Skip to main content

06.05 Kerülj kapcsolatba Vele

„És ahányan csak érintették, meggyógyultak" (Mk 6,56).

Emlékezz a farizeus és a vámszedő történetére, amint a templomban imádkoztak. A farizeus nagyon jól értett mindenhez, a papi tizedhez, az áldozatokhoz, szívéből mégsem tört elő kiáltás Isten felé. A vámszedő ellenben így kiáltott fel: „Uram, légy irgalmas nekem bűnösnek!" És ez felhatolt Istenhez, aki azonnal felelt. Jézus Krisztus kiemelte őt, mint akit Isten igaznak ítélt. Mert mit jelent megigazulni? Nem mást, mint érintkezésbe lépni Istennel. A ma hangzó igehirdetéseknek sokszor az a gyengéjük, hogy meg akarják értetni az emberekkel Isten üdvtervét, de ennek kevés vagy semmi eredménye nincs. Miben hibázunk? Bizonyos vagyok benne, a baj lényege, hogy hallgatóink nem látják Őt. Nem állítjuk eléjük méltóképpen Krisztus személyét, csupán bűneikre és Isten üdvözítő hatalmára mutatunk rá, pedig az emberek igazi szükséglete látni az Üdvözítőt magát, találkozni és kapcsolatba kerülni vele.