Aháb, Izrael királya ezt kérdezte Jósáfáttól, Júda királyától: Eljössz-e velem Rámót-Gileád ellen? Ő ezt válaszolta neki: Elmegyek..., veled leszünk a háborúban! (2Krón 18,3)
Jósáfát élettörténete rámutat a hívő élet buktatóira és győzelmeire is. Ez a szakasz példa arra, hogyan eshet csapdába még Isten gyermeke is.
Jósáfát a déli országrész királya volt. Az északi részben virágzott a bálványimádás, Aháb király pedig különösen is távol került Istentől, főleg pogány felesége hatására, aki istentelen asszony volt. Jósáfát mégis megkérte a lányukat a saját fiának feleségül. Isten mindig óvta a benne hívőket attól, hogy pogányokkal házasodjanak össze, mert könnyen érvényesült a lefelé nivellálódás törvénye. S most Jósáfát, aki a Bibliára akarta felépíteni személyes életét és az ország rendjét is, ezzel ellentétesen cselekszik.
A bajt fokozta, hogy Aháb most már mint rokont is meghívta egy nagy lakomára. Jósáfát a meghívást elfogadta. Ezek gyakran tivornyává váltak, ahol a bálványisteneknek való áldozat is sorra került. Mit keres itt egy istenfélő ember?
Mulatozás közben Ahábnak eszébe jutott, hogy vissza kellene foglalni egy elveszített várost. Jön-e vele a szomszéd a háborúba? Kényelmetlen lenne most nemet mondani, s Jósáfát gondolkozás nélkül bólint.
Egy hívő, aki nem kérdezi Urát, sodródik, s egyre mélyebbre kerül. A hajó a vízben van, de a víz ne kerüljön a hajóba! A hívő a világban él, de ne legyen hasonlóvá az Isten nélküli világhoz! Kényes, de fontos kérdés ez. Isten gyermekei csak akkor tudnak áldássá lenni mások számára, ha minden helyzetben Isten gyermekei maradnak. Szeretnek mindenkit, de közösséget csak a szentekkel vállalnak.
Péter apostol írta: „Legyetek józanok, vigyázzatok, mert ellenségetek, az ördög mint ordító oroszlán jár szerte, keresve, kit nyeljen el: álljatok ellene a hitben szilárdan..." (1Pt 5,8-9)