Nagy Sándor, minden idők egyik legnagyobb hadvezére, hatalmas seregével majdnem az egész akkor ismert világot meghódította. Egyik hadjárata alkalmával egy éjszaka nem tudott aludni, és kijött a sátrából, hogy körüljárja a tábort.
Ahogy az egyik szolgálattévő őrszem mellett elhaladt, észrevette, hogy az alszik - ami súlyos vétség volt. Az őrszolgálat közbeni elalvás büntetése bizonyos esetekben azonnali halál volt: a parancsnok leöntethette az alvó őrt petróleummal, és meggyújtathatta.
Amint a hadvezér az őrszem felé közeledett, a katona ébredezni kezdett. Felismerte, hogy ki áll előtte, és halálra rémült.
- Tudod-e, hogy milyen büntetés jár azért, ha valaki őrség idején elalszik? - kérdezte meg Nagy Sándor a legényt.
- Igen, uram - válaszolta a katona remegő hangon.
- Hogy hívnak, katona? - kérdezte Nagy Sándor.
- Sándornak, uram.
A hadvezér megismételte a kérdést.
- Hogy hívnak?
- Sándor a nevem, uram - ismételte meg a kérdezett.
Nagy Sándor harmadszor is feltette a kérdést, ezúttal még hangosabban.
- Hogy hívnak?
- Sándornak, uram - mondta a katona alázatosan harmadszor is.
Akkor Nagy Sándor erősen a szemébe nézett a fiatal katonának, és erélyesen így szólt hozzá:
- Katona, vagy a neveden változtass, vagy a viselkedéseden
Nekünk, akik Krisztus nevének hordozói vagyunk, és magunkat keresztyéneknek nevezzük, úgy kell élnünk, hogy méltók legyünk e névhez (lásd 2Tim 2,19; Jak 2,7; 1Pét 4,16).