P. Kende
Zsolt 119:105 Az én lábamnak szövétneke a te igéd, és ösvényemnek világossága.
Ha megyek az ösvényeden, akkor nincsenek bajaim, mert Isten igéje szól hozzám. Ha az igében vagy nap, mint nap, olvasod, tanulmányozod, forgatod a szívedben, akkor sokszor azt találod, hogy az Ige felkészít arra a napra, vagy bátorít arra a napra. Esetleg megmondja mit válaszolj azon a napon. Ezt azt jelenti, hogy Péld 4:12 a lépteink nem szorulnak meg. Ahogy megyek, nem vagyok szűkös helyen, mert az Ige véd, a meggyőződéseken keresztül, az igazságon keresztül. Az Ige világosság nekem.
Péld 4:18 az igazak ösvénye olyan, mint a hajnal világossága, amely mennél tovább halad annál világosabb lesz, egészen a teljes délig. Ahogy Isten tanít, megyek előre, az ösvényen egyre világosabb lesz. Mikor megtérsz, akkor minden megváltozik. Minden újjá lett, a régiek elmúltak. Ettől egy kicsit zűrzavarosnak tűnhet minden először. Amit igaznak hittél, lehet kiderül, hogy nem igaz. Amire azt gondoltad, ez csak tündérmese, lehet hogy igaznak bizonyul. Ettől zavaros lehet először. Ne ijedj meg! Isten Igéje ahogy tanulod, egyre nagyobb világosságot ad, látni fogsz, egyre inkább világosan. Ezért hiszünk a mindennapi elmélkedésben Isten Igéjén, és a Bibliaiskolában. Ezért nyomtatunk könyvecskéket. Ezért vannak áhítatok.
1 Ján 1:10 Ha azt mondjuk, hogy nem vétkeztünk, hazuggá tesszük ôt, és az ô Igéje nincsen mi bennünk.
Isten Igéjének van egy nagyszerű hatása, nem csak megmutatja az utunkat, hanem olyan mint egy nagy refelektor, látom az utam. Ám látok még valamit is. A nagy fényben, ha Isten Igéje bennem van, akkor felismerem a bűnt is. Leleplez olyan dolgokat a szívemben amiket nem nagyon vágyok látni. Még zavar is. Felébreszti a lelkiismeretünket egy új módon. Sok embert ismerek, akinek, mielőtt megtért volna, lelkiismerete nem volt fontos. Amikor aztán megtért, azt mondta: te jó ég, nem is gondoltam. Mi történt? Vádoltuk, kárhoztattuk a gyülekezetben és ettől rájött? Nem. Ahogy olvasta az Igét a Szent Szellem rávilágított.
A lelkiismeretem olyan bennem mint egy másik személy aki ott áll mellettem és azt mondja: helytelen, ez nem jó, ne csináld, azt se. Nagy ritkán azt mondja: rendben. Amikor aztán megkapja Isten Igéjét, akkor talál egy csomó új szabályt. Hadd mondjam el mi van még! Itt van még ez is, meg az is. Új erőre kap. Például Máté 5:27-28 Jézus azt mondta: ha más asszonyra nézel kívánsággal, mint a feleségedre már házasságtörést követtél el. Most nem mondod komolyan!?
Az emberek azt hiszik, hogy a keresztények a bűnükkel vannak elfoglalva. Az igazság az, hogy lehetne. Egy bűnös embernek a létező legrosszabb lista a világon a tízparancsolat. Ha hozzáadod Krisztus tanítását, akkor meg már rémálom az egész.
Ne ölj! + Jézus tanítását hozzátéve - ha haragudtam valakire, akkor már a szívemben megöltem őt.
Ne kövess el házasságtörést! + Jézus tanítását hozzátéve - ha a szívemben gondoltam rá, már megtettem.
Ne lopj + ha arra gondoltam, hogy valaki más vagyontárgya az enyém legyen, akkor már lopást követtem el.
Ne tégy hamis tanúbizonyságot...
Ha ezt olvasom azt mondom: te jó ég, nehogy közel hozd! Jaj, vidd innen!! Úgy vagyok ott, hogy ott ülök és próbálom a lelkiismeretemnek befogni a fülét. Nehogy szembetalálkozzak ezzel! Ha Krisztus munkája nem valós számodra, akkor ahogy olvasod a Bibliád megbánt, megvág, a legkeményebb dolog amivel valaha találkoztál! Zsid 4:12 Isten Igéje éles, élő és ható, élesebb minden kétélű fegyvernél. Az Ige gyógyíthatatlan sebet ejt Krisztus munkája nélkül, mert azt mondja: Isten gyűlöl téged és ráadásul még minden jó oka meg is van rá. Mert bűnös vagy. Ezt mondja Krisztus munkája nélkül az írás. Annyira fontos ezt érteni! Ezért van, hogy a vallás a legszönyűbb bűntény az emberiség ellen. A vallás nem szolgál egyetlen embert sem, a vallás a pokol előszobája. Miért? Mert Márk 9:46-48 a pokol lesz az a hely, ahol a férgük meg nem hal. Ez valószínűleg a lelkiismeretről szól. Az ember ott lesz. Vigyázz, ha nem ismered Krisztus munkáját, megváltását, akkor a megoldás nem az, hogy távol tartod a Bibliát, egy nap úgyis szembe kell nézned vele! A pokolban ott lesz a lelkiismeret és azt mondja: tudhattad volna!
Ehelyett azt mondjuk: ismerd meg Krisztus munkáját most. Krisztus munkája annyira gyönyörű, annyira hatalmas, annyira erőteljes:
Eféz 3:18 ismerjétek meg a Krisztus szeretetének szélességét, hosszúságát, magasságát és mélységét.
A szélessége Krisztus szeretetének - 1Ján 2:2 hogy nem csak miértünk szerzett áldozatot, hanem minden emberért. Annyira széles, hogy minden embert magában foglal, a legkisebb és a legnagyobb, legfiatalabb, legidősebb bűnöst is. Mennyire széles Krisztus szeretete? Amennyire a munkája széles a kereszten.
A hosszúsága. Zsid 10:14 az Ő megváltó munkája örökké tart, egyetlen áldozatával örökre tökéletessé tette a megszentelteket. Mennyire hosszú? Örökké tart. Csoda hát, hogy Róm 8:1 azt mondja, hogy nincs kárhoztatás? Isten azt mondja, örökkévaló szeretettel szeretlek, és soha el nem hagylak sem el nem távozom tőled Jer 31:3, Zsid 13:5.
1Ján 3:20 a szeretete magassága: Isten előtt ismert az Ő megváltó munkája. Amikor rád néz, akkor Őelőtte ismert Krisztus megváltó munkája. Tudja, a vér megtisztított téged. Mennyire magas? Amennyire csak lehet. Isten felett nincs senki. Krisztus megváltó munkája Isten Igéje. Felér egészen Istenig.
Mennyire mély? 1Tim 1:15 én vagyok a legnagyobb bűnös és Isten könyörült rajtam. A legnagyobb bűnöst is megválthatja, megfordíthatja egy ember életét és mindent újjá tehet.
Miért mutatja meg Isten Igéje a bűnt? A válasz: Luk 7:47 akinek sok bűne bocsáttatott meg az nagyon szeret. Ezért van, hogy a Szent Szellem azt mondja: Isten szeret téged. Ez magában óriási, hatalmas, dicsőséges, a legnagyobb öröm amit el lehet képzelni. Isten szeret téged. Így magában is. Most még tedd csak egy háttér elé! Legyen ott mögötte egy háttér, az összes bűnöd, minden vétked, minden amit csináltál, amit meg kellett volna tenned, minden szeretetlenséged, minden alkalom, amikor mehettél volna, de lusta voltál, kicsi vagy nagy dolgok. Az összes mocskos dolog ott van és te előtte, és Isten azt mondja: szeretlek téged! Mennyire dicsőséges ez? Mindezektől függetlenül Isten azt mondta: szeretlek téged, és ez magában is dicsőséges, de ha ezek elé teszem oda, akkor nincs nagyobb dolog az életemben! Nincs nagyobb munka az életemben! Semmi nem emel fel annyira, semmi nem ad olyan löketet, semmi nem motivál annyira mint ez a távolság köztem és a háttér között. Isten azt mondja, ez a háttér valóság, de nem jelenik meg soha a kapcsolatunkban, mert annyira szeretlek. Hálás vagyok, mert sok bűnöm bocsáttatott meg.
Krisztus minden bűnünket felvette a kereszten. Ezért mutat rá a Szent Szellem a bűnünkre és azt mondja: ne élj benne, ne járj benne. Azelőtt minden bűnünk súlya rajtunk volt. Most Róm 12:21 ne vessük magunkat alá a bűnnek, ne győzzön meg a gonosz. Tanítanunk kell a szívünket, hogy ez igaz, hogy a vér hatalmas. Mert lehetséges, hogy egy hívő tiszta Isten előtt, de a lelkiismerete gonosz. Nem ismeri a vér hatalmát. Isten ránéz és azt mondja: te, szabad vagy, szeretlek, tökéletes vagy, elfogadott, drága vagy nekem. A lelkiismeret ezzel szemben azt mondja: "Tedd le!", "Ne csináld!", "Hajtsd le a fejed!", "Ne mosolyogj, minek örülsz?!", "Dolgoznod kell, és úgy próbálni tetszeni Istennek.". Ez gonosz lelkiismeret, rám mászik és teljes súlyával rajtam van. Így élem az életem. Terhektől roskadozva. Valaki megkérdi: "Mi van veled?" "Hát, én keresztény lettem." :-)
Igen, én Krisztus vére által megváltott, újjászületett hívő lettem. A gonosz lelkiismeret rám mászhat és úgy járok mint Quasimodo. Lehet, hogy a lelkiismeretem nincs megtisztítva, miközben Isten megtisztított. Mert ez ránk van bízva. Krisztus vére tisztává tett minket. A lelkiismeretemet illetően azonban van döntésem. És ezzel máris megvan a tévedés lehetősége.
Zsid 9:14 Mennyivel inkább Krisztusnak a vére, a ki örökké való Lélek által önmagát áldozta fel ártatlanul Istennek: megtisztítja a ti lelkiismereteteket a holt cselekedetektôl, hogy szolgáljatok az élô Istennek.
Krisztus vére megérinti a lelkiismeret és azt kell mondania: van egy nagyobb mérce. Zsid 9:12 azt kell mondani a lelkiismeretnek: nem érdekel! Akkor is ha azt mondja: "Emlékszel a ma reggelre? Sírva borulj le, és térdelj a sarokba, szórj magadra hamut de azonnal!" Van hogy azt kell mondani a lelkiimeretemnek, mert gonosz és nincs megmosva vérrel és vádol, hogy: "Állj, tévedhetsz, amikor kárhoztatod magad, önsajnálatban élsz, gyűlölöd magad." Mert tévedsz ilyenkor. Isten szeretné ha tudnád mit tett érted és szabad lennél a gonosz lelkiismeretedtől. Az Ige, a vér, a Szent Szellem megtisztítja. Erre van szükséged, mert nem érdemes bűntudatban élni. Az ember akinek nincs megbocsátása, szegény ember. A legszegényebb ember a földön - bár lehet dollármilliárdos. Ha nem bocsát meg és nem fogad el megbocsátást, akkor ő a legszegyényebb ember.
Mát 18:28 Kimenvén pedig az a szolga, találkozék egygyel az ô szolgatársai közûl, a ki száz dénárral vala néki adós; és megragadván azt, fojtogatja vala, mondván: Fizesd meg nékem, a mivel tartozol!
Miről szól ez? Ugyanez az ember, a :24. versben egy milliószor ennyivel tartozott a gazdájának. Képzeld el! Tartozott neki valaki, de ő is tartozott valakinek. A gazdájának óriási összeggel tartozott, ám az elengedte neki. Az ember aztután kiment, talált valakit, aki tartozott neki, egymilliomod részével annak, amit neki elengedtek és nekiállt fojtogatni. „Fizess nekem!"
Mi volt ennek az embernek a szívében? Valószínűleg, nem hitte el, hogy az ő ura megbocsátott, de garantáltan nem vette a szívére, mert nyilván nem ezt adta tovább. Börtönbe is került. Ez történik. Isten megbocsátott nekem, de én úgy számolom, hogy amit Isten ellen tettem az nem nagy, amit meg ez az ember ellenem, az nagy és nem bocsátok meg. Ezzel magamat ejtem fogságba, magamat teszem koldussá, tönkreteszem az életem, mert nem bocsátok meg.
El mered fogadni a megbocsátást? Ha nem, akkor te sem tudsz megbocsátani. Akkor nem érted a kegyelmet és mert nem tudod elfogadni, nem tudod adni sem másnak. 1Móz 50:15 Jákob meghalt és az ő fiai azt mondják: ajjaj! Most József bosszút fog álni. Mert ugye ők eladták rabszolgának az öccsüket Józsefet, mivel irigykedtek rá, és gyűlölték. Évtizedekkel később találkoznak vele és ő Egyiptom miniszterelnöke, a legfontosabb ember akkoriban. Ő azt mondta nekik: nem haragszom, megbocsátok. Gonosz volt amit tettetek, de Isten jóra fordította. „Nagyszerű" - mondták, de nem hitték el. Ez történik: rejtett bűntudattal járkálnak hívők. Meghatározatlan bűntudattal élnek. „Bűnös vagyok." Miért? Csak úgy.
Miért? Hát mert nem ismered a vér hatalmát, Krisztus munkájának a nagyságát, mennyire szeretett, szent, tökéletes vagy. Hanem gyötröd magad és azt hiszed ettől jobb lesz pedig ez haszontalan és te is azzá válsz így. Holt cselekedetekben élsz. Minden jó dolog amit csinálsz olyan nagyszerű mint egy döglött hal a vízben. Semmit nem ér az egész. Isten nem fogja azt mondani: ide nekem ezt a döglött cselekedetet! Úgy vágyom rá! Nem. Valaki már csinált ezzel valamit, Krisztus már megtette, már elvégezte, úgysem tudsz hozzátenni. Fogadd el a megbocsátást aztán add tovább! Élhetsz a saját börtönödben vagy elfogadhatod Krisztus vérének munkáját.
1 Ján 3:20 Hogy ha vádol minket a szív, mivelhogy nagyobb az Isten a mi szívünknél, és mindent tud.
A szívem azt mondja: látom, ott a bűn. Vádol engem. Azt mondja: nem mehetsz sehova, megkötözlek, nem vagy hasznára Istennek. Nem használhatod, a kezed nem lehet áldás, a szavaid sem. Meg vagy kötözve a lelkiismereteddel. Isten viszont azt mondja: szerinted ki nagyobb, a lelkiismereted vagy én? Ki tudja jobban? Ki ismeri az örökkévalóságot jobban? A lelkiismereted ami még soha nem járt ott, vagy esetleg Isten? Isten azt mondja: Én tudom a legjobban.
1 Ján 3:21 Szeretteim, ha szívünk nem vádol minket, bizodalmunk van az Istenhez;
Mi gyakran rövidlátók vagyunk, egy irányba nézünk. Csak a bűnömre nézek, csak a problémámra, csak a bűntudatom nagyságát látom, csak a megbocsátás nagyságát. Ebben a világban senki nem bocsát meg senkinek. Csak Krisztusban van megbocsátás. A világban úgy működik, ha mi üzleti partnerek vagyunk és nem fizetsz időben, akkor ha a kapcsolat ha többet ér mint a pénz amit elveszítettem, akkor rendben, a tartozás marad, de amikor az összeg eléri a kapcsolat értékét, akkor vége van mindennek. Ez persze nem megbocsátás. Nem számít meddig ér. Nem ez számít - mondja Krisztus. Ha bújkálsz a bűnöd elől - nem hibáztam, mert nem látta senki - akkor kevéssé fogsz szeretni, mert arra fogsz figyelni hogyan védd meg magad. Ha el mered engedni, akkor valami csodálatosat találsz.
Ján 8:11 Jézus azt mondta az asszonynak: én sem vádollak téged, menj és ne vétkezz többé.
Miért mondhatta ezeket? Jézus a megbocsátáson keresztül megszabadította az asszonyt a bűn hatalmából. Róm 6:12 ne uralkodjék többé a bűn, a halandó testetekben. Krisztus szabadságot adott a bűntől. De ehhez az első lépés: "én sem vádollak téged." Isten mondja ezt. Mond ki hangosan. Gondolj bele. Nem tudom kire haragszol. Lehet saját magadra. Mond ezt: "én sem vádollak téged." Ez a legnagyobb gyógyulás az ember lelkének. Nincs nagyobb gyógyulás ennél. Ez a mi kiváltságunk. Ebben a világban óriási bizonyság, amikor azt mondod valakinek aki nem érdemli meg: "én sem vádollak téged", elengedem a tartozásodat.
Comments