EBBEN A VISSZATÉRÉSBEN a vezetők nyilván tudatában voltak a dolgok igazi fontosságának. Amennyire lehetséges volt, helyreállították az Isten által kijelölt istentiszteleti rendet, és rögtön megkezdték a templom helyreállítási munkálatait. Figyeljük meg, hogyan kezdtek hozzá a munkához.
Összegyülekeztek „egyenlőképpen", 1. v. Isten gyermekeit egység kell, hogy jellemezze, vö. Zsolt 133,1; Csel 2,1.41-47; 4,24.32. Mennyire lényeges ez, hogy megkapjuk az Úr áldását. Aztán engedelmeskedtek Isten Igéjének. Első gondjuk volt, hogy mindent úgy tegyenek, „amint írva van", 2.4. v. A hit szigorúan megtartja Isten Igéjét. Készek voltak betartani Isten utasításait, ahogyan azokat Mózesnek megadta. Ezek tekintélyét Isten Igéje adta. Nem járhatunk hit által, csak ha hajlandóak vagyunk tétovázás nélkül engedelmeskedni Isten Igéjének. Isten Igéjének megtartását jelentette, hogy felépítették az oltárt. Az első tevékenység volt, amikor az országba visszaérkeztek, hogy a kijelölt módon közeledjenek Istenükhöz. Az új indulás, amelyet Isten adott nekik, érvénytelen lett volna enélkül az oltár nélkül, amely jelentette a múlt megbocsátását, és új megszentelődést a jövőre. A Szentírás által tanított égőáldozatokat és bűnáldozatokat mutattak be és így arról tettek vallomást, hogy vétkes bűnösök, és hogy csak vérontás útján nyerhetnek bűnbocsánatot és juthatnak vissza Istenhez. Az égőáldozatokat már azelőtt bemutatták, mielőtt a ház felépült, 6. v. Ezek Krisztusról beszélnek, mint akiben Isten gyönyörködik és a hívő ember részéről annak szívbeli megértését mutatják, amit Krisztus és az ő műve Istennek jelent. Igazán meg kell érteni magát Krisztust és az Ő művét, mielőtt valaki megfelelő módon léphet be Isten házának igazságába.
Végül letették az alapkövet, 10. v. A munkában megnyilvánult a közösség - „egyenlőképpen", 9. v. Az együttes munka együttes dicsőítéshez vezetett, 10-11. v.; vö. 1Kor 3,9. Némelyek indokolatlanul a múlttal foglalkoztak, sírtak, amikor az alapokat látták, miközben mások, akik fiatalabbak voltak és érettségre volt szükségük, hogy kiegészítse buzgóságukat, felkiáltottak. Mindkettőnek helye van; a múlt hibái feletti sírásnak, hogy megtartsuk a ránk bízott igazságot, és az öröm kiáltásának, ahogyan Isten páratlan kegyelmére gondolunk, amely felülemelkedik hibáinkon. Ha a világ nem is tudja megérteni, nekik meg kell érteniük, hogy itt Istenért történik valami.