A MAI fő téma a vénekkel foglalkozik, vagyis azokkal, akik felelősek a vezetésért, irányításért és ellenőrzésért a helyi gyülekezetben. A tegnapi szakaszban megfigyeltük az özvegyasszonyok négy csoportját, most pedig a vénekről mutat be három csoportot:
(1.) Vének, akik a vezetést végzik.
(2.) Vének, akik a vezetést jól végzik.
(3.) Vének, akik jól irányítanak, az Igének pedig tanítói.
A szenteknek megparancsolta, hogy „tiszteljék" a véneket, mégpedig „kétszeresen" azokat, akik azon túl, hogy jól irányítanak, szorgalmasan gyakorolják tanítói adományukat is, és „beszédben és tanításban" fáradoznak. A véneket akkor méltatják tisztességre, ha a szentek tisztelik személyüket, és engedelmeskednek rendelkezéseiknek, amikor a gyülekezet ügyeit intézik. A „tisztesség" ebben a szövegösszefüggésben nem hordozza a rendszeres illetmény vagy járandóság fogalmát, amit fizettek volna nekik azért, mert felvigyázóként tevékenykedtek. (Ugyanez a „tisztesség" szó fordul elő a 6,1-ben, ahol semmiképpen sem jelenthetett pénzbeli ellenszolgáltatást.)
Amikor elérkezünk a 20. vershez, az itteni utalás nem korlátozódik főleg a „hivatalos" vénekre, hanem jelenti a gyülekezet minden tagját, akik folyamatosan, súlyosan és nyíltan vétkeznek. Az ilyeneket nyilvánosan meg kell feddeni, hogy ez a többieket is figyelmeztesse hasonló helyzetben. Ezt a tevékenységet részrehajlás nélkül kell végezni. A természetes kötelékeket és a személyes előítéletet szigorúan félre kell tenni, hogy mindenki láthassa az igazságos elintézést. A kiválasztott angyalok se találjanak semmi kivetnivalót Isten Gyülekezetében (21. v.).
A 22. vers a „kézrátevést" említi. Ez annak a jele, hogy valaki azonosul egy személlyel annak szolgálatában. Timóteust figyelmezteti Pál, hogy ne tegye ezt elsietve. Az illető személy megbízhatóságáról elegendő bizonyítéknak kell lenni, és megfontoltságra van szükség, nehogy később hibát kövessen el, és bármilyen szellemi kár következzen be, amely részben azt is terhelné, aki őt ajánlotta.
Ezután a 23. vers egy rövid kitérőt tesz, amelyben Pál a gyenge egészségű Timóteusnak azt tanácsolja, hogy ne legyenek aggályai „egy kevés bor" megivását illetően gyomrára való tekintettel, elkerülve természetesen a túlzás bármilyen lehetőségét.