AZ „ANNAKOKÁÉRT" ezt a fejezetet összekapcsolja az előzővel, az 1. v-ben lévő figyelmeztetést összekötve az Úr visszatérésének reménységével. A szentek álljanak szilárdan ennek a reménységnek a tudatában, anélkül, hogy egyáltalán bármi elvonná figyelmüket. A hívő ember ne a földiekkel, hanem a mennyeiekkel törődjön. Ez az alapja az Evódiához és Sintikhéhez intézett kérésnek (2. v.). Egykor együtt hordozták az igát, Pállal és másokkal együtt harcolva, de valami történt közöttük. Ez az egyenetlenség befolyásolta a gyülekezetet, ezért Pál arra kéri őket, hordozzák ismét együtt az igát, és ez annyira lényeges dolog volt, hogy valaki más segítségét is igénybe veszi (3. v.). Az „egyenlő indulattal... az Úrban'' harmóniát sürget az Úr igényeinek való alárendeltségben. Ennek eredményeképpen megvalósul majd, hogy „örüljetek az Úrban" (4. v.). Ahol készek az Úr akaratának engedelmeskedni, ott megjelenik a szellem és az örvendezés összhangja.
A „szelídlelkűség" (5. v.) engedékenységet jelent, hajlandóságot arra, hogy félretegyük a személyes érdekeket mások érdekének a keresése közben, nem engedve az igazságból, mert kell, hogy „megálljunk a hitben" (1Kor 16,13), de engedni kell akkor, amikor az személyes jogainkat érinti. Megengedhetjük magunknak, hogy lemondjunk minden személyes jogunkról, mert az Úr mellettünk áll, és ha szükséges, megvédelmez. Nem szabad, hogy nyugtalankodjunk bármi miatt, hanem inkább az imádkozás jellemezzen bennünket, kéréseinket hálás szellemmel feltárva (6. v.). Az ilyen függés az Úrtól Isten békességét fogja eredményezni, amely megőrzi szívünket és gondolatainkat a Krisztus Jézusban (7. v.). Azt a békességet, amely Isten békessége, sohasem zavarják meg a körülmények. Sokkal jobb Isten békességével rendelkezni, mint megérteni azt, hogy miért vannak nehézségeink és problémáink az életben, mert egyedül ez tudja megőrizni érzéseinket és gondolatvilágunkat. Az elmét azokra a dolgokra kell irányítani, amelyek kifejlesztik a keresztyén jellemet és előmozdítják a gyülekezetben az összhangot. Gondolkodjunk mindig olyan dolgokon, amelyek igazak, őszinték, igazságosak, amelyek dicséretesek, összhangot eredményeznek (8. v.). „Az elme irányítja az érzelmeket; az érzelmek irányítják az akaratot; és az akarat irányítja az életet". A helyes dolgok feletti elmélkedés helyes dolgokat eredményez, és így biztosítja a békesség Istene jelenlétének élvezését (9. v.).