Uramnak, az Úrnak lelke nyugszik rajtam, mert felkent engem az Úr. (Ézs 61,1a)
A keresztség által eltemettettünk vele a halálba, hogy amiképpen Krisztus feltámadt a halálból az Atya dicsõsége által, úgy mi is új életben járjunk. (Róm 6,4)
Atyám! A Te kezedbe teszem le lelkemet. (Lukács 23,46)
Ezt a földet válasz nélkül maradt kérdéssel hagytad el. Kérdésed elhangzása után néma csönd maradt. Ezzel az utolsó fohászoddal már abba a világba léptél, amelyben minden kérdésre van válasz.
Uram!
Az örök válaszok világát - a mennyországot - sohasem színeztem ki. Mások elõtt sem, ha velük hitemrõl beszéltem. Magam elõtt sem, ha csöndesen elmélkedtem. Nem tettem, mert hiszen soha nem láttam a mennyet, s ezért leírni sem tudom. Mindig megelégedtem azokkal a hasonlatokkal, melyekben Te oly végtelenül egyszerûen, de olyan utolérhetetlen melegséggel szóltál a mennyrõl. Atyai háznak mondottad. Ez az egy tehát az, amit bizonyossággal tudok róla. Amíg itt a földön tart még az utam, bizonyára a megfejthetetlen rejtélyek tömegével lesz még dolgom. Bár végeznék el ezek Istentõl kapott rendeltetésüket és növelnék hitemet! Utolsó földi órámban pedig add az én ajkamra is ezt a fohászt, melyre keresztfád alatt tanítottál meg: "Atyám! A Te kezedbe teszem le lelkemet!"