szabadítás

DÁNIEL MAGAS TISZTSÉGE, 1-3. v. Dániel már 60 évnél idősebb volt, amikor magas beosztást adtak neki, mihelyt a médek és perzsák megalapították királyságukat. Ez a birodalom 120 provinciára oszlott, mindegyiket egy „tiszttartó", vagyis satrapa (perzsa alkirály) irányította. Volt még felettük három „igazgató", annak biztosítására, hogy a satrapák beszolgáltassák a megfelelő adókat a királynak, hogy a királynak ne legyenek pénzügyi veszteségei.

EZÉKIÁS „BÍZOTT AZ ÚRBAN, Izráel Istenében", úgy, hogy nem volt hasonló őelőtte, sem az ő napjai után, 2Kir 18,5. Rossz apának volt a jó fia. Akház, az apja, eladta önmagát és Júdát az asszíriaiaknak. Elhagyta Jahve imádatát, 2Kir 16,10-18. Ezékiás helyreállította az imádatot és fellázadt Asszíria királya ellen, megtagadva, hogy hűbéres király legyen. Következésképpen Asszíria királya Júda ellen vonult. Két alkalom volt, amikor az asszíriaiak feljöttek Jeruzsálem ellen; hasonlítsuk össze gondosan a következő igehelyeket: 2Kir 18,1-37; 2Krón 32,1-21; Ézs 36-37.

ENNEK A FEJEZETNEK a végén, 21-23. v., azt olvassuk, hogy Isten szeme az emberen van és az Ő munkája, és hogy a bűn elveszi a maga büntetését. Itt a lázadó hamarosan saját lázadásának áldozatává válik, ennek oka pedig az, hogy nélkülözte az isteni fenyítéket, 23. v. Itt van leírva életének végső jelenete. Oly mértékben vétkezett, hogy „meg van kötözve" a keze és lába, „saját bűnének köteleivel", és nem tud megszabadulni, még ha szeretne sem.

A ZSOLTÁR AZ EVANGÉLIUM négyféle szemléletes megvilágítását vázolja fel.

Egy utazó eltévedt a sivatagban, 4-9. v.

Egy fogoly börtönben sínylődött 10-16. v.

Egy beteg ember a halálos ágyon, 17-22. v.

Egy tengerész a viharban, 23-32. v.

Mindegyik esetben egy reménytelen helyzetet látunk, azután segélykiáltást hallunk, ezt követően pedig dicsőséges megszabadulás tanúi leszünk.

MIUTÁN JÓB ELHALLGATTATTA három barátját, Elihu, a fiatalember kezd el beszélni. Ő a legérdekesebb jellem. Egyedül neki van nemzetségtáblázata a könyvben, Jób 32,2. Neve azt jelenti, hogy „Ó Isten", vagy „Isten maga". Búz leszármazottja volt, aki Ábrahám unokaöccse volt, 1Móz 22,21. Jób kifejezte azt a vágyát, hogy legyen valamilyen közbenjáró, hogy közte és Isten között cselekedjen, 9,33. Ez az a helyzet, amelyet Elihu betölt. Azt állítja, hogy Isten Szellemének ihletése által beszél, 32,8.18; 33,4.

CÍMÜNK SZAVAIVAL kezdődik a 18. zsoltár amely csekély változtatásokkal másolata mai igeszakaszunknak. Bár Dávid helyzete kétségbeejtő volt, 2Sám 22,1, ez arra szolgál, hogy „Istenébe kapaszkodjon." „Az Úr az én kősziklám és kőváram, és szabadítóm nékem", 2. v. Az utolsó két szó nem fordul elő a párhuzamos zsoltárszakaszban, Zsolt 18,2, és különösen hangsúlyozza annak a merész kihasználását, ami Isten volt az ő számára, ahogyan az "én" személyes névmás teszi, amely oly sokszor előzi meg Isten címeit és szemléletes hasonlatait.

A NEMZETI ELHAJLÁS isteni büntetéshez vezetett, nagy nyomorúságba juttatva őket, és mindegyik tragikus ciklusnak az volt a csúcspontja, hogy megszabadultak, amikor bűnbánatot tartottak.

AHOGYAN KÖZELEDÜNK a szabadulás éjszakájához, emlékeztetőt kapunk, hogy aminek azon az éjszakán meg kellett történnie, új kezdetet jelentett számukra, mint nemzet számára, 2. v. Egy bárányt meg kellett ölni és vérét úgy kellett az ajtó fájára hinteni, hogy mindenki lássa, és ettől kezdve készülniük kellett a szabadságra Istennel! Álljunk meg egy pillanatra, és csendesedjünk el. Szabad vagyok, mert Üdvözítőm meghalt, 1Kor 5,6, és ebben a szabadságban szilárdan állok.