A LEVÉL jellegét Isten üdvözítő volta adja meg. Ez az üdvösség szélesebb értelemben szerepel, messze túllépve a hívő embernek a bűn rettenetes végzetétől való megváltásán, egészen a vég nélküli dicsőségig.
Az 1. versben Pál felhívja a figyelmet saját tekintélyére arra vonatkozóan, hogy az isteni rendet megerősítse és fenntartsa a gyülekezetben. Ő Krisztus Jézus apostola volt Isten parancsára, és joga volt rá, hogy külön megbízást adjon Timóteusnak, igaz gyermekének az Úrban. A megbízatás feltételei negatív értelemben: utasítsa a hamis tanítókat, hogy hagyják abba romboló tanításukat, pozitív értelemben pedig: biztosítsa, hogy a szellemi szokásokat megfelelően megtartsák Isten házában, a gyülekezetben. A parancsolat szó, amelyet Pál használt, erőteljes. Nem csupán kérés vagy kérlelés, hanem parancs, megbízás, mandátum - olyan szó, amelyet a tekintély hangja mondott. A parancs teljesítésének el kellett érnie a hamis tanítók elhallgattatását, és fokoznia kellett a tiszta szívből származó szeretetet, a jó lelkiismeretet és őszinte hitet (5. v.). Timóteust igaz gyermekének nevezi a hitben; ez elárul valamit arról a gyengéd szeretetről, amellyel Pál viseltetett a fiatalember iránt, különösen most, hogy az idős apostol érezte: Istenért való földi életének a végéhez közeledik.
A hamis tanítók, akikről Timóteusnak parancsot adott, hogy foglalkozzon velük, azt állították, hogy ők „törvénytanítók", de az ilyen tanítás teljesen keresztyénség ellenes, amely a tiszta kegyelem elvére alapult. A törvénynek manapság egyetlen érvényes alkalmazása van, mégpedig az, hogy meggyőzzön és elítéljen valakit saját bűnét illetően; miközben a keresztyén ember életének szabálya maga a feltámadott és mennybe ment Krisztus.
Az „egészséges tanítás" a levél egyik fontos igazsága, amely a 10. versben van említve, és ez összhangban van az áldott Isten dicsőségének evangéliumával.
Ellentétben a törvényadó Isten szigorúságával, amely az embereket az elítélés törvénykönyvének szolgáltatta ki, most Őt értünk cselekedve látjuk a kegyelem teljességében, mint a „boldog" Istent, Aki az üdvösség jó híreiben a végtelen dicsőség kilátását hirdeti. Tehát, kegyelem és dicsőség a hívő embernek!