Skip to main content

09.09 Olykor helyénvaló a félelem

„Boldog ember, aki mindig istenfélő" (Péld 28,14).

 Az Úr félelme minden igaz hit kezdete és alapja. Isten komoly félelme és tisztelete nélkül sohasem gyökerezhet meg bennünk a tiszta élet. Aki szellemében nem imádja Istent, az képtelen szentül élni.

 Az boldog, aki szent istenfélelemmel mindig ügyel arra, hogy ne cselekedjék rosszat. A szent félelem meggondolja nemcsak a komolyabb döntéseket, hanem szinte minden mozdulatát. Aki így féli Istent, ügyel arra, nehogy tévedés áldozata legyen, nehogy elhanyagolja kötelességét, vagy bűnt kövessen el. Tart a rossz társaságtól, a feslett beszédtől, a ravasz életmódtól. Az ilyen félelem nem rontja meg az ember életét, sőt boldogságot ad. Boldogabb az éber őrszem, mint az, aki elaludt őrhelyén. Aki a gonoszt észreveszi és kikerüli, az boldogabb, mint aki nemtörődöm módon továbbmegy és tönkretszi saját magát.

 Az istenfélelem kegyelmi ajándék, amely olyan úton vezeti az embert, amelyen semmiféle ellenség nem árthat neki. Aki fél a gonosznak még a látszatától is, azt szüntelenül megtisztítja Isten, és a Szent Szellem segítségével képessé teszi a kegyelem által nyert „ruháját" tisztán megőrizni ebben a bűnös világban. Salamon megpróbálta a világiasságot is és a szent félelmet is: az egyikben merő hiábavalóságot talált, a másikban a boldogságot. Ne kövessük őt a próbálkozásban, de hagyatkozzunk ítéletére!