...gyakorold magad a kegyességben..., a kegyesség pedig mindenre hasznos... (1Tim 4,7-8)
Mi a kegyesség vagy más szóval istenfélelem? Az itt szereplő görög szó alapjelentése ez: helyet adni valakinek, akit tisztelünk. Ülök egy váróhelyiségben, bejön édesapám, azonnal felállok és átadom neki a helyet. Elhatároztam valamit, de meghallom egy tapasztaltabb ember véleményét, és megváltoztatom a tervemet, helytadok az ő látásának. Ez nem kötelező, de saját érdekemben hallgatok rá, mert tisztelem és bízom benne.
Jelenti a szó ezt is: valakit előreengedni és követni. A kegyesség az Isten iránti tisztelet és bizalom ötvözete. Életemben az első hely az övé, az ő szava, igéje a döntő, tőle függök teljesen. Nem kényszerből, hanem meggyőződésből. Ahogyan Jézus vallotta: azért jöttem, hogy annak akaratát cselekedjem, aki elküldött engem.
A kegyesség tehát nem kegyeskedés (mint ahogyan az okosság nem okoskodás), az istenfélelem pedig nem az Istentől való rettegés, de nem is bizonyos vallásos kötelességek teljesítése, hanem bensőséges, gazdag szeretetkapcsolat az élő Istennel.
Mint minden számunkra fontos kapcsolatot, ezt is ápolni kell, erre vonatkozik mai igénk. Aki leszállt a maga trónjáról, és végleg átadta az első helyet Istennek, s aki tudja, hogy Isten mindig csak jót akar neki, az kérdezi őt kicsi és sorsdöntő dolgokban egyaránt, szenvedélyesen tudakozza és örömmel cselekszi az ő akaratát. Szívesen tölt időt vele, meggyőződéssel ajánlja ezt az életet másoknak is - egyszóval gyakorolja a kegyességet. Nemcsak vasárnap és hívők között, hanem mindig.
Ebben az életben erő van, a Biblia ír a kegyesség erejéről. Isten ereje árad az ilyen emberek életébe, s rajtuk keresztül a környezetükbe is. Isten jelenlétében élnek, s ez meglátszik rajtuk.