"De ne azon örüljetek, hogy a szellemek nektek engednek" (Lk 10,20).
Minket, szolgáló testvéreket nem a világiasság buktat el, nem is a bűn, hanem a szellemi felszínesség, amely utánozza korunk vallásos mintáit és a szellemi sikerekre kacsingat. Soha semmi másnak ne hódolj, csak Isten tetszésének. Menj ki a "táboron kívül és hordozd az Ő gyalázatát" (Zsid 13,13). Jézus azt mondta tanítványainak, hogy ne a sikeres szolgálatnak örüljenek. Mégis, úgy látszik, a legtöbben közülünk csak ennek az egynek örülünk! Ott van bennünk a kalmár szellem: "Ennyi meg ennyi lélek megtért, és ennyi a megszenteltek száma, hála Istennek, most már minden rendben van". A mi munkánk ott kezdődik, ahol Isten kegyelme lerakta az alapot. Nem mi mentjük meg az embereket, mi csak tanítványokká tesszük őket. Mind a megmentés, mind a megszentelés Isten fenséges munkája; nekünk, az Ő tanítványainak az a dolgunk, hogy addig tanítsuk az embereket, amíg teljesen megadják magukat az Úrnak. Egyetlen teljesen neki átadott élet többet ér Istennek, mint száz olyan, akik csak felébredtek a Szent Szelleme által. Mint Isten munkatársainak, szellemi jellegünket kell létrehoznunk; ez Isten bizonyságtétele munkatársairól. Isten az Ő kegyelme által felemel minket az élet magasabb színvonalára, mi pedig felelősek vagyunk azért, hogy másokban is ez történjék.
Ha a munkatárs nem él Krisztussal Istenben elrejtve (Kol 3,3), könnyen válhat tanítvány helyett felforgató diktátorrá. Közülünk sokan basáskodnak egyesek és egész gyülekezetek felett. Amikor az Úr tanítványságról beszélt, elöljáróban mindig odatette: "ha"; sohasem állította nyomatékosan: "neked meg kell tenned ezt!" Tanítványságunk szabad választásunkra van bízva.