Skip to main content

02.05 Az új ember

Dátum: 
2018.02.5

Zákeus pedig előállt, és ezt mondta az Úrnak: „Uram, íme, vagyonom felét a szegényeknek adom, és ha valakitől valamit kizsaroltam, a négyszeresét adom vissza neki." (Lk 19,8)

Zákeus befogadta Jézust a házába, a szívébe, Jézus pedig feltétel nélkül bement egy ilyen bűnöshöz is. Ő nem azt mondja: szeretlek, ha megváltozol, hanem ezt: szeretlek, s majd meg fogsz változni.

A fővámszedő azonban kezdi rosszul érezni magát, mert Jézus és a lopott pénz nem fér meg egy fedél alatt. S mivel Zákeus döntött Jézus mellett, szabadulni akar a bűneitől. Nem törődik vele, ki mit szól hozzá, engedelmeskedik élete új Urának - anélkül, hogy Jézus parancsolná neki. Kilép a házából, és kárpótolja, akiket megkárosított. Mégpedig négyszeresen, mert ezt írja Mózes törvénye, a Szentírás (2Móz 21,37; Károli: 2Móz 22,1).

S mihelyt a Biblia szerint kezd cselekedni, Jézus kijelenti: belépett Isten országába, ma lett üdvössége. Tudom-e, mit ír a Szentírás szerelemről, házasságról, munkáról, pénzről, imádságról? Miben kellene Isten igéjéhez igazodnom?

Zákeus tehát látja a bűnét, megvallja azt, és igeszerűen kezd cselekedni. Ez mind a Szentlélek munkája. Ő teremti újjá azt, aki Jézust befogadta. Aki addig pénzt szedett, most pénzt osztogat, mégpedig a szegényeknek, s azoknak, akik miatta lettek szegényebbek. Egészen megváltozott a gondolkozása, hiszen „ha valaki Krisztusban van, új teremtés az" (2Kor 5,17).

Ebben az egyetlen szóban benne van új hitvallása: Uram. A farizeusok soha nem szólították Jézust így, mindig csak ezt mondták: Mester, tanító.

Látom-e a bűneimet, kész vagyok-e néven nevezni és megvallani őket? S látom-e azokat, akik miattam lettek szegényebbek? Mit zsarolok ki szüleimtől, házastársamtól, munkatársaimtól? Kész vagyok-e pótolni, amit lehet, s kérni és hálásan komolyan venni Isten bocsánatát?

Az Isten Bárányára / Leteszem bűnöm én, / És lelkem béke várja / Ott a kereszt tövén. / A szívem mindenestül / Az Úr elé viszem, / Megtisztul minden szennytül / A Jézus vériben...

(Bonar Horatius)