A PRÓFÉTÁK ÜZENETE az, hogy az ítélet isteni szükségszerűség, és így Izráel jövőbeli helyreállítása is meg van ígérve az isteni kegyelemben. Ezékiel próféta könyvén véges-végig ezeknek a helyreállító áldásoknak a fényeit lehet látni, de a 40-48. fejezetben részletesen le vannak írva.
VÉGÜL EZÉKIELT A TEMPLOM udvarának keleti kapujához vitte a Szellem, hogy lássa a lázadás, ítélet és megígért helyreállítás kibontakozó végeredményét, mielőtt Isten dicsősége elhagyja Jeruzsálemet. A próféta huszonöt embert látott, mint a Ezék 8,16-ban, és kettőt felismert közülük, akiket előzőleg ismert még fogsága előtt. Ezek az emberek önelégültek voltak, elutasítva az eljövendő ítéletnek minden gondolatát; - sok emberre jellemző ez ma is.
ISTEN DICSŐSÉGE FOLYTATTA késedelmes eltávozását a templomból, ahol a salamoni felszentelés óta jelen volt. Ez az eltávozás a pogányok idejét jelenti, amikor Isten trónja már nincsen többé Jeruzsálemben. A dicsőség a szentek szentjében volt a kárpiton belül; „ott volt", Ezék 8,4; eltávozott a „ház küszöbéhez", Ezék 9,3; most „a ház küszöbére" ment, Ezék 10,4; azután az Úr háza keleti kapujának bejáratához, Ezék 10,19, végül pedig eltávozott a városból az Olajfák hegyére, Ezék 11,23.
EGY ÉVVEL KÉSŐBB Ezékiel szellemben átkerült Jeruzsálembe, 3. v., úgy, hogy látta az ott történő gonoszságokat, azokat a gonoszságokat, amelyek ítéletet érdemelnek. Isten trónja ott volt még, de akkor már távozni készült a dicsőség. Ez a Jel 1-3-ra emlékeztet bennünket, ahol János először a megdicsőült Urat látta az ítélkezés tekintélyével, minthogy szemei olyanok voltak, mint a tűzláng. Akkor a Jel 2-3.
ÉZSAIÁS ÚGY KÉSZÜLT fel a prófétai szolgálatra, hogy Krisztus dicsőségét látta a templomban, Ézs 6,1-4; Jn 12,41. Jeremiás úgy készült fel, hogy Isten megérintette ajkát, Jer 1,9. Dániel Isten iskolájában készült fel, Dán 1,17. Ezékiel viszont úgy készült fel prófétai szolgálatára, hogy „isteni látásokat" látott, Ez 1,1; a 2-3 fejezetben kapta a megbízatását. A szimbolikus részletek gazdagsága miatt Isten dicsőségének ez a látomása felülmúlja a Szentírásban lévő többi látomást.
EZÉKIEL PAP VOLT Jeruzsálemben, és amikor Babilonba hurcolták, Dániel már kilenc éve ott volt fogságban. Jeruzsálemben elkülönült a vallásos gonoszságtól, amely az életet uralta a városban, és a pogányok között hűséges volt a bálványimádás és elhajlás közepette. Úgy találta, hogy az Úr „Templomul" lett ott, 11,16. Minthogy közösségben volt Istennel, képes volt „isteni látásokat" látni, 1,1; Istennek engedelmeskedve képes volt csendben maradni, vagy beszélni, példázatos cselekedeteket végezni saját nemzete embereinek, akik vele együtt voltak fogságban.
MA KÉT ÉRDEKES gondolattal foglalkozunk. Először az ígéret földjére vonatkozó boldog jövendő vízióját látjuk, a várt helyreállítás jelét. Ezután az Úr dicsőítésének hangját halljuk jóságáért és irgalmáért. Így kiemelkedünk a homályból, a balsors közvetlen történetéből a dicsőségbe, Isten népe végső beteljesülésére és áldására.
A KÖNYV BEFEJEZŐ szakasza, az 58-66. fej., főképpen azzal a dicsőséges jövővel foglalkozik, amelyet Isten Izráelnek készített el, amikor majd ő lesz Isten kezében az áldások csatornája a világ számára. Az 58-59. fej. visszamegy a múltba, emlékeztetve őket bűneikre és törvényszegéseikre, majd ennek eredményeire: „a ti vétkeitek választanak el titeket Istenetektől, és bűneitek fedezték el orcáját tielőttetek, hogy meg nem hallgatott", 59,2. De Isten a maga független irgalmából felveszi a kezdeményezést.
A negyedik versszakban, 7-9. v. a próféta beszél. Itt egy sor figyelemre méltó prófécia található, amely mind beteljesedett a keresztrefeszítés napján: vallatása a Szanhedrin előtt, 7. v., kivégzése, 8. v., eltemetése, 9. v. Vallatói előtti hallgatását megemlíti a Mk 14,60-61; Lk 23,9; halála, vagy „kivágatása" meg van írva a Dán 9,26-ban, eltemetése pedig a Jn 19,38-42-ben. A héber „halál" szó többesszámban van, 9. v. Ebben a többes számban a Szent Szellem azt a tényt közli, hogy halála átfogóbb jellegű volt, mint egy római kivégzés.
EZ A HATALMAS IGEHELY a betetőzése és csúcspontja az ószövetségi próféciának. Egy öt versszakos költemény, amelynek mindegyike három versből áll. Az utolsó kivételével mindegyik versszakban más a beszélő. Jahve vezeti be a Szolgát az első versszakban, és Ő az, aki az igazolás és győzelem végső szavait elmondja az utolsóban, 53,10-12. A központi három versszak a bűnbánó Izráelé, Ézs 53,1-3, a hívő zsidóké és pogányoké, 4-6. v., és magáé a prófétáé, 7-9. v.