A következő levél Dan Taylor: Letters to My Children (Levelek gyermekeimnek) c. könyvében jelent meg (InterVarsity Press, 1989). Dan fiának, Matthew-nak írja a levelet.
Kedves Matthew!
Amikor hatodikos voltam, „kiemelkedő sportoló" díjat kaptam. Okos, atléta-alkatú, szellemes, jóképű és hihetetlenül kedves voltam. A dolgok aztán elég rosszra fordultak felsőben, de legalább ebben az évben mindenem megvolt.
A tyúk és a disznó együtt sétált az utcán egy nap, és megláttak néhány szegény gyereket, akiken látszott, hogy napok óta nem ettek semmit.
A tyúk megszánta őket, és azt mondta a disznónak:
- Van egy ötletem! Mi lenne, ha adnánk ezeknek a gyermekeknek reggelire finom sonkás tojást?
A disznó elgondolkodott a tyúk javaslatán, majd azt mondta:
- Nos, ez neked nem jelentene nagy áldozatot, de tőlem teljes odaszánást kíván!
Volt egyszer egy édesapa, akinek volt egy hároméves Brandon nevű kisfia.
Egy napon Brandon látja, hogy édesapja csokoládés kekszet eszik a nappaliban tejjel, és azt mondja magában:
„Apa szereti a csokoládés kekszet tejjel. Na, én most viszek neki egy pohár tejet."
Azzal kisiet az étkezőbe, és átvonszol egy széket a konyhába, végigkarcolva maga után a padlót.
Az ezernyolcszázas évek végén egy kisfiú, aki egy eldugott vidéki településen élt, tizenkét éves volt, és még sohasem járt cirkuszban. Képzelhetitek, milyen izgalom kerítette hatalmába, amikor egy napon az iskolában egy plakátot raktak ki, amin az állt, hogy a következő szombaton vándorcirkusz érkezik a közeli városkába. Szaladt haza az örömhírrel, és rögtön meg is kérdezte:
- Apa, elmehetek?
Bár a család szegény volt, az édesapa jól látta, milyen fontos ez a fiúnak.
Az 1800-as években egy angol Kaliforniába utazott aranyat keresni.
Miután több hónapig kutatott arany után, nagyon megszedte magát. Hazafelé vezető útján magállt New Orleans-ban.
Sir William Osler, az Oxfordi Egyetem kiváló orvosprofesszora asztalán egy kis üvegben vizelet van. Fiatal, tágra nyílt szemű orvostanhallgatókból álló osztály ül vele szemben, és hallgatja előadását arról, hogy milyen fontos megfigyelni a részleteket. A professzor, hogy kiemelje a lényeget, a következőt mondja:
- Ebben az üvegben egy vizsgálati minta van. Sokszor elegendő megkóstolni ahhoz, hogy megállapítsuk, milyen betegségben szenved a páciens.
Azzal belemártja ujját az üvegbe, majd lenyalja az ujját. Folytatja az előadást:
Egy kisfiú sok-sok órát töltött azzal, hogy egy kis vitorlás hajót épített, a legapróbb részletekig kidolgozva azt. Majd elvitte egy közeli folyóhoz, hogy kipróbálja. Ahogy azonban rátette a vízre, nagyon gyorsan elsodródott. S bár szaladt utána a parton, nem tudott lépést tartani vele. Az erős szél és a sodrás elvitte a hajót. A kisfiúnak majd megszakadt a szíve, hiszen tudta, milyen kemény munka egy másik vitorlás hajót építeni. A folyó lentebbi szakaszán egy ember megtalálta a kis hajót, bevitte a városba, és eladta egy bolttulajdonosnak.
Dr. Felix Ruh párizsi zsidó orvos Louis Pasteur munkatársa volt az ún. csíra-elmélet szemléltetésénél. Az orvos unokája fekete diftériában halt meg, és Dr. Ruh megfogadta, hogy addig nem nyugszik, amíg ki nem deríti, mi végzett az unokájával.
Egy vakációzó család autóval utazik. Lehúzott ablak mellett élvezik a meleg napsugarat és a langyos szellőt. Hirtelen egy méh repül be az ablakon, és zümmögve keringeni kezd a kocsiban.
Egy kislány kucorog a hátsó ülésen, aki nagyon érzékeny a méhcsípésre. Ha a méh megcsípi, egy órán belül meghalhat a kislány.
- Ó, apa! - rikoltja kétségbeesetten. - Egy méh! Meg fog csípni!
Emlékeztek-e még arra a megragadó jelenetre a Szépség és a Szörnyeteg c. Disney-rajzfilmből, amikor a Szörnyeteg szerelmet készül vallani Belle-nek? Cogsworth eufórikus várakozással gondol erre a pillanatra, ugyanis ha Belle viszonozza a Szörnyeteg szerelmét, akkor...! Akkor a varázslat, ami a végzet sötét, nyirkos fellegeként lebegett&