Edd meg ezt a tekercset, azután menj, és szólj Izrael házához! (Ez 3,1)
Ezékiel közvetlenül a babiloni fogság előtt prédikált, aztán Isten a fogságba is elküldte, hogy erősítse a népet igével. Ez a szakasz arról szól, hogyan hívta el őt Isten erre a szolgálatra. Sok mindent megtudunk Isten igéjének természetéről.
Kiderül belőle, hogy Isten úgy segít az embereken, hogy az igehirdetésen keresztül megszólítja őket, és ha komolyan veszik azt, az ige megváltoztatja a hallgatók gondolkozását és életvitelét. Igehallgatás közben támad hit is a hitetlen szívben.
Isten jelképesen egy teleírt könyvtekercset ad a prófétának, amit meg kell ennie. Minden könyv olvasni való, de a Biblia ilyen értelemben megenni való. Vagyis nem nyalogatni, lapozgatni kell, hanem megrágni megérteni, lenyelni - befogadni, megemészteni - magamévá tenni, azonosulni vele, engedelmeskedni neki. Ne válogassunk benne, amit Isten ad, azt vegyük komolyan!
Aki így olvassa és hallgatja Isten igéjét, annak táplálékká válik. Olyan lesz, mint az édes méz. Még a kemény beszédben is megérzi Isten mentő és ajándékozó szeretetét.
„Miközben beszélt, lélek áradt belém, talpra állított, én pedig hallottam, hogy beszél hozzám." (Ez 2,2) Vagyis aki Isten igéjére figyel, annak a Szentlélek érthetővé teszi Isten szavát, egészen személyesen szólítja meg, megerősíti, és elküldi másokhoz, hogy adja tovább az életmentő igét. A mi feladatunk ennyi: elmondani a ránk bízott üzenetet azoknak, akikhez Isten küld. Minden egyebet ő végez: hogy legyenek köztük is, akik befogadják, hisznek, megváltoznak, és így üdvözülnek.
De lesznek mindig, akik nem akarják hallani, kigúnyolják az igehirdetést, megvetik Isten szavát. Ez fáj annak, akit már Isten megmentett az igével, de nem szabad sem elkeseredni, sem abbahagyni a hirdetését. A ige által maga Isten munkálkodik, akármilyen erőtlen is az, aki mondja.