"Békességet hagyok nektek, az én békességemet adom néktek... Ne nyugtalankodjék a ti szívetek" (Jn 14,27).
Amikor valami nehéznek látszik, abban a veszélyben forgunk, hogy Istent hibáztatjuk, pedig nekünk nincs igazunk - Istennek mindig igaza van. Kiforgattunk valamit, amit nem akarunk elengedni. Mindaddig, amíg a két végletnek akarunk szolgálni: önmagunknak és Istennek, zűrzavarba jutunk. Egyedül Istenre hagyatkozva kell állást foglalnunk. Amikor ide eljutunk, mi sem könnyebb, mint szent életet élni. A nehézségek akkor támadnak, amikor bitoroljuk a Szent Szellem tekintélyét saját céljaink érdekében.
Valahányszor engedelmeskedsz Istennek, az Ő kimondhatatlan békessége mint pecsét tanúskodik róla. Ez nem természetes béke, hanem Jézus Krisztus békessége. Ha nem száll rád ez a békesség, várj amíg jön, vagy fedezd fel az okát, miért nem jön. Ha külső ösztönzésre, vagy hősieskedésből cselekedtél, Jézus békessége nem tesz benned bizonyságot. Nincs benned az egyszerűség és a bizalom Isten iránt, mert az egyszerűség szelleme a Szent Szellemtől születik, nem a mi elhatározásainkból. Minden saját elhatározásom ellenkezik az egyszerűséggel.
Akkor támadnak kérdéseink, amikor abbahagyjuk az engedelmeskedést. Amikor engedelmeskedem Istennek, a problémák soha nem tolakodnak oda Isten és közém, hanem próbák formájában jönnek, hogy ébren tartsák csodálkozásomat az Isten kijelentései felett. Az Isten és közém ékelődő összes nehézség engedetlenségből származik. Minden olyan kérdés - és ilyen sok van -, amely engedelmességem nyomán támad, csak növeli önfeledt örömömet, mert tudom, hogy Atyám mindenről tud. Ezért figyelni akarok, hogy lássam, hogyan fogja Atyám kibogozni ezt az ügyet.