Az Úr adta, az Úr vette el. Áldott legyen az Úr neve! (Jób 1,21)
Tudjuk, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál, azoknak, akiket elhatározása szerint elhívott. (Róm 8,28)
Ma velem leszel a paradicsomban. (Lukács 23,43)
Evangéliumodhoz ez is hozzátartozik: az utolsó perc kegyelme. "Megjelent az Isten üdvözítõ kegyelme minden embernek" - írja apostolod (Titus 1,11). Ami nem volna igaz, ha az életét elrontott latorra nem vonatkozott volna. Még az utolsó percben is. De hol is húzódna határvonal az üdvösség reményével élõk és a reménytelenek között? Néhány évvel a születés után? Néhány évvel a halál elõtt? Az ilyen korlátozást az egyetemes kegyelem nehezen tûrhetné el.
Azt hiszem, az üdvözültek sorában nem ez a lator az egyedüli, aki még utolsó életpercében tehette rá lábát arra a keskeny ösvényre, amely a gyehenna helyett a paradicsomba vezette.
Uram!
Nem a magam számára akarok ebbõl a szavadból haladékot kiolvasni. Sem visszaélni nem akarok hosszútûrõ kegyelmeddel. Csak azt szeretném megérteni belõle: ha mai utamon olyan emberrel adsz nekem találkozást, akinek eltékozolt élete után nem sok van hátra földi idejébõl, az õ számára is meg merjem szólaltatni az evangéliumot. Mert vezet út az õ számára is az életre.