Amikor pedig böjtöltök... (Mt 6,16-18)
A húsvét előtti heteket böjti időszaknak nevezik. Úgy készül a hívő ember Jézus Krisztus halálának és feltámadásának ünnepére, hogy elcsendesedik, magába száll, s többet foglalkozik olyan dolgokkal, amelyeket fontosnak tart, de el szokott hanyagolni.
Az életünk betegesen egyoldalúvá vált. Sokkal többet törődünk magunkkal, mint másokkal, a testünkkel, mint a lelkünkkel, a pillanatnyi teendőkkel, mint a hosszú távú, sőt örökkévaló igazságokkal. Emiatt úgy válik szegénnyé az életünk, hogy észre sem vesszük, azt gondoljuk, ez az állapot a normális.
A böjt azt jelenti, hogy a keresztény ember egy időre lemond a saját élvezetéről, szórakozásáról, hogy ehelyett másoknak szerezzen örömöt vagy adjon segítséget. A megszokott összeget most nem magamra költöm, hanem másra vagy másra is. Háttérbe szorítom a test igényeinek kielégítését, és tudatosan jobban figyelek a lelkemre. Nemcsak arra ügyelek, mit várnak el tőlem az emberek, hanem hogy mit vár tőlem Isten, akivel oly sokszor nem törődöm.
A böjt az élet egyoldalúságának csökkentése, az egyensúly helyreállítása, terápia, gyógymód, ami mindenkinek használ. Ezzel a lemondással nem érdemeket szerzek Istennél, nem szenvedést okozok magamnak, hanem jót teszek vele önmagamnak is, másoknak is.
Nemcsak a gyomrunkon lehet böjtölni, van szóböjt is, indulatböjt, a kedvenc újság helyett lehet játszani a gyerekekkel, a tévé helyett beszélgetni a házastárssal vagy tanulmányozni a Bibliát. Jézus a böjtöt az istenfélő élet ugyanolyan természetes velejárójának tartotta, mint az imádkozást vagy az adakozást. Aki élete valamely területén tudatosan, határozott céllal elkezdi gyakorolni ezt a lemondást, nagy lelki gazdagságra lel. „Atyád... megfizet neked."