Sámuelt úgy említették, mint Isten emberét, 1Sám 9,6-8.10, ezzel a Szentírásban Isten szolgáinak egyik kiválasztott csoportjához sorolták, akiknek ezt a címet adományozták. Egy ilyen elnevezés önmagában is sokat mond egy ember jelleméről. Isten magáénak tekintette, társai felismerték, hogy "kapcsolatban van" Istennel, kétség nélkül olyan jellemvonásokkal rendelkezett, amelyek istenfélelmét tanúsították. Mennyire ritka is lehetett ez az önfejű magabiztosság és önfelmagasztalás korában - akkor, amikor Isten kijelentett bölcsességét elvetették a nagyképű emberi cselekedetek kedvéért. Bár mások azt tehették, ami helyes volt a saját szemükben, Isten embere tudatosan úgy élte életét, mint aki Isten szeme előtt van, teljesen Isten dicsőségére.
Sámuel öreg korában kérhette az egész nemzettől, hogy ismerje el Isten előtt azokat az állhatatos jellemvonásokat, amelyeket bemutatott egész életében. Sohasem vette el, ami másoké volt - nem érték nyilvánvaló lopáson, sem titkos csaláson. Sohasem gyakorolt nyomást vezetői helyzetének kihasználásával, hogy előnyt élvezzen másokkal szemben. Az igazságszolgáltatásban megvesztegethetetlen volt, ellenállva bármely kísérletnek, hogy befolyásolják ítéletét megkísértő felajánlásokkal. Az egész nép elismerte lelkiismeretes szolgálatát és kifogástalan életmódját.
A "jellem" az, ami egy személy életútja mögött van - az támasztja alá az életmódot, amelyet az emberek látnak, és meghatározza a viselkedésnek azokat a jellegzetességeit, amelyek alapján besorolnak bennünket; vö. Péld 23,7: "mert olyan ő, amint szívében gondolkodik..." (angol). Sámuel figyelmeztetése ebből az alkalomból saját élettapasztalatát tükrözte: "Csak féljétek az Urat, és szolgáljatok néki hűségesen, teljes szívetekből...", 1Sám 12,24. Csak javasolta másoknak, hogy kövessék azt, amit ő maga követett egy életen keresztül, és ez arra szolgált, hogy kiformálja jellemét. Az eredmény az volt, hogy cselekedetei Isten igaz szolgájának fémjelét hordozták, és olyan volt élete, hogy visszatükrözött valamit Isten jellemének tökéletességéből. Ezt ismerték el az emberek azzal, hogy úgy említették Sámuelt, mint "az Isten emberét".