Az Úr utat készített a tengeren, ösvényt a hatalmas vízen át. (Ézs 43,16)
Péter így szólt hozzá: "Uram, ha te vagy, parancsold meg, hogy menjek oda hozzád a vízen." Mire õ így szólt: "Jöjj!" Péter erre kiszállt a hajóból, elindult a vízen, és Jézus felé ment. (Mt 14,28-29)
Tégy le a haragról, hagyd a heveskedést, ne légy indulatos, mert az csak rosszra visz! (Zsolt 37,8)
Legyen minden ember gyors a hallásra, késedelmes a szólásra, késedelmes a haragra. (Jak 1,19)
Ezt mondta az Úr: Nem átkozom meg többé a földet az ember miatt, bár gonosz az ember szívének szándéka ifjúságától fogva. (1Móz 8,21)
Ki ítélne kárhozatra? A meghalt, sõt feltámadt Jézus Krisztus, aki az Isten jobbján van, esedezik értünk. (Róm 8,34)
Volt egyszer egy császár messze Keleten, aki nagyon öreg volt, és tudta, hogy közeleg az idő, amikor meg kell választania utódját. Ahelyett, hogy egyik hivatalnokát vagy valamelyik gyermekét választotta volna, úgy döntött, hogy másképp cselekszik. Egyik nap összehívatta a császárság valamennyi fiatalemberét. Így szólt: „Ideje, hogy lemondjak, és megválasszam a következő császárt. Úgy döntöttem, hogy közületek választok valakit". A fiatalok elámultak. A császár így folytatta: „Mindegyikőtöknek adok egy magot. Egyetlen magot. Ez egy nagyon különleges mag.
1945. december 5-én du. 2.10-kor öt amerikai tengerészeti repülő szállt fel tiszta időben a floridai Fort Lauderdale-ből, és kelet felé repült a parti vizek fölött. A 19-es raj C.C. Taylor hadnagyból és négy gyakorlópilótából, valamint embereikből állt - tizennégy emberből, akik Florida és a Bahama-szigetek közötti navigációs tréning jellegű küldetésre indultak.
Sok-sok évvel ezelőtt fáradt vándor bandukolt mérföldeken keresztül a sivatagban; a nap forrón tűzött a hátára. Elfogyott a vize, és tudta, hogy ha nem talál hamarosan vizet, amivel elolthatná a szomját, biztosan meghal.
A távolban megpillantott egy elhagyatott bódét. Felvillant benne a remény, hátha ott vizet talál. Odaért a bódéhoz, és egy régi kutat talált. Kétségbeesetten kezdte pumpálni a kút fogantyúját, hogy vizet húzzon, de a pumpálástól csak a por szállt.
Bárhová ment, a férfi mindenüvé színes lufikat vitt magával. Élvezte, ahogy a feje fölött szállnak. És könnyű volt tartani a zsinórokat a kezével, vagy a csuklójára kötni őket, és így színes lufijait magával vihette, akárhová is ment. A munkatársai már megszokták, hogy mindig így látják. Nem is bánták; kicsit feldobta az irodát. Még éjszaka is ott függtek a feje fölött, miközben aludt.
Abnér odakiáltott Jóábnak: Hát szüntelenül vágnia kell a kardnak? Nem tudod, hogy keserves vége lesz ennek? (2Sám 2,26)
Ha lehetséges, amennyire tõletek telik, éljetek minden emberrel békességben. (Róm 12,18)
Könyörülj, Uram, rajtunk!
Évekkel ezelőtt megjelent az újságokban egy történet egy idős asszonyról, aki a dél-floridai Nagy Ciprus Mocsár területén élt. Egy régi kunyhóban lakott egy kis tavacska mellett. A hölgy minden nap kiment a tóhoz vizet merni.
A tóban élt egy aligátor. A veszély ellenére az asszony megengedte, hogy az aligátor évekig ott éljen a tóban. Szelídnek tűnt. Ő nem bántotta az aligátort, és az sem bántotta őt.
Óvta népét, mint a szeme fényét. (5Móz 32,10)
Mi ismerjük és hisszük azt a szeretetet, amellyel Isten szeret minket. (1Jn 4,16a)
Uram, add, hogy méltó követõid lehessünk!