Igehely (történet): Pál a damaszkuszi úton Apcsel 8,1-3; Apcsel 9.
Aranymondás/kulcsige: 2 Kor 5,17 Ezért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az: a régi elmúlt, és íme: új jött létre.
Óracél: Lássák meg, hogy Jézus Krisztus alapjaiban változtatja meg annak az embernek az életét, aki találkozik Vele.
Fő üzenet, központi igazság: A Jézussal való találkozás új életet, új szemléletet, új célokat ad.
Üzenet/téma:
1. Átvezetés, dalismétlés:
Hangulatkeltő játék:
2. Dicsőítés – énektanítás:
3. Ima:
4. Igevers-kincsgyűjtés:
5. A bibliai-igazság beültetése, történet:
Történet:
Apcsel 8. 1 Saul pedig egyetértett István kivégzésével. Azon a napon nagy üldözés kezdődött a jeruzsálemi gyülekezet ellen, és az apostolok kivételével mind szétszóródtak Júdea és Samária területén. 2 Kegyes férfiak azonban eltemették Istvánt, és nagy siratást tartottak felette. 3 Saul pedig pusztította az egyházat, házról házra járt, férfiakat és nőket hurcolt el, és börtönbe vetette őket.
Saulra nagy hatással volt: István viselkedése, beszéde megkövezése közben: Krisztus ereje és szeretete áradt rajta keresztül. (sok keresztyén elmenekült Jeruzsálemből Damaszkuszba, 250 km)
Apcsel 9. 1 Saul pedig az Úr tanítványai elleni fenyegetéstől és öldökléstől lihegve elment a főpaphoz, 2 és leveleket kért tőle Damaszkuszba a zsinagógákhoz, hogy ha talál olyanokat, akik az Úr útjának hívei, akár férfiakat, akár nőket, megkötözve vihesse azokat Jeruzsálembe. 3 Útközben azonban, amikor éppen Damaszkuszhoz közeledett, hirtelen mennyei fény villant fel körülötte, 4 és amint a földre esett, hallotta, hogy egy hang így szólt hozzá: „Saul, Saul, miért üldözöl engem?” 5 Ő pedig megkérdezte: „Ki vagy, Uram?” Az így válaszolt: „Én vagyok Jézus, akit te üldözöl. 6 De kelj fel, menj be a városba, és ott megmondják neked, mit kell tenned.” 7 A vele utazó férfiak pedig szótlanul álltak, mert hallották ugyan a hangot, de senkit sem láttak. 8 Saul pedig felkelt a földről, és kinyitotta szemét, de egyáltalán nem látott. Ezért kézen fogva vezették be Damaszkuszba, 9 és ott három napig nem látott, nem evett, és nem ivott. 10 Volt Damaszkuszban egy tanítvány, név szerint Anániás. Az Úr megszólította őt látomásban: „Anániás!” Ő így válaszolt: „Íme, itt vagyok, Uram.” 11 Az Úr pedig így szólt hozzá: „Kelj fel, menj el abba az utcába, amelyet Egyenes utcának hívnak, és keresd meg Júdás házában Sault, akit Tarzuszinak neveznek: mert íme, imádkozik, 12 és látomásban látja, hogy egy Anániás nevű férfi jön be hozzá, és ráteszi a kezét, hogy lásson.” 13 Anániás így válaszolt: „Uram, sokaktól hallottam erről a férfiról, mennyi rosszat tett a te szentjeid ellen Jeruzsálemben, 14 és ide is meghatalmazást kapott a főpapoktól, hogy elfogja mindazokat, akik segítségül hívják a te nevedet.” 15 Ezt mondta neki az Úr: „Menj el, mert választott eszközöm ő, hogy elvigye a nevemet a pogányok, a királyok és Izráel fiai elé. 16 Én pedig meg fogom mutatni neki, mennyit kell szenvednie az én nevemért.” 17 Anániás pedig elment, és bement abba a házba; rátette kezét, és ezt mondta: „Atyámfia, Saul, az Úr küldött engem, az a Jézus, aki megjelent neked az úton, amelyen jöttél, és azért küldött, hogy újra láss, és megtelj Szentlélekkel.”
18 És egyszerre, mintha pikkelyek estek volna le a szeméről, újra látott; azután felkelt, és megkeresztelkedett, 19 majd miután evett, erőre kapott. Néhány napig együtt volt a damaszkuszi tanítványokkal, 20 és azonnal hirdetni kezdte a zsinagógákban Jézusról, hogy ő az Isten Fia. 21 Mindenki csodálkozott, aki hallotta, és így szóltak: „Hát nem ő az, aki üldözte Jeruzsálemben azokat, akik segítségül hívják ezt a nevet, és aki ide is azért jött, hogy megkötözve a főpapok elé vigye őket?” 22 De Saul egyre jobban felbátorodott, és zavarba hozta a damaszkuszi zsidókat, bebizonyítva nekik, hogy Jézus a Krisztus.
Saul-lal ez a változás nem egy szempillantás alatt történt.
Milyen nagy az Isten előkészítő kegyelme, beépítette Isten az Ő örök tervébe, hogy Saul olyan alaposan megismerte az Ószövetséget, magyarázatára, értelmezésére is felkészült. Látta azoknak az életét, akiket elhurcolt, a jeruzsálemi keresztyénekét. Kénytelen volt hallani ott néhány méterről a haldokló Istvánnak az imádságait, és rádöbbent arra, hogy érte is imádkozik ez az ember, pedig ő is arra szavazott, hogy végezzék ki. Először nem értett sok mindent, aztán kérdései támadtak. Ez az egész egyre jobban nyugtalanította őt. Nem egy szempillantás alatt történt. Mi is történt itt valójában, hogyan végezte és végzi ma is a mi megváltó Jézusunk ezt az újjáteremtő munkát?
Miért gyűlölte Saul ennyire Jézust és az Ő tanítványait? Elmondja ő:
Gal 1. 14 És a zsidó hithűségben sok kortársamat felülmúltam népem körében, minthogy fölöttébb buzgó rajongója voltam atyáim hagyományainak.
Nem Istenért, nem a Szentírásért — az atyai hagyományokért (Bibliából indultak, rárakódtak, megváltoztak – lepel). Farizeus: rendkívül büszke volt az ismereteire, és meg volt győződve arról, hogy igaz, van – helyeselte, hogy keresztre feszítették, hiszen Istent káromolta és nem tartotta meg a szombatot.
Persze, eközben sok mindent hallott Jézusról. Miket tanított, miket cselekedett. Egy sor olyan messiási jelet tett, amiről Saul tudta a legjobban, hogy ezt csak a Messiás végezheti el. De akkor miért gyógyít betegeket szombaton? Ez a kettő üti egymást, vagy az ő tanultsága szerint kizárja egymást. — Szóval sok mindent hallott, meg sok mindent látott is, és ez egyre jobban elbizonytalanította a hitetlenségében – s egyre jobban üldözte…
Amikor Isten valakit már nagyon hívogat, amikor az illető már sejti vagy már tudja is, hogy ez Isten hívása, de még mindig ellenáll. Azt mondja nagy megértéssel Saulnak: „… nehéz neked az ösztöke ellen rugódoznod." Isten ösztökéli az embert igékkel, eseményekkel, a lelkiismeretével, sok mindennel, hogy menjen a helyes irányba, de ő még ellenáll — rugódozik. Ez a tehetetlenség beismerése is, meg az idegesség beismerése, de ki kell várni, amíg megérlelődik az igazi döntés. Istennek van ideje.
Egyszer azonban eljön a szülés órája, és ez az óra Saulnak itt a damaszkuszi úton jött el. Hirtelen vakító világosság vette körül, amit láttak a kísérői is, és Saul egészen világosan hallotta a nevét: „Saul, Saul, miért üldözöl engem?"
Ezt ki kérdezi, aki őt ismeri, és úgy szólítja néven, ahogyan a Mindenható szólította Ábrahámot, Mózest és az Ő kiválasztottait? Egyáltalán ki az, aki azt állítja, hogy Saul őt üldözi? Ő üldözi a keresztyéneket, de ki az az egy személy, aki azt mondja, őt üldözi?
„Én vagyok…” … a mindenható Isten mutatkozott így be például Mózesnek. Isten beszél itt hozzá?
Ki ez a Jézus? Ez az ő kérdése már egy idő óta. István kivégzése óta pedig különösképpen is. Mindenesetre ez a rövid párbeszéd néhány dologról meggyőzte Sault. Meggyőzte arról, hogy Jézus él. Beszélt hozzá. Bemutatkozott. Ha pedig él, akkor fel kellett támadnia, ha pedig valóban feltámadt, akkor Ő az Isten Fia. Akkor Jézus keresztje nem az atyai hagyományokat igazolja, hanem Jézust, amiket Ő mondott, meg amiket róla vallanak a benne hívők. Tehát Jézus él. — Továbbá meg kellett látnia, hogy Jézus azonosítja magát a benne hívőkkel. Tehát a keresztyének nem gazdátlan préda, hanem pásztor által őrzött nyáj. És ő gondolja meg többször is, hogy a továbbiakban hozzájuk mer-e nyúlni!
Meg kellett látnia azt is, hogy a keresztyének mennyei erőkkel van kapcsolatuk, hiszen ez a fény és a hang mennyei volt. Istvánnál is látta már ezt. A mennyre függesztvén szemeit elmondta, mit lát. Szeme-szája elállt mindenkinek, aki ezt ott hallotta. Akkor nem lehet ezekkel játszani, sőt akkor neki nem szabad tovább ezek ellen harcolnia. Mert ha ezek ellen küzd, akkor Jézus ellen küzd, Őt üldözi, és akkor az Isten ellen lázad. Akkor az, amire most készül, közönséges gyilkosság, bűn, Isten ellen való vétek. Tehát le kell zárni az életének ezt a szakaszát.
Pillanatok alatt sok minden tisztázódott, és egy valami eldőlt Saul szívében: nem harcol tovább Jézus ellen. Sőt, ezt kérdezi: Uram, mit akarsz, hogy cselekedjem? Mindent kész megtenni, amit Jézus mond. Csak mond-e még valamit? Szóba áll-e a továbbiakban is egy ilyennel, vagy pedig várhatja a megérdemelt ítéletet. Mert ő, mint gyilkos, most csak az igazságos Isten ítéletére számíthat.
Nagy dolog, amikor valaki ide eljut, amikor Isten világosságában egy jó ember rádöbben arra, hogy alávaló bűnös vagyok, s el is tudom mondani miben vétkeztem Isten ellen, és nem akarok tovább így élni. Ez mindig Isten munkája, a Szentlélek újjáteremtése. Ehhez valóban mennyei világosság kell. De ez mindig aközben történik meg, mint Saulnál is, hogy valaki hallgatja az igét. Hallgatta Jézust és végső soron most mi is Őt hallgatjuk itt, és eközben Ő elsegíthet minket erre a felismerésre.
Kiderül, hogy nem az ítélet következik, hanem van szava Jézusnak hozzá. „Kelj fel, menj be a városba, és ott megmondják neked, mit kell tenned.” Kik mondják meg? Hol mondják meg? És miért nem mondja meg Ő? Kezdődik az alázat iskolája. Meg kell tanulni, hogy nagy kiváltság, ha valaki közvetlenül az Úrtól hall valamit. Majd jön minden egymás után. Most azt kell tenni, amit most mondott. Menj be a városba, és ott megmondják neked.
Bemegy, de nem úgy, ahogy tervezte. Nem büszkén, pecsétes papírokkal a kezében és gyűlölettel a szívében, hanem azt olvastuk: úgy vezetik be, mert nem látott. Botorkálva, mint egy vak. Folytatódik az alázat iskolája. Utána következik három nap, amíg egyedül kell maradnia. Mit csinál? Nem evett, nem ivott. Mit csinált? Azt mondja Jézus Anániásnak: „Menjél hozzá, mert imádkozik."
Damaszkuszban, egyedül, totális egyedüllétben. A régi barátai — már nem ért egyet velük. Az új testvérei, akikhez szíve szerint tartozna — még nem testvérek, mert okkal félnek tőle. Saját magára szintén nem számíthat abban a helyzetben, mert azt sem tudja, hol van. Nem lát. Kire számíthat? Életében először átéli, hogy egyedül a feltámadott Krisztusra. Arra a Jézusra, aki bemutatkozott neki az úton, akinek a parancsát teljesítette, amikor elment oda, ahol van, akivel már van valami kapcsolata — eddig nem volt —, mégpedig beszédes viszonyban van vele. Hát akkor beszéljen! És beszél. Imádkozik.
Azt a három napot az Úr Jézus Krisztussal való beszélgetés töltötte ki. Nyilván el kellett mondani a múltját, mert azt tisztázni kellett, többször eszébe jut, és később sem szégyelli megemlíteni. Szégyelli, de van bátorsága megemlíteni milyen gazemberségeket csinált, és hogy ő arra mindre bocsánatot kapott. Itt az alkalom, hogy bocsánatot kérjen. Nyilván gondol a jövőjére is. Kell, hogy tanácsot kérjen, és egyáltalán: ő is bemutatkozik. Beszélget az ő megváltó Jézusával. Rábízza az egész életét. Leteszi az Ő kezébe a jövőjét, az egész egzisztenciáját. Mostantól kezdve Jézus az ő gazdája.
Aztán megérkezik Anániás. Olvastuk, hogy az ő kézrátétele után visszakapja a látását. Azután megkeresztelkedik. Ez mit jelentett? Egyrészt a nyilvános bűnbeismerés aktusa volt ez, hogy rászorulok arra, hogy megmosson engem Isten lelkileg is, másrészt nyilvános elkötelezettség: Én mostantól hozzátok tartozom. Titeket akartalak kiirtani, itt az írás róla, de mostantól kezdve hozzátok tartozom. Nyilvánosan elkötelezte magát Jézus tanítványai mellett, Jézus mellett, számolva azzal, hogy ennek következményei is lesznek. Lettek is. Mindez elhangzott ott, abban az imádságban, aztán evett és megerősödött.
Mi történt itt? Saul élete Isten világosságába került — nemcsak külsőképpen, hanem lelkileg is —, és ebben a világosságban megismerte, kicsoda Jézus, megismerte, kicsoda ő maga, és felismerte, hogy mik a feladatai, mire akarja használni őt Jézus. Így, ahogy mondom, ezzel a csúnya szóval: használni, mert azt mondja: eszközöm ő nekem. Kicsoda Jézus? — ez eddig nem volt egyértelmű, ez egészen világos lesz itt. Kicsoda ő maga? — alávaló bűnös, aki csak ítéletet érdemelne most Isten igazsága szerint, de nem azt kap. Később minden levelében elmondja, hogy miért nem azt kapott, mert az ő ítéletét Jézus elszenvedte a kereszten. Megismeri, hogy ő bűnös ember, de most már bocsánatot nyert bűnös, és elfogadja, hogy arra akarja használni őt Jézus, hogy Őróla tegyen bizonyságot pogányok, királyok és Izráel fiai előtt.
Megismeri, ki az ő Megváltója, kicsoda ő maga, és mi lesz a feladata. S minderről Isten Szentlelke győzi meg őt.
Mindazt, ami történik benne, maga Jézus végzi el. Ő várta ki azt, hogy eljussanak idáig a dolgok. Ő készítgette Saulnak a lelkét. Ő szólította meg. Ő rendelkezik vele. Ő küldte hozzá Anániást. Ő bátorítja később Barnabást, hogy fogadjátok be, ne féljetek tőle, nem ellenség most már. Jó barát, sőt, ami annál sokkal több, testvér. Végig Ő munkálkodott benne és általa.
És akkor mit tett Saul? Mi az ember feladata ebben? Igent mondott Jézusnak. Miben mondott igent? Az volt az első igenje, amikor Jézus azt mondta: menj be a városba, és ott megmondják neked, mit kell tenned. És Saul mit tett? Bement a városba, nem tudta, hová, nem tudta,ki fog jönni, de megmondta Jézus, és várta, hogy megmondják neki. Jézus szavát komolyan vette, az Ő igéjét komolyan vette, s azt az egyszerű parancsot, amit tőle kapott, teljesítette.
A hit nemcsak azt jelenti ám, hogy elfogadom Isten ajándékait, hanem az is, hogy megteszem, amit mond. Eközben ismeri meg minden ember egyre jobban Jézust, egyre jobban magát, és lesz alkalmas arra, hogy egyre jobban teljesítse a feladatait.
Ezt nevezik pálfordulásnak — Az nem köpönyegforgatás! A bibliai pálfordulás a gondolkozásnak egyszeri, végleges, alapvető megváltozása. Egyszeri, végleges és alapvető megváltozása a gondolkozásnak, abból következőleg a vallásosságnak, az erkölcsnek, az ember egész életének.
Eddig Saul-Pál azt hitte, hogy ő a maga ura. Mostantól kezdve nem határoz el semmit, hanem azt kérdezi: Uram, mit akarsz, hogy cselekedjem? Mivel eszköz lett Ura kezében. Ez pedig sokkal nagyobb méltóság, mint amikor azt hitte, hogy a maga ura. Látja már, hogy nem a maga ura volt, hanem öldökléstől lihegett, és gonosz erők játékszere volt. Az Ördög azt csináltatott vele, amit akart. Mert aki bűnt cselekszik, az rabszolgája a bűnnek — mondja Jézus, és nem a maga ura. A pálfordulás után pedig tudatosan Jézusnak engedelmeskedik a benne hívő, és boldog, hogy Jézus használja őt, és engedelmeskedhet neki.
Ez velünk is így történik. Miközben valaki hallgatja az igét, egyszer csak világosság támad. Lehet, hogy nem egyik pillanatról a másikra, de megismeri Jézust és elismeri Őt annak, aki: Istennek, Isten Fiának, a mi Megváltónknak. Megismeri magát, és nem ringatja magát rózsaszínű illúziókban többé, hogy ő milyen jó ember, hanem bűnnek látja a bűnt, és oda viszi, ahova kell: a megváltó Krisztushoz, és tőle kér és fogad el bocsánatot rá, és komolyan veszi, hogy megbocsáttattak a bűnei, mint ahogy Pál is komolyan vette. Eközben egyre alkalmasabb lesz arra, hogy egyáltalán felfogja, mire akarja használni őt Isten, és engedi boldogan, hogy használja.
Tudom, ki az én Megváltóm, tudom, ki vagyok én, és nem kesergek egy életen át, hogy milyen voltam nélküle, hanem örülök egy életen át amiatt, hogy bocsánatot kaptam, megtisztított, és az Ő szabad és boldog szolgája vagyok.
Az pedig, hogy megkeresztelkedett, azt is jelentette, hogy elkötelezte magát Jézus mellett. Ez az igazi megtérés. Az igazi megtérés nem érzelmi fellángolás, nem csupán új ismeretek elfogadása, hanem egy élő személynek, mégpedig a feltámadott Jézus Krisztusnak való azonnali és folyamatos engedelmeskedés.
Erre senki nem kényszeríti az embert, hanem eljut arra a világosságra, hogy ott vagyok én a helyemen. Ott vagyok a legnagyobb biztonságban. Ha Ő használ, akkor válhatok azzá, akinek Ő elgondolt, akkor bontakozom ki igazán. Nem én akarom megvalósítani többé magamat, hanem Ő valósít meg engem. Aztán csodálkozhatom azon, hogy mit tud kihozni egy ilyenből, aki én voltam nélküle, de most már egészen más vagyok — Ővele.
Csodálatosak azok a mondatok, amikor Pál ezt az „azelőtt”, meg „azóta” állapotot szembeállítja. Csak egyet említek: „Kiszabadított engem a sötétség rabságából, és átvitt engem az Ő szeretett Fiának az országába.” Az állampolgársága is megváltozik: új országban, új uralkodó alatt, új törvények szerint él.
Isten kegyelméből mi is halljuk az igét. Jézus Krisztus ma este is hív minket. Vár a gyülekezet. Istennek szép terve van velünk. Hadd fejezzem be egy szelíd, de határozott kéréssel: Ha jót akarsz magadnak, mondj igent Jézusnak!
Milyen nehézséggel áll szemben Jézus Krisztus, ha engem újjá akar teremteni? Van egy örökségem, amibe nem volt beleszólásom, nem vagyok szent, valószínűleg nem is leszek soha; és ha Jézus Krisztus csak annyit tehet, hogy megmondja: szentté kell lennem, akkor tanítása csak kétségbe ejt. De ha Jézus Krisztus Megváltó, aki belém helyezheti a saját örökségét, a szentséget, akkor már kezdem megérteni, mire céloz, amikor azt mondja, hogy szentté kell lennem. A megváltás azt jelenti, hogy Jézus Krisztus minden emberbe beléhelyezheti saját öröklött természetét, és minden kívánalma ehhez a természethez szól. Tanítása az Ő belém plántált életére vonatkozik. Az én dolgom, hogy döntsek, beleegyezem-e Istennek a bűn felett kimondott ítéletébe: ez Jézus Krisztus keresztje.
Jn 3. 6 Ami testtől született, test az, és ami Szellemtől született, szellem az.
Ezék 36. 26 Új szívet adok nektek, és új lelket adok belétek: eltávolítom testetekből a kőszívet, és hússzívet adok nektek. 27 Az én lelkemet adom belétek, és azt művelem veletek, hogy rendelkezéseim szerint éljetek, törvényeimet megtartsátok és teljesítsétek.
Az Újszövetség azt tanítja az újjászületésről, hogy - amikor egy embert a rászorultság tudata lesújt - Isten beleplántálja Szent Szellemét az ember szellemébe. És ekkor az ember szelleme erőforrásra talál Isten Fia Szellemében, "...míg ki nem ábrázolódik bennetek Krisztus" (Gal 4,19). A megváltás csodája, hogy Isten új természetet tud belém helyezni, amely által egészen új életet élhetek. Amikor végső szükségbe jutottam és beismerem tehetetlenségemet, akkor mondja Jézus: "Boldog vagy." Csakhogy el kell jutnom idáig! Isten a Jézus Krisztus természetét nem olthatja belém - aki saját felelősséggel bíró erkölcsi lény vagyok - anélkül, hogy azt tudatosan ne kívánnám.
Mint ahogyan egy ember által lépett be a bűn az emberiség életébe, ugyanúgy a Szent Szellem is egy EMBER által jött. A megváltás lehetővé teszi, hogy megszabaduljak bűnörökségemtől és Jézus Krisztus által új, szeplőtelen örökséget kapjak, a Szent Szellemet.
Viselkedés és természet
"Új szívet adok nektek... Az én lelkemet adom belétek... "(Ez 36,26-27)
A természeti ember a maga ösztöneit és kívánságait gátlás nélkül kiéli, érvényesíti. Ha megütik, visszaüt, ha éhes, szerez magának, amit megkíván, elveszi. Ez nemcsak a kőkorszakban volt így, hanem ma is.
A kultúremberben a nevelés során kiépülnek bizonyos gátlások. A törvények megbüntetik a gátlástalanságot, ezért fékezi az ember az indulatait. De azok nem változtak, ugyanazok, mint voltak. Csupán megtanul viselkedni. Aztán lehet, hogy néha gátszakadás történik, amit a kultúroptimizmus nem ért, de mégis kellemesebb így az emberi együttélés.
A vallás még magasítja a gátakat, mert szerinte nemcsak a törvény, hanem Isten is jutalmaz vagy büntet. A régi diákrigmus szerint: Isten szeme mindent lát, el ne lopd a léniát! De a lopásra való hajlam megmarad a vallásos emberben is, legfeljebb visszateszi azt, amit már majdnem elvett.
A Biblia azt tanítja, hogy Isten a természetünket tudja megváltoztatni. Nem viselkedni tanít, hanem új indítékokat ad a benne hívőknek. Késszé és képessé teszi őket arra, hogy másként gondolkozzanak és más minőségű életet éljenek. „Új szívet adok nektek, éÍzs új lelket adok belétek... Az én lelkemet adom belétek, és azt művelem..., hogy törvényeimet megtartsátok..."
Itt tehát már nem a gátakat magasítjuk, hanem egy új forrásból másfajta víz árad a folyóba, annak szennyezett vizét megtisztítja, és újra élet lesz benne (Ez 47). Tehát a víz minősége változik meg. Ez az újjászületés. Erre a radikális változásra magunktól nem vagyunk képesek, de Isten kegyelme elvégzi azt igéje és Szentlelke által.
Imádkozzunk!
Dicsőséges Urunk, Jézus Krisztus, hálásan köszönjük, hogy te nem foltozgatod rongyainkat, hanem a te tulajdon hófehér ruhádat kínálod nekünk.
Köszönjük, hogy nem tanácsokat adsz, hogy önfegyelemmel, sanyargatással, tanulással, vagy bármilyen tréninggel hogyan tehetjük elviselhetőbbé a természetünket, hanem a te tulajdon természetedet kínálod nekünk. Kérünk, szabadíts ki minket is a foltozgatásból.
Adj nekünk bátorságot ahhoz, hogy higgyünk a te szavadnak. Amit most kínálsz, azt most fogadjuk el tőled, és amit most parancsolsz, annak tudjunk halogatás nélkül engedelmeskedni.
Áldunk téged az új élet lehetőségéért, az abban való növekedésért. Magasztalunk azért, mert te ma is eszközöket keresel, és mindenféle gyarlóságunk ellenére mi is lehetünk eszközök a te kezedben. Vidd véghez ezt a te áldott munkádat bennünk!
Alkalmazás: Beszélgessünk arról, hogy hogyan változott meg Saul élete, miután találkozott Jézus Krisztussal. A gyerekekkel közösen írjuk fel egy papírra a találkozás előtti életének jellemzőit: társadalmi helyzetét, hitét, céljait majd a találkozás utáni életének jellemzőit és hasonlítsuk össze azokat. Aki már megtért a gyerekek közül, illetve maga a hitoktató is, mesélje el a megtérésének történetét, kiemelve, hogy előtte milyen életet élt, majd a Jézus Krisztussal való találkozás milyen változásokat hozott az életében.
Beszélgetés: Tegyünk fel kérdéseket a gyerekeknek, melyek arra irányulnak, hogy megértették-e a szöveget. Mi történik Jeruzsálemben István halála után? Saul milyen módon vesz részt ebben? Mi történik Saullal, amikor Damaszkusz felé megy? Hogyan változik meg Saul élete a Jézus Krisztussal való találkozás miatt?
Comments