Istenem, ne hagyj el késõ vénségemben sem, míg csak hirdethetem hatalmadat, nagy tetteidet a jövõ nemzedéknek. (Zsolt 71,18)
Még az életem sem drága, csakhogy elvégezhessem futásomat és azt a szolgálatot, amelyet az Úr Jézustól azért kaptam, hogy bizonyságot tegyek az Isten kegyelmének evangéliumáról. (ApCsel 20,24)
Jertek el csupán ti magatok valamely puszta helyre és pihenjetek meg egy kevéssé. Márk 6,31
Munkás életet éltél. Sok jó szavad volt a kötelességteljesítésrõl, de ennél is beszédesebb fáradhatatlan életed. A tétlen, a rest, a munka piacán hivalkodva ácsorgó ember a Te szádból komoly intés, sõt ítélet szavát hallja. A szüntelenül munkálkodó Isten földi gyermekei nem lehetnek munkakerülõk. Ez a nézeted. Most mégis pihenésre hívogató szót mondasz azoknak a tanítványaidnak, akik a Te küldetésedben járva éppen az imént tértek vissza útjukról. Láttad rajtuk a fáradtságot. Pihenésre szorulóknak tartottad õket.
Uram!
Ezt a szót segíts ma helyesen megforgatnom szívemben. Elõször is megköszönöm jóságos szemedet, mellyel észreveszed fáradtságomat. A fáradt embert nem a felelõtlenül lármás tömegbe küldöd, gondot feledni. Nem is víg cimborák közé, búfeledtetõ pohár mellé.
"Puszta hely"-re, csöndes helyre - tanácsolod azt, aki megfáradt. Mégpedig testvérek közösségébe. Ahol természetesen a legdöntõbb a Te jelenléted. Mai szavadban a hozzád ragaszkodó hívek "csöndes nap"-jának alapját ismerem föl.