Skip to main content

06.15 Jézus hazaszeretete

Dátum: 
2017.06.15

Amikor közelebb ért és meglátta a várost, megsiratta... Bár felismerted volna... a békességre vezető utat! (Lk 19,41-42)

Jézus Krisztus személyválogatás nélkül minden embert nagyon szeretett, de azt a népet, amelyből emberi eredetét tekintve származott, különösen is. Ez megkülönböztetés? Igen, de olyan, amiből soha senkinek nem származik hátránya. Elsősorban „Izrael házának elveszett juhaihoz" jött, de meggyógyította a római százados szolgáját is, sőt az ő hitét példaként állította honfitársai elé, és meghallgatta a pogány kánaáni asszony könyörgését is. Nem tett különbséget a maga népe és a többi nép közt, de sorrendben saját népe volt az első helyen. Még sírni is tudott miattuk.

Jézus tanítványainak ma is mindenkit őszintén szeretniük kell. De természetes, hogy ezek közt elsősorban a maga népét szereti mindenki. Ahogyan Pál apostol is írja: „tegyünk jót mindenkivel, leginkább pedig azokkal, akik testvéreink a hitben." (Gal 6,10) Leginkább azokkal, de soha nem mások rovására. Aztán ha nem ilyenek vannak bajban, és segíteni kell, a testvéreinket hanyagoljuk el átmenetileg, de mégis van egy alapvető sorrend.

Miért? Mert nem véletlen az, hogy melyik család és melyik nép tagjává születtünk. Hisszük, hogy Isten jelölte ki „lakóhelyünk határait" (ApCsel 17,26), s amelyik közösségbe belehelyezett, azért felelősek vagyunk. Nemcsak élvezni kell annak a működését, hanem munkálni is, hogy minél jobban működjék. Ez a keresztény ember politikai felelőssége, nem lehet közömbös a polisz, a város sorsát illetően. Ezt Isten még a babiloni fogságba hurcolt népnek is megparancsolta (Jer 29,7). Ennek a felelősségnek része a becsületes munka, az állandó imádkozás, a megszentelt élet, s állásfoglalás minden Isten szerinti rosszal szemben, minden Biblia szerinti jó mellett.