P. Kende
Szeretném folytatni a sorozatot az Efézusi levélről. Elértünk a hatodik fejezethez. Schlingloff Sanyi már három éve beszél az Efézusi levélről (Eredményes Élet Találkozó), és az első fejezet közepén van. :-) Ez csak vicc, már a negyedik fejezetnél tart. :-) Nekem nem az a célom, hogy részletesen átvegyük a levelet, csak néhány dolgot kiemelünk.
Hiszem, hogy Isten vezet minket ebben az időszakban, és az előttünk álló hónapokra, évekre: a 2010.07.28-i, a 08.01-i üzenet és most ez. Valaki azt mondta, hogy ebbe a szellemi csatába belemenni tudatlanul és kételkedve az olyan, mintha vakon és bénán mennél bele egy valódi csatába: le fognak darálni és kész. Ez az oka, hogy beszélünk erről.
Eféz 6:10-11 10Végezetre, atyámfiai, legyetek erősek az Úrban, és az ő hatalmas erejében. 11Öltözzétek föl az Isten minden fegyverét, hogy megállhassatok az ördögnek minden ravaszságával szemben.
Azt mondja, hogy megállhassatok - képesek legyetek megállni -, öltözzétek föl ennek érdekében. Így lehettek erősek - nem magunkban, hanem ha felöltözzük azt, amit Isten adott nekünk. Kell az, amit Isten adott nekünk, és ugyanakkor kellünk mi is hozzá. A Bibliában hatalom van, de ha valaki nem nyitja ki, csak fenn van a polcon, ha nincs elnyűve, akkor nincs hatalom, mert Isten így rendelte, hogy a Biblia az életünkön keresztül hatalmas.
„legyetek erősek" Kétféle ember van, akinek hiába mondod, hogy legyen erős. Az egyik, aki erős amúgy is. Minek mondanád neki: légy erős? „Már erős vagyok, köszönöm. Minek mondod ezt nekem?" A másik fajta ember, akinek hiába mondod, hogy légy erős, az a gyenge ember. Neki hiába mondod, hogy légy erős. Mintha valaki éhes lenne, és azt mondanám: ne legyél éhes. „Mekkora segítség, köszönöm!"
Jakab mondja ezt: ha valaki fázik, és azt mondod neki: ne fázz! - ez nem segít sokat rajta. Ez is így hangzik kicsit. Ha gyenge vagy, akkor azon tűnődsz: köszönöm, hogy azt mondod, legyek erős, épp ez a bajom. Ha erős vagy, mondhatod: ugyan, minek ez nekem. Pál apostol 2Kor 1:4 azt mondja nekünk, hogy ő olyan ember volt, akinek volt nyomorúsága, és
2Kor 1:8b ... erőnk felett megterheltettünk, úgy hogy életünk felől is kétségben valánk:
Azt mondja Pál: abban sem voltam biztos, hogy életben maradok. Pál tudta, hogy milyen a nyomorúság; tudta, hogy milyen a nehézség, és abból a szempontból beszél nekünk. Amikor azt mondja: legyetek erősek az Ő erejében, akkor nem úgy beszél, mint akinek magától megvan ez.
Az Evangélium arról beszél, amit Isten már megtett. Isten már elvégzett dolgokat. Amit tett Isten értünk, mikor újjászülettünk - válogatás a 95 dologból, amit Isten biztosít a megtérés pillanatában:
Amivé Ő tesz minket
1. Isten fiai vagyunk - 2Kor 6:18, Gal 3:26, 1Ján 3:3
2. Új teremtés vagyunk - 2Kor 5:17, Gal 6:15
3. Az Ő Testének tagjai vagyunk - 1Kor 12:13
4. Az Ő mennyasszonyai vagyunk - Eféz 5:25-27
5. Szentek vagyunk - 1Pét 2:9
6. Mi vagyunk az Ő szent papsága - 1Pét 2:5,9
7. Mennyei állampolgárok vagyunk - Luk 10:20, Eféz 2:19, Fil 3:20, Zsid 12:22
8. Az Ő munkatársai vagyunk - 1Kor 3:9, 6:1
9. Krisztus követei vagyunk - 2Kor 5:20
10. Isten szolgái vagyunk - 2Kor 3:3,6; 6:4
11. Az Ő cselédei vagyunk - Gal 6.10, Eféz 2:19; 3:15
12. Az Ő atyjafiai vagyunk - Zsid 2:11
Tapasztalati
13. Nincs kárhoztatás a hívő számára - Róm 8:1, Ján 3:18; 5:24, 1Kor 11:32
14. A bűneink megbocsátattak - 1Pét 2:24, Róm 4:25
15. Menetelünk van Istenhez - Róm 5:2, Eféz 2:18, Zsid 4:14-16; 10:19-20
16. Szeret minket - Ján 3:16, Eféz 2:4; 5:2
17. Kegyelmet ad nekünk - Eféz 2:8
18. Nekünk adja az Ő hatalmát - Eféz 1:19, Fil 2:13
19. Nekünk adja az Ő békességét - Kol 3:15
20. Reménységet ad - Eféz 1:18
21. Nyugodalmat ad - Zsid 4:3
22. Örömet ad - Róm 15:13, 1Pét 1:8
23. Megvigasztal - 2Thessz 2:16
24. Megtart minket - Róm 5:2
25. Tanít minket - Tit 2:12-13
26. Megvált minket - Róm 1:16
27. Örökséget ad nekünk - Eféz 1:14, Kol 3:24, Zsid 9:15, 1Pét 1:4
28. Közösségünk van Vele - 1Kor 1:9, 1Ján 1:9
29. Hű hozzánk a szenvedésben - Róm 8:18, Fil 1:29, Kol 1:24, 1Thessz 3:3, 2Tim 2:12, 1Pét 2:20; 4:12-13
30. Isten beszéde munkálkodik mibennünk - 1Thessz 2:13
31. Legyőzzük a világot 1Ján 5:5
Isten elvégzett valamit értünk. Amikor beszélünk, mi egy bevégzett munkában hívő gyülekezet vagyunk. Mi úgy hisszük, hogy Isten rengeteg dolgot megtett értünk már. Mi nem arról beszélünk: „Mennyi bűnöd van? Mennyire gonosz vagy! Mennyire nincs benned szeretet! Miért nem tisztítod meg magad? Hogy jöhetsz így a gyülekezetbe 'piros rövidnadrágban'? Hogy képzeled?" Mi nem erről beszélünk.
Mi arról beszélünk, amit Isten már elvégzett értünk. Mert ez az Evangélium. Van egy másik szellem, amelyik azt kérdezi: mikor csinálsz már magaddal valamit? Ez nem a mi tanításunk. (Kérlek, ne hozd be azt a tanítást ide!)
Amikor Isten ezt mondja: legyetek erősek, akkor Isten meghív minket. Azt mondja: „Figyelj, rendelkezésedre áll az Én végtelen energiám, az Én hatalmam. Használd!" Amikor Jézus azt mondta Péternek Mát 14:29 Gyere! Jöjj! Ki a vízre. -, akkor abban benne volt egy fontos kijelentés. Felszólítás volt, de igazából volt benne egy kijelentés: az Én erőmmel képes vagy rá!
Amikor ott vagy, és Isten azt mondja légy erős, akkor úgy tűnhet, hogy lehetetlen: Uram, hogy lehetnék erős? Ám ebben van egy kijelentés: Isten azt mondja a felszólításban, hogy megvan a lehetőséged. Isten nem hívna minket valamire, amire nem adta meg az erőt, amire nem adta meg a szabadságot, amire nem adta meg a hitet, amire nem adta meg a szeretetet. Amikor Isten azt mondja: kelj fel és járj, légy erős az Én erőmben; akkor bízz, akkor higgy, akkor merd azt mondani: Igen, Uram, hova is? Igen, Uram, mit is? Igen, Uram, hogyan is? Mert Isten megadta rá az erőt is.
Ezért fontos az előbbi felsorolás a versekkel. Ez az igazság. Járjunk ebben!
Amikor Isten azt mondja: légy erős, akkor azt mondja: Én erőssé tettelek; amikor azt mondja, szeress, akkor azt mondja, Én szeretetet töltöttem a szívedbe; amikor azt mondja: békességben élj, akkor azt mondja: az én békességem a tiéd. Mennyire gyönyörű ez az életünkben. Erről már beszéltünk egyik előző alkalommal. Itt a kérdésem: megvan ez neked? A tiéd ez? Használod? - ez a nagy kérdés! Ez az, ami nagyon fontos.
Az, hogy járok-e ebben az igazságban, az a szelídség kérdése. (2010.08.01. du.) Annak a kérdése, hogy elfogadom-e az igazságot. Megnézzük az előbbi listát: Isten fia vagyok, új teremtés vagyok, szent vagyok, mennyei állampolgár vagyok, Isten munkatársa vagyok, Krisztus követe vagyok, az Ő háza népe vagyok, az Ő testvére vagyok. Tényleg? Merek ebben járni? Merek ebben a méltóságban élni? Ezért beszélek erről. Merem-e elfogadni?
Eféz 6:11-ben van valami fontos, kissé rejtett, mert nem ez a fókusza ennek a versnek. Ha megnézed, azt látod, van egy ellenségünk. Ma nem intellektuális dolog beszélni az ördögről, mert van egy ál-intellektuális hozzáállás, ami azt mondja: „Ez csak egy jelkép." Vagy: „Sátán egy vicces farsangi öltözék" - és nevetünk rajta. Vagy: „Az ördög a pokolban van." Ez három nagyon okos hazugság. Amikor újjászületünk és elkezdjük olvasni az Igét, akkor találkozunk ennek a valóságával. Van egy ellenséged. Adott neked Isten erőt? Igen. Van egy ellenséged? Igen. Ő meg fog próbálni megállítani abban, hogy használd azt az erőt. Azt fogja mondani: „Őket szeretheted, de őt nem. Őt nem lehet szeretni." Utána, ha egyetértesz vele, elkezdi kiterjeszteni mindenkire, és mindenki ellenséggé válik a szívedben.
Nem minden bajt az ördög csinál az életünkben. Mi is képesek vagyunk elszúrni dolgokat. Sátán nélkül is. Nem minden betegség van Sátántól. Ne keress démont minden szék alatt! Nem így éljük az életünket. Ugyanakkor, ahogy nézünk a világra, látjuk, hogy merre megy.
Két intelligens tervezést látunk. Az egyik a Teremtés, az élet, a rend, a szeretet; és azt mondjuk: van Isten. Aztán ránézünk a világ rendszerére: az ambícióra, a törtetésre, az egymás eltaposására, a gonoszságra, az új világrendre; és azt mondjuk: kell, hogy legyen Sátán, mert nincs ember, aki elég okos, hogy ezt kiötölje.
Van egy ellenségünk - nem kérdés -, de van egy fontos jó hír: a perzsák úgy hitték, hogy van Isten és van Sátán, ők egyenlő szinten vannak és harcolnak. Dualizmus. Mi nem ezt hisszük. A Biblia nem ezt mondja nekünk. Azt mondja: Sátán meg sem közelítheti Istent. Sátán nem elég erős hozzá. Kétség nélkül Isten a hatalmasabb.
A gonoszság nem abszolút, a szeretet az abszolút, az igazság abszolút. A gonoszság nem abszolút.
A Bibliánk elején van két fejezet, amikor Sátán munkanélküli, és a Bibliánk végén van két fejezet, ahol Sátán tartósan le van százalékolva :-). Ez jó hír. A Bibliánk úgy kezdődik, hogy Sátánnak nincs hatalma, és úgy végződik, hogy Sátánnak nincs hatalma. Ez egy „zárójel". Halleluja! Jó hír, hogy az ellenség nem abszolút, nem örökkévaló.
Most látjuk őt, cselekszik, tesz valamit, komolyan kell vennünk. A bűn valós! Az ellenség valós. Ez nem vicc! Nincs tőlünk távol, nem elvont, aktív. Róma 1:4 Isten hatalma szerint Jézus Krisztus feltámadt. Mit tud tenni az ellenség ez ellen a hatalom ellen? Semmit! Ha tudott volna tenni ellene, akár egy picit, akkor Jézus a negyedik napon támadt volna fel. Ha legalább késleltetni tudta volna a dolgot. Nem tudta! Harmadnap, amikor felkelt a nap, Jézus már fel is támadt. Sátán nem tudta visszatartani Őt. A legkevésbé sem. Mennyire nagyszerű ez!
Ő feltámadt és az ellenség nem tudta visszatartani. Ugyanez az erő Róma 8:29 elevenít meg minket is. Isten azt mondja: ez az erő ma is jelen van ebben a világban. Nemcsak úgy általánosságban. Ez a hatalom nemcsak úgy általában itt kószál, nem valami erő, hanem:
Eféz 1:19a az Ő hatalmának felséges nagysága irántunk, a kik hiszünk, ...
Mi felénk. Isten hatalma a te rendelkezésedre áll, az én rendelkezésemre áll. Az Ő hatalmának van iránya. A javunkra van. Isten minket akar vezetni. Isten minket akar betölteni. Isten minket akar megerősíteni. Újra meg újra.
Időnként hallom hívőktől, hogy több bajom van, mint mielőtt hittem. Tényleg? Ismerem ezt a hangot. Egyrészt a saját szívemből hallottam már ezt, és még egy helyen: az izraeliták a pusztában kószáltak, és sóhajtoztak Egyiptom után. „Rabszolgák voltatok, megölték a fiaitokat!" Persze, feledékenyek vagyunk. „Csak a szépre emlékezem ..." Ilyenek vagyunk. Mi van a rabszolgasággal?
Igen! Vannak küzdelmeink most. Nem emlékszel, hogy voltak küzdelmeink azelőtt is? Van egy nagyon nagy különbség most. Akkor harcoltunk, küzdöttünk, de nem volt értelme.
1) Most a küzdelmünknek van értelme.
2) Most a küzdelmünkre fel vagyunk szerelve.
3) Most a küzdelmünkben nem vagyunk egyedül. Megvan a Sz.Sz. és megvan a testvérem.
Nem értelmetlen, nem vagyok felszerelés nélkül már, és nem vagyok egyedül. Lehet, azt mondom: mennyi küzdelmem van! Addig is volt küzdelmünk, addig is volt ellenségünk, de most fel vagyunk szerelve. Most Isten vezet minket. Most Isten megmutatja a képet. Ebben járunk.
Az első része a felszerelésünknek:
Eféz 6:14 Álljatok hát elő, körül övezvén derekatokat igazlelkűséggel ...
Ez egy furcsa része a fegyverzetünknek. Ha azt mondod fegyver, akkor valami géppisztolyra gondolok, vagy legalább egy kézifegyverre, vagy legalább egy bunkósbotra; de nem egy övre. Övezzétek fel a derekatokat igazsággal! Az ördög hazug és az öv erre válaszol. Az igazság öve válasz a hazugságra. Ezért tanítunk, ezért beszélünk sokat bibliaversekről. Ezért mondjuk el, hol van; ezért írjuk le. Ezért mondjuk, hogy olvasd, mert az igazság válasz a hazugságra. Nyilván.
Isten igazsága válasz a hazugságra. Azt mondja itt: övezzük fel. Nem azt mondja: tedd az igazságot a zsebedbe, legyen egy referenciakönyved, amihez mindig visszatérhetsz, ha felmerül egy nehéz kérdés. Ez fontos dolog a hívőknek. Nekünk az igazság nem csak adat.
Olvastam egy régi hirdetést, amit egy egyetem adott fel. Az egyetemnek az volt a problémája, hogy nem jött elég női diák. Azt a hirdetést adták fel, hogy a női diákjaink egyharmada professzorhoz megy férjhez. Régen volt, akkor ez reklámnak számított. Egy dolgot nem mondtak el: abban az évben három nő-diákjuk volt. Érted a különbséget? Igaz volt? Igaz volt. Az adat igaz volt, de nem volt az igazság. Ez fontos nekünk is.
Isten azt akarja, hogy az igazság mélyen legyen bennünk. Zsolt 51:8 te igazságot kívánsz a belsődben, a vesédben. Odabent legyen igazság. A farizeusok - Jézus idejében a vallásos emberek - azt hazudták mindenkinek, hogy ők az igazság őrei. Azt mondták: az igazság nálunk van. A farizeus egy adatbank volt. Mindent tudott, az összes adatot ismerte. Ám amikor az igazság felállt előtte személyesen, akkor köveket - okokat - keresett, hogy hogyan ölhetné meg. Nem igaz! Nem ők voltak az igazságőrei. Azért, mert nem szerették az igazságot.
2Thessz 2:10b ... nem fogadták be az igazságnak szeretetét az ő idvességökre.
Nem fogadták be az igazság szeretetét.
Ez történt velünk. Igazság és az igazságnak mélyebbnek kell lenni. Ez a szeretetről szól. Ha valaki nem szereti az igazságot, akkor nagy kérdés, hogy elfogadta-e az Urat. Fontos kérdés. Bátorítjuk az embereket: hozz egy döntést. Ám ha a szívében nem szereti az igazságot, az ijesztő. Hasonlóképpen 2Pét 1:16 azt mondja, hogy vedd az igazságot. Ez az igazság nem egy mítosz.
2Pét 1:16a Mert nem mesterkélt meséket követve ismertettük meg veletek a mi Urunk Jézus Krisztus hatalmát és eljövetelét ...
Isten azt mondja: ennek mélyebbre kell mennie. Ez nem egy adathalmaz. Ez igazság és mi megkaptuk azt, hogy szeretjük az igazságot, és be akarjuk venni az életünkbe. Ugyanakkor, ez kell, hogy adat legyen. Kell, hogy történelmi tény legyen. Nem szabad, hogy mítosz legyen. Isten nem azt mondta nekünk: itt van némi híg köd és ragadd meg. Nem! Azt mondta, hogy itt vannak ezek a tények: Jézus Krisztus valóban élt, valóban meghalt, valóban feltámadt, valóban a mennybe ment, az egyház valóban megszületett. Valóban megtörtént, kétség nélkül. A Sz.Sz. valóban betöltötte őket. Isten valóban új életet ad nekünk. Ez valóban megtörténik velünk. Ezek tények. Kellenek a hitünkhöz. Viszont mélyebbre kell mennie.
Van egy övünk, az igazság öve, és az nem csak adatokról szól.
Van egy másik dolog. Az emberek sokszor azt mondják: én őszinte vagyok. Ez nem arról szól. Hanem komolyan veszem. Lehetek őszinte és őszintén tévedek. Könnyen lehet, hogy becsapom magam.
Egyszer hallottam egy fickóról. Fölébredt éjjel, enni akart valamit. Kivett a tányérból egy datolyát, aztán odatartotta a lámpa felé, hogy lássa, van-e benne kukac. Volt benne, kidobta. Kivett egy másikat, abban is volt, kidobta. Kivette a harmadikat, abban is volt, ... Lekapcsolta a villanyt és megette az egész tálat. :-) Nem ezt csinálják sokan? Ez az, amikor félrevezetem magam. Könnyen félrevezetem magam, könnyen becsapom magam.
Ján 4-ben a szamáriai asszony a kútnál: hol kell imádni, itt vagy ott; tudom, hogy jön a messiás; tudom, hogy kinek van igaza, a szamáriaiaknak vagy a zsidóknak. Az asszony tudott beszélni próféciákról, tudott beszélni vallásról, tudott beszélni nemzetekről. Nagyon okos asszony volt igazából. Sok dologról tudott beszélni. Viszont amikor Ján 4:16-ban Jézus azt mondta neki, hozd a férjed, arra nem tudott semmit mondani. Ez történik.
Az igazság nem engedi meg, hogy valami elvont dologról beszéljek, hogy a felszínen maradjak. Ha az igazságot csak arra akarom, hogy zsebre tehessem, hogy azt mondhassam: megvan az igazság, persze, itt van a zsebemben, bármikor elő tudom húzni; akkor nem hív ki engem. Ahhoz viszont, hogy felkössem az igazság övét, több kell ennél. Szeretet és engedelmesség kell.
Engedelmeskedem. Az Ige hozza magával az erőt. Nem véletlen imádkozott Jézus Ján 17:17-ben: „Szenteld meg őket a Te igazságoddal, a Te Igéddel. A Te Igéd igazság." Az Ige dolgozik bennem, ha engedelmeskedem neki. Ez gyönyörű az életünkben. Isten arra vágyik, hogy növekedjünk az engedelmességben. Ez nehéz szó manapság, nem szeretjük hallani. Kicsit úgy érezzük, mint amit az elején mondtam: „Légy erős! - Pont ez a bajom, nem tudok erős lenni!" Isten azt feleli: Dehogynem! Az Igében megvan a hatalom, hogy engedelmességre vigyen téged."
1Sám 15:22 jobb az engedelmesség, mint az áldozat. Sokkal jobb az engedelmesség, mint az áldozat! Mi a jobb? Járni Isten hatalmában; másképp mondva: járni Isten szeretetében, járni Isten megbocsátásában, járni Isten szolgáló társaként; vagy küzdeni a bűntudatommal, mert nem tettem Isten akaratát? Aztán áldozatokat hozni miatta, azért, hogy valahogy jobban érezzem magam.
P. Schaller mesélt egy maffiózóról, aki minden „munka" után bement a templomba, és bedobott a perselybe valami rettenetes összegű pénzt. Miről szól ez? Bűntudatról. Ne éljünk abban! Ne csapjuk be magunkat, hanem legyünk alázatosak. Mondjuk azt az igazságnak: Beszélj, hozzám! Hívj ki engem! Kavarj fel! Adj nekem!
1Pét 1:22 Lelketeket az igazság iránt való engedelmességben képmutatás nélkül való atyafiúi szeretetre tisztítván meg a Szellem által, egymást tiszta szívből buzgón szeressétek;
Az igazság megvéd engem a hazugság ellen, a vád ellen, a támadás ellen, a bizonytalanság ellen. Csak ez véd meg engem; de nem úgy, hogy zsebreteszem, nem úgy, hogy a fejemben tartom, vagy távol tartom magamtól; hanem úgy, hogy alázattal elfogadom és engedelmeskedem neki. Szeretem ezt, és ez felépít engem, és folytatjuk ebben. Járjunk az igazságban. Fogadjuk el, tanuljuk, növekedjünk benne. Isten nem véletlenül beszél nekünk erről.
Lesznek hazugságok az Ő természete ellen, a testvéred ellen, lesznek hazugságok a pásztorod ellen, lesznek hazugságok saját magad ellen, hogy kibillentsenek az egyensúlyodból. Ha megvan az igazság öve, akkor van egy olyan bizonyosság, egy olyan központ, ami összetartja a dolgokat.
A modern ember olyan, mint egy kaméleon, amit rátettek egy skótkockás szoknyára. A kaméleon a zöldben zöld lesz, a barnában barna lesz, de a skótkockán: „milyenek kéne lennem?" Ugyanígy van a modern ember. Ugyanígy vagyunk ma. Milyennek is kéne lennem? Amilyennek a főnököm mondja? Vagy amilyenek a feleségem mondja? Vagy amilyennek az osztályfőnököm mondta? Vagy amilyennek a parlament mondja? Minek kéne lennem?
A Biblia, Isten Igéje olyan központot ad, ami köré odaköthetem az egész életemet, és erre van szükségem. Ámen.
Comments