Mózes hite megfigyelhető volt véges-végig hosszú élete folyamán. Most csak a Zsid 11-ben idézett három esetre szorítkozunk.
Hite és a bűn gyönyöreinek elkerülése, Zsid 11,24-26. Mózes negyvenéves korában kritikus döntést hozott. A fáraó lánya fiaként nőtt fel, lemondott a vele való kapcsolatról, és inkább vállalta az együttnyomorgást Gósen szenvedő és elnyomott népével.
Testvéreivel való közösségét többre értékelte a fáraó lányával való kapcsolatánál, mert azt tartotta jobbnak, ha Ábrahám fiának tekintik. A viszontagságot elébe helyezte a kényelemnek, a gyalázatot a tisztességnek, a nyomorúságot a kincsnek, a szégyent a hírnévnek, a góseni rabszolgatábort a fáraó palotájának, a szenvedések eltűrését a gyönyörök élvezésének. A világ a lába előtt hever, és rajta taposott.
Természeti szemmel nézve ez nagyon bolond cselekedet volt. De Mózes nem volt bolond. Hite a valóságon nyugodott, és egy másik világ (meg)jutalmazására számított. Hitének erejével egyszerűen mérlegre tette az időt és az örökkévalóságot, és ennek megfelelően döntött.
Hite és az elsőszülöttek megmenekülése, Zsid 11,27-28. 80 éves korában másodszor és örökre elhagyta Egyiptomot. Ami Izráel elsőszülöttjeinek biztonságát illette, hite Isten ígéretére és a bárány vérére támaszkodott. Ami Izráelnek Egyiptomból való távozását illette, szeme a megszokottól eltérően arra tekintett, aki láthatatlan. Szüleinek korábbi hitével versengve, akik mélységes és páratlan meggyőződéssel tudták, hogy Istenre bízhatják gyermeküket, ő sem félt a fáraótól.
Hite és a Vörös-tengeren való átkelés, Zsid 11,29. A tenger előttük, az üldöző egyiptomiak mögöttük, és Izráel kétségbeesett. De, noha még semmi jele sincs, hogy Isten mit akar tenni, Mózes hite erős kézzel ragadja meg az Ő óriási hatalmát. "Ne féljetek, megálljatok! és nézzétek az Úr szabadítását", hirdeti bizakodva. Hite igazolást nyert Izráel népének száraz lábbal való átkelésében, ami hullámsírt jelentett az egyiptomi lovasság számára.
Uram, adjál nekem hitet, hogy legyőzzem a kísértést és a félelmet!