C.H.Spurgeon

 A rostálás ma is tart még. Akárhová megyünk, Isten tisztít és rostál bennünket. Isten napjainkban is megpróbálja népét mindenütt a világban, mint ahogy a gabonát is megrostálják. Olykor az ördög tartja a kezében a rostát, és jól megrázza abban a reményben, hogy így végleg tönkretehet minket. A hitetlenek sem restek, hogy szívünkbe és elménkbe ültessék a maguk állandó nyugtalanságát és félelmét. A világ pedig készségesen segít nekik ebben, és nagy lendülettel ráz jobbra-balra bennünket.

 „Ott" az Úr lesz legfőbb javunk, éspedig minden olyan hátrány nélkül, amely még a legjobb földi dolgokkal is szükségszerűen velejár. Ha egy város széles folyamoknak örvendhet, az azzal a kockázattal jár, hogy az ellenség hajókkal támadja meg. Mikor azonban az Úr egy messze elágazó folyammal jelképezi szeretetének kiáradó gazdagságát, gondosan elejét veszi a félelemnek, amelyet ez a jelkép ébreszthet bennünk: „nem kelnek át büszke hajók" rajta. Áldott legyen mindenre gondoló szeretete!

 Ez is ígéret, ha nem is formájára, de lényegére nézve. Türelemre van szükségünk, és ez az Ige megmutatja, hogyan juthatunk hozzá. Maga a béketűrés tanít meg a türelemre, ahogyan úszás közben tanulunk meg úszni. Szárazföldön nem tanul meg senki úszni, nyomorúság nélkül sem tanul meg senki tűrni. Hát nem érdemes elszenvedni a nyomorúságot, ha ezáltal miénk lehet az a nagy belső békesség, amellyel el tudjuk fogadni Isten akaratát?

 Micsoda nagyszerű Ige ez! Az Uraknak Ura népével van, hatalmának királyi felségében! Jelenléte már önmagában is békességgel és reménységgel tölt el bennünket. Végtelen erő rejlik Istenünkben. A hívők gyülekezetében lakozik, ezért népe ujjongva örvendezhet.

 Isten nemcsak köztünk van, hanem kegyelmével állandóan munkálkodik is közöttünk. „Megsegít" mindig. Innen a neve is: Jézus, a Szabadító. Ne féljünk ezért semmi veszedelemtől, hiszen Neki van hatalma arra, hogy megmentsen.

 Nincs ahhoz fogható biztonság, mint amikor valaki az Úr közelében élhet. Ennél biztonságosabb helyet legkedvesebb gyermekének sem talál Isten. - Uram, engedd, hogy mindig árnyékodban lakozhassam, megsebzett oldalad mellett maradhassak. Egyre közelebb kívánkozom hozzád, Uram, és ha egyszer egészen a közeledben érezhetem magam, szeretnék mindörökké ott maradni.

 Ezeket a fákat nem az ember gondozza és metszegeti: a pálmák és cédrusok az „Úr fái", az ő gondozása nyomán virulnak. Az Úr szentjei éppígy az ő gondoskodó keze alatt növekednek. Ezek a fák örökzöldek, minden évszakban egyformán szépek. A hívőknek sincsenek hol szent, hol pedig istentelen időszakaik: minden életkörülmény között az Úrtól nyert szépségükben állnak. Ahol ezek a fák nőnek, szépségükkel azonnal szembetűnnek. A táj szemlélője mindenütt azonnal felfigyel a pálmák és cédrusok királyi szépségére.

 Ennyit igazán megtehetek. Valami jót az Úr szolgáival. Az Úr tudja, hogy szeretem mindannyiukat, és tisztesség lenne számomra, ha a lábukat megmoshatnám. A Mesterükért szeretem a tanítványokat.

 Hogy ki ez, mindnyájan tudjuk. Az utolsó Ádám, a mennyből jött Úr, a fájdalmak férfia, az Emberfia. Milyen biztos rejtekhely ő népe számára! Saját magát teszi ki a tomboló szél teljes erejének, csakhogy megvédje a benne rejtőzőket. Így menekültünk meg Isten haragjától, és meg kell menekülnünk az emberek dühétől, az élet gondjaitól és a halál rettenésétől is. Miért állunk hát kint a szélben, amikor olyan könnyen biztos menedéket találhatunk az Úrnál? Meneküljünk hát hozzá, és találjuk meg nála a teljes békességet.

 Igen, boldog, még a kísértés ideje alatt is. Ezt azonban csak az veszi észre, akinek mennyei „gyógyító írral" kenték meg a szemét. De el kell tűrnie a kísértést, mégpedig úgy, hogy közben nem lázadozik Isten ellen, sem a jó útról nem tér le. Áldott az az ember, aki már átment a tűzön, de a tűz nem emésztette meg, mint a pelyvát.

 Ez az evangélium olyan emberhez szólt először, aki a kardot már a torkára tette, de szól nekem is. Ha haldokolnék, ez volna a legjobb hír a számomra, de benne van mindaz is, amire szükségem van, amíg élek. Nem nézek se magamra, se bűneimre, sem pedig érdemeimre, egyedül az Úr Jézusban, mint Megváltómban bízom, akit Isten adott értem. Benne hiszek, rá hagyatkozom, benne találok nyugalmat, ő az én mindenem. Tudom, hogy meg vagyok váltva és örök életem van, mert hiszek a Krisztus Jézusban. Áldott legyen ezért az ő neve!