AZ APOSTOLOK Cselekedeteinek második fele nyomon követi a keresztyén hit elterjedését a pogány világban. Így olvasunk a Pálnak és Barnabásnak adott megbízatásról a munkára vonatkozóan (1-3. v.), és az első missziós utazás megkezdéséről (4-13. v.). De ne feledkezzünk meg annak a gyülekezetnek a tulajdonságairól sem, amelyet maguk mögött hagytak.
„Antiókhiában az ott levő gyülekezet" (1. v.) az embereknek világosan elkülönült társasága, megkülönböztetve a város többi részétől ugyanúgy, ahogyan ma is el kell különülnie a gyülekezetnek a körülötte lévő világtól. Ez egy megajándékozott közösség. Megtudtuk, hogy fontos a tanulás (9,31), itt pedig találkozunk „próféták és tanítók" emberi forrásával. Amíg a próféta mondta Isten Igéjét az Újszövetség teljessé létele előtt, a tanító magyarázta azt. Nyilvánvaló, hogy ez nem egyszemélyes, sem nem mindenkire vonatkozó szolgálat; Isten több megajándékozott tanítót biztosít, hogy építsék az Ő Gyülekezetét. Felismerjük-e és elismerjük-e az ajándékot a saját gyülekezetünkben? Figyeljük meg a melegszívűséget. A tanítók között volt lévita, fekete bőrű, észak-afrikai, nemes ember és farizeus (1. v.). Az ilyen fajtákkénti különbözőség a szín, a társadalmi osztály és a képzettség szerint, nem árthat az olyan közösségnek, amely egységet élvez a Krisztus Jézusban!
Ezenkívül a gyülekezet elismeri a Szent Szellem vezetését az ügyeinek intézésében (2-3. v.). Igeszakaszunkban Isten Szelleme beszél (2. v.), elküld és megtölt (9. v.); csak az olyan gyülekezetben lesz igazi előrehaladás, amely meghagyja az Ő szabadságát. Végül őszinte törődést figyelhetünk meg azokkal az emberekkel kapcsolatban, akiket Isten teljes idejű szolgálatra hívott el. Az azonosulás azokkal, akik speciális módon szolgálnak az Úrnak (3. v.), állandó felelősséget jelent, hogy részt vegyünk szellemi és anyagi szükségleteikben. Mutatunk-e igazi elkötelezettséget misszionárius férfi- és nőtestvéreink iránt?
Amint Pál és Barnabás elindul munkálkodni, fokozatos eltolódás mutatkozik a vezetésben az idősebbtől a fiatalabb férfi felé. Eddig a megjelölés a következő volt „Barnabás és Saul" (2. v.), de mostantól azt kezdjük olvasni, hogy „Pál és Barnabás" (13,50). Az, Aki olyan kedvesen bátorította Pált a múltban (9,27 és 11,25-26), most mindnyájunkat tanít az alázatra, a háttérben maradásra.