„Amint meghallotta Ábrám, hogy az ő testvére fogságba esett, felfegyverezte házában növekedett háromszáztizennyolc próbált legényét, és üldözve nyomult Dánig" (1Móz 14,14).
Lót sietett letelepedni az országban, nemsokára azonban újból el kellett veszítenie vagyonát. Ezzel szemben - és erre hívja fel ez a fejezet a figyelmünket - Ábrám vándor és zarándok volt. Azoknak van erejük az ellenség elleni küzdelemre, akik mindig úton vannak, és csak átmenő vándorok még az ígéret földjén is.
Ábrámnak igaza volt, hogy a vagyon és a birtok kérdését Istenre bízta, de ugyanakkor helytelen lett volna Lótot úgy elbocsátania, hogy kizárja szeretetéből és együttérzéséből. Ábrám kivívta a győzelmet, mielőtt még elindult volna a királyok üldözésére. Mert milyen könnyen támadhatott volna sértődöttség a szívében önző testvérével szemben! Vagy például hozzáállhatott volna a szerencsétlenséghez úgy is, hogy: „Ugye megmondtam neked?" De nem, a sértődöttség nem lehet a győzelem alapja. Nekünk is, ha hasonló körülmények közé kerülünk, először a saját szívünkben kell a harcot megvívnunk. Testvérem ez az ember? Akkor, még ha megsértett is vagy igazságtalan volt is, az Úr kedvéért szeretnem kell őt, imádkoznom érte, és minden erőmet mozgósítanom, hogy segítségére legyek.