Az Akhábbal való barátság visszahúzó lépés volt; vő. Jk 5,4. Vigyázzunk a barátságaink vonatkozásában. Az istenfélő Jósáfát az istentelen Akhábbal barátkozik! Jósáfát sikereit az ördög csapdaként használta fel ellene. Királysága megerősödött Akháb ellenségeskedéseivel szemben, de a szíve ki volt téve Akháb csábításainak. "Sógorságot szerzett Akhábbal", 2Krón 18,1. Amikor a keresztyén ember szövetségre lép a világgal, könnyen belebonyolódhat annak cselekedeteibe. Amikor Jósáfát megengedte, hogy Akháb juhot és marhát öljön számára, már nehéznek találta, hogy ne teljesítse Akháb kívánságát Rámót-Gileáddal kapcsolatban. Minthogy Jósáfát ilyen előzékeny és bőkezű bánásmódban részesült Akháb részéről, hogyan is tudta volna visszautasítani anélkül, hogy megsértené a baráti kötelességeit? Nehéz, hogy ne tűnjünk barátságosnak, miután elfogadunk valamilyen vendéglátást. Ráadásul ez az ünnep vallásos jellegű volt; "levágták" - "áldozták". Ezen kívül az is kívánatos volt, hogy visszafoglaljanak egy menedékvárost. Nem éppen azt tette-e Akháb, ami a kötelessége volt, hogy megpróbálja azt visszaszerezni? És nem készült- e Akháb arra, hogy tanácskozzon a prófétákkal? Ilyen világi embereknek meglehet minden jól hangzó erkölcsi és vallási okuk saját tetteik igazolásához. Ha a keresztyén ember elhallgatja bizonyságtételét, hogy barátja lehessen a világnak, a világ is mutatni fog egy bizonyos istenfélő arculatot, hogy őt ne botránkoztassa meg. De Jósáfát számára az, hogy szövetkezett Akhábbal, a tisztaság és elkülönülés ösvényéről való eltávozást jelentette. Csapdába esett, és másokat is magával rántott - "úgy az én népem, mint a tied". A nép nyilván követni fogja az Úr iránti korábbi odaadása miatt. "Ha Jósáfát csinálja, akkor annak jónak kell lennie." Folytatta tervét még azután is, hogy Mikeás figyelmeztette Akhábot. Még királyi díszruháját is magára öltötte az utóbbi kívánságára. A harcban hamarosan körülfogta az ellenség. Teljesen feladta azonosságát a világ szemében: "Ő Izráel királya". Aztán szorult helyzetében "Istenhez kiáltott". Ez egy visszaeső, elítélt bűnös bizalomteljes kiáltása volt. Szeme megnyílt arra, hogy meglássa a helyzetet, amibe önmagát hozta. Az Úr nem fogta szaván Jósáfátot, amikor ő azt mondta Akhábnak "úgy én, mint te". Kegyelmesen megszabadította. Jósáfát úgy találta, hogy Isten "igen biztos segítség a nyomorúság idején".