„Szenvedjétek el a fenyítést, hiszen úgy bánik veletek az Isten, mint fiaival. Hát milyen fiú az, akit nem fenyít az apja?" Zsidók 12,7
A„fenyítés", „fenyíteni", „fenyítő" szavak összesen nyolcszor fordulnak elő a Zsidók 12 első 11 versében. Mindebből a felületesen olvasó téves következtetésre juthat. Olyan haragos apának képzelheti el Istent, aki szüntelenül üti-veri gyermekeit. Ez a hamis elképzelés abból a vélekedésből ered, hogy a fenyítés (fegyelmezés) kizárólag büntetést jelent.
Nagy megkönnyebbülésünkre tudjuk, hogy az Újszövetségben a fenyítés szónak sokkal tágabb jelentése van. A „fenyítés" tulajdonképpen azt jelenti: „gyermeknevelés", és magában foglalja mindazt a szülői tevékenységet, amely a gyermek neveléséhez tartozik. Kittel (Theologisches Wörterbuch zum Neuen Testament - Újszövetségi teológiai szótár) a következőképpen határozza meg: „a gyermekkel való foglalkozás, és a gyermek nevelése annak érési korszakában, beleértve a tanítást, vezetést, oktatást, és bizonyos kényszer alkalmazása, tilalmak, sőt olykor testi fenyíték formájában".
Azok a keresztyének, akiknek a Zsidókhoz írott levél szólt, üldöztetés miatt szenvedtek. A levél írója ezekről az üldöztetésekről úgy beszél, mint amelyek részét képezik az Úrtól való fenyítésnek. Azt jelentené ez, hogy az üldözést Isten küldte? Bizonyos, hogy nem! Őket az evangélium ellenségei üldözték. Vétkeik miatt büntette Isten a keresztyéneket? Nem, hiszen az üldözés valószínűleg éppen azért támadt, mert a keresztyének hűek maradtak Urukhoz. Milyen értelemben mondható tehát, hogy az üldözés az Úr fenyítése volt? Abban az értelemben, hogy az Úr megengedte és felhasználta az üldöztetést arra, hogy általa gyermekeit megtisztítsa, érettebbé tegye, és egyre inkább az Ő Fiának képére alakítsa.
Nem vitás, hogy a fenyítésnek ez a formája a jelenben nem kellemes. A véső keményen munkálja a márványt. Az olvasztókemencében az arany igen nagy hőhatásnak van kitéve. De megéri a szenvedés és a gyötrődés, ha a márványból előtűnik az ember arca, és a kemencéből az arany teljesen megtisztulva kerül elő.
Saját húsunkba vágunk, ha az Úr fenyítését megvetjük, vagy miatta elcsüggedünk. Az egyetlen helyes magatartás az, ha mindig arra gondolunk: Isten eszköze ez, hogy általa a lehető legnagyobb áldás származzék. Erre gondol a szerző, amikor azt mondja: „az igazság békességes gyümölcsét hozza azoknak, akik megedződtek általa" (Zsid 12,11b).