10.06 Reménységünk
1Timóteus 1,1-2
1Timóteus 1,1-2
Lukács 2,8-19
Mikeás 2,12-13
Jeremiás 33,14-16
Zsoltárok 16,1-11
Ebben a zsoltárban Dávid Isten gondviselésére bízza magát, minden jó egyetlen forrására, amit tapasztal. Örül, hogy Isten népe között lakik az országban. Azt mondja, hogy bármilyen kísérlet, hogy hamis istenektől kapjon valaki segítséget, bűn, és végül fájdalomba vezet. Ő egyedül Istenhez tartozik.
Ott fekszik csendben rongyos jászol mélyén.
Szegény kis gyermekként a világ végén.
Ő a nagy Király,
Ő a nagy Király.
Egy család az éjszaka közepén a füstjelző riasztására ébredt, és észrevette, hogy ég a ház. Az apa felszaladt az emeleti hálószobába, és ölbe kapta másfél éves kisbabáját, négyéves kisfiát pedig a kezénél fogva húzta maga után.
Rap:
Tegnap egy kicsi szét voltam esve,
Hosszú volt a nap, és még messze volt az este.
Leszidott a főnök, és kiabált a tanár,
Untam az egészet, mint majom a banánt.
Pintér Béla (Fel is út, le is út)
Cél: Ismerjük meg azt a szeretet, amellyel Isten szeret minket. Isten szeretete betölt, és olyan szeretettel ajándékoz meg, amelyet tovább tudunk adni. Olyan szeretettel élj, hogy képes legyél másokat magad elé helyezni!
Fókusz: Isten szeret téged soha ki nem apadó szeretettel. Ígéretet tett erre és azt megtartja.
Az Úr nem felejti el örökre a szegényt, nem vész el végleg a nyomorultak reménye. (Zsolt 9,19)
Krisztus mondja: "A gazdag ember nehezen megy majd be a mennyek országába." (Mt 19,23)