Amikor Abrám megérkezett Kánaánba, hamarosan letelepedett, mint "idegen és vándor", Zsid 11,13 - felverte sátrát, oltárt épített, és segítségül hívta az Úr nevét, 1Móz 12,6-9. Feltehetően csalódást okozott neki, amikor látta, hogy az országot kánaániták birtokolják, 6. v., de akkor az Úr megjelent neki, és megismételte korábbi ígéretét, de most még határozottabban: "A te magodnak adom ezt a földet", 7. v. Nem tévedt tehát; ez volt a megfelelő ország!
Abrám hite azonban hamarosan próba alá került, és sajnos híjával találtatott. A szó teljes értelmében "lement" Egyiptomba. Ott inkább úgy tekintett a feleségére, mint aki fenyegetést jelent őrá nézve, nem pedig, mint Isten áldásainak csatornájára, hogy rajta keresztül gyermekeket adjon neki. Azt kérte tőle, hogy mondja azt a féligazságot, hogy a húga, pedig legfeljebb csak féltestvére volt. Nemsokára kiderült a csalás, és elküldték Egyiptomból. Természetesen bízhatott volna Istenben, mert minden isteni ígéretből ésszerűen az következett, hogy életben marad, hogy gyermekei lesznek, és ez nemzedékeken át folytatódik majd.
Noha ő és unokaöccse, Lót Egyiptomból anyagilag meggazdagodva jött ki, szellemileg valójában megszegényedtek. Abrám elveszítette jó hírét, és Lóton erőt vett Egyiptom szeretete, amely többé el sem hagyta. Lótnak a nyájak számában megmutatkozó új gazdagsága hamarosan háborúskodáshoz vezetett a pásztorok között, és Abrám nagyon előzékenyen felajánlotta Lótnak, hogy ő válasszon először új helyet magának. Lót választásának alapja látszólag az volt, hogy a terület olyan volt, "mint az Úr kertje [vagyis Éden]", de valójában "Egyiptom földjéhez" hasonlított, bővizű táj, amely könnyű életet ígért, a dombokon való zarándok élettel összehasonlítva.
Lót végül Sodomáig jutott, és hamarosan rabja lett olyan eseményeknek, amelyeket nem irányíthatott, és elhurcolták más lakosokkal együtt. Csak "Abrámnak, a hébernek" a közbelépése szabadította ki. Lót sohasem változott meg szellemileg, Abrám azonban egyre jobban megerősödött. Mi hol állunk? "Ha valaki a világot szereti, nincs meg abban az Atya szeretete, 1Jn 2,15