, annak nagy ellenségével kapcsolatban. Teherként nehezedik rá, és megmarad könyvként, minthogy ez Jahve kijelentése, akinek meg kell ítélnie a bűnt, 1,1. A próféta Isten jellemének bemutatásával kezdi, ő „féltékeny", vagyis „féltőn szerető", 5Móz 6,15. A bosszúra való háromszoros hivatkozás megerősíti annak elhatározott voltát, Náh 1,2.

JÓNÁS EGYIKE a korai prófétáknak, 2Kir 14,25. Valószínűleg öreg ember volt már, amikor azt a megbízást kapta, hogy menjen Ninivébe, az asszírok fővárosába, akiknek kegyetlen hordái Izráel közismert ellenségei voltak. Jónás ismerte Istenét és azt, hogy gyönyörködik az irgalmasságban, 4,2. Így, amikor megkapta az Úr parancsát, hogy kiáltson „a nagy város" gonoszsága ellen, úgy döntött, hogy leköszön megbízatásáról, 1,3. Minthogy jól ismerte a zsoltárokat, tudta, hogy nem tud elmenekülni Isten mindentudása elől; vö. Zsolt 139.

EZ A KÉT PRÓFÉTA azzal volt megbízva, hogy ugyanannak a pogány népnek, az asszíroknak szolgáljon. Mintegy száz évnyi távolságban éltek egymástól, és bár üzenetük egyaránt ítélettel foglalkozott, ezeknek teljesen különböző volt a célja. Jónás üzenete olyan eredményeket hozott, amelyek feltárták Isten kegyelmének mértékét a bűnösök iránt. Náhum üzenete Isten ítéletének végrehajtását mutatja be a meg nem térő felett. Jónásnál tehát Isten kegyelmét látjuk, Náhumnál pedig uralkodását. Jónás napjainak Ninivéje számára még helye volt a bűnbánatnak.

EDOM A PRÓFÉTA ítéletes üzenetének célpontja. Az ÓSZ-nek ez a legrövidebb könyve nem tartalmaz sem vigaszt, sem reménységet Isten népének engesztelhetetlen ellensége számára, Ez 35,5. Mégis Ézsau volt az ősapjuknak, Jákobnak ikertestvére, 1Móz 25,25; 27,41. A prófécia dátuma nem elég biztos. Nem lehetünk biztosak benne, hogy Jeruzsálem elestét látva, vagy arra visszatekintve írta-e; Jer 49,9.14-16. Mindazáltal Edóm megítélésének oka világos. Gőgje, önteltsége és szégyenteljes közömbössége hozza rá a végleges pusztulást, Abd 3-6. Senki sem fog megmenekülni.

ÁMÓS NAPJAI a bőség napjai voltak, Ámós 3,15. A gazdagok szégyentelenül kizsákmányolták a szegényeket, Ámós 2,6 stb. A vallás üres formaságait kínos lelkiismeretességgel betartották, Ámós 4,4. Ekkor lépett a színre Ámós, a tékoabeli pásztor az Izraelnek szóló üzenettel, az Isten bűnnel szembeni megalkuvást nem tűrő igazságosságáról! Az Úr szava először csak annak a hat nemzetnek szólt, amely Izráelt és Júdát körülvette. Noha különleges kijelentés nélkül voltak, de nem voltak felelősségtől mentesek, Róm 1,19-20.

BÁR EZÉKIEL FOGSÁGBAN volt, nem szolgált részletekkel a nagy világbirodalmak megítélésével kapcsolatban, mint amilyen Babilon is volt. A 12-24. fejezetben inkább Jeruzsálem és Izráel megítélésére vonatkozóan adott meg sok részletet, míg a 25-32 fejezetben az ígéret földjével szomszédos nemzetekkel foglalkozik. A 26-28. fejezet elsősorban Tíruszról szól, míg a 28,1-19 méginkább a Sátán felemelkedésére és bukására jellemző.

ISTEN DICSŐSÉGE FOLYTATTA késedelmes eltávozását a templomból, ahol a salamoni felszentelés óta jelen volt. Ez az eltávozás a pogányok idejét jelenti, amikor Isten trónja már nincsen többé Jeruzsálemben. A dicsőség a szentek szentjében volt a kárpiton belül; „ott volt", Ezék 8,4; eltávozott a „ház küszöbéhez", Ezék 9,3; most „a ház küszöbére" ment, Ezék 10,4; azután az Úr háza keleti kapujának bejáratához, Ezék 10,19, végül pedig eltávozott a városból az Olajfák hegyére, Ezék 11,23.

AZ ÚJSZÖVETSÉGI IDŐKBEN „az ítélet az Istennek házán" kell, hogy kezdődjék, 1Pt 4,17. Ez volt látható Korintusban, ahol sokan aludtak, mert „az Úrtól taníttatunk", 1Kor 11,30-32, miközben a korintusi hitetlen népesség tanítás nélkül maradt. A Jel 2-3-ban bizonyára a helyi gyülekezeteket vizsgálták meg az Izráelt és a nemzeteket érő, ezt követő ítéletek előtt.

EZÉKIEL PAP VOLT Jeruzsálemben, és amikor Babilonba hurcolták, Dániel már kilenc éve ott volt fogságban. Jeruzsálemben elkülönült a vallásos gonoszságtól, amely az életet uralta a városban, és a pogányok között hűséges volt a bálványimádás és elhajlás közepette. Úgy találta, hogy az Úr „Templomul" lett ott, 11,16. Minthogy közösségben volt Istennel, képes volt „isteni látásokat" látni, 1,1; Istennek engedelmeskedve képes volt csendben maradni, vagy beszélni, példázatos cselekedeteket végezni saját nemzete embereinek, akik vele együtt voltak fogságban.