"Ha valaki jönni akar énutánam, tagadja meg magát és vegye fel az ő keresztjét" (Mt 16,24).
Az egyéniség beburkolja a személyes életet. Az egyéniség csupa könyöklés: elválaszt és elszigetel. A gyermek életére jellemző és ott helyén is van, de ha összetévesztjük az egyéniséget a személyiséggel, akkor mindig elszigeteltek maradunk. Az egyéniség: az Isten teremtette magház a személyiség védelmére. El kell törnie, hogy a személyiség előjöhessen belőle és Istennel közösségre juthasson. Az egyéniség csak utánzata a személyiségnek éppúgy, mint ahogy a testi vágy meghamisítása a szeretetnek. Isten a magáénak szánta az emberi természetet, az egyéniség pedig a sajátjává alázza le azt.
Az egyéniség jellemző vonása a függetlenség és az önmaga igenlése. Az egyéniség állandó önérvényesítése minden másnál jobban akadályozza szellemi életünket. Azért mondod: "Nem tudok hinni", mert utadban áll az egyéniséged. Az egyéniség soha sem tud hinni, a személyiség sem tudja hitre segíteni. Figyeld meg magadat, amikor Isten Szelleme munkálkodik benned. Odataszít egyéniséged szélső peremére s itt vagy kimondod: "Nem akarom", vagy alárendeled magad a Szent Szellemnek, és megtöröd egyéniséged magházát, hogy előtörhessen belőle személyiséged. A Szent Szellem mindig erre szorít téged (Mt 5,23-24): Az a makacs valami, ami benned nem tud kibékülni testvéreddel: az egyéniséged! Isten eggyé akar tenni téged önmagával, de nem teheti ezt meg addig, amíg nem vagy kész odaadni neki a magadhoz való jogodat. "...tagadja meg magát...", azt a jogát, hogy önálló, független legyen: csak akkor van lehetősége a valódi, az isteni életnek a kibontakozásra.