vigasztalás

AZ ISTEN az ítéleteket mindig megkülönböztetéssel hajtotta végre. A négy angyalnak, akiknek hatalmat adott, hogy kárt okozzanak a földnek és a tengernek, azt a parancsot adta, hogy várják meg az Isten szolgáinak elpecsételését. Ezt az elpecsételést hasonlítsuk össze a következő szavakkal: „azokhoz a férfiakhoz, akiken a jegy van, ne közelítsetek" (Ez 9,6). A mi üdvtörténeti korszakunkban, amikor hittünk az Úr Jézusban, érvényes lett ránk, hogy „megpecsételtettetek az ígéretnek ama Szent Szellemével" (Ef 1,13).

PÁL APOSTOL megírta második levelét a tesszalonikai szenteknek. Szolgáló társaival együtt melegen üdvözölte azokat, akik kedvesek voltak neki a Krisztusban. „Istenben, a mi Atyánkban és az Úr Jézus Krisztusban" voltak. Ez nem jelentőség nélküli. Voltak, akik rossz szándékkal írtak nekik, azt állítva, hogy leveleik Páltól származnak (2,2). A tesszalonikaiak ezt a levelet nyugodtan valódinak fogadták el. Milyen tapintatosan foglalkozik az apostol megtértjeinek problémáival. Bölcs pásztor volt - méltó a követésre.

PÁL a második levelet a tesszalonikaiakhoz Korintusból írta, körülbelül egy évvel az első levél megírása után. Bár a kritikusok arra törekedtek, hogy a két levél stílusában és taralmában mutatkozó különbségeket hangsúlyozzák, sokkal több olyan bizonyíték van, ami azt jelzi, hogy mindkettő a pogányok apostolának munkája. Szembetűnő hasonlóság van mindkettőnél a kezdő üdvözlésekben - mindkettő köszöntést tartalmaz Páltól, Szilvánusztól és Tlmóteustól, akik munkatársai voltak az evangélium ügyében. A levelet a következőképpen lehet felosztani: