Amikor Dávid halálos ágyán feküdt, megbízta fiát, Salamont, hogy gondoskodjon Barzillai családjáról: "a gileádbeli Barzillainak fiaival cselekedjél irgalmasságot, és legyenek a te asztalod vendégei", 1Kir 2,7. Barzillai meglehetősen gazdag ember volt, aki Absolon lázadásának idején Sóbival és Mákírral együtt "mézet, vajat, juhot, ünősajtokat hoztak Dávidnak és az ővele való népnek eleségül. Mert azt gondolták magukban: A nép éhes, fáradt és eltikkadt a pusztában." Később, amikor Dávid visszatért Absolon legyőzése után, Barzillai, aki akkor már nyolcvanéves öregember volt, fogadta Dávidot a Jordán folyónál. Dávid, akit megindított kedvessége és hűsége, felajánlott Barzillainak egy otthont jeruzsálemi palotájában, de Barzillai nem fogadta el, nem akart "teher" lenni, és azt kívánta, hogy szülei mellé temessék. Dávid azonban sohasem felejtette el ezt, és később Barzillai családjával gyakorolt kegyet.
Barzillai gondosan megvizsgálta körülményeit, és ha ezek egyszer világosan álltak előtte, azt tette, amit a legjobbnak látott, még ha ez a király pártfogásának elutasításával járt is. Ez neki békességet, családjának pedig áldást jelentett. Jól tesszük, ha követjük Barzillai példáját, és felelősségeinket és magatartásunkat az Úr jelenlétében vizsgáljuk meg.
A korinthusi hívők helytelen gyakorlatot követtek az úrvacsorai alkalom előtt, ezért Pál így figyelmeztette őket: "Próbálja meg azért az ember magát, és úgy egyék abból a kenyérből, és úgy igyék abból a pohárból", 1Kor 11,22. Szigorúbb figyelmeztetést olvashatunk a 2Kor 13,5-ben: "Kísértsétek meg magatokat, ha a hitben vagytok-e? magatokat próbáljátok meg. Avagy nem ismeritek-e magatokat, hogy a Jézus Krisztus bennetek van? Kivéve, ha méltatlanok vagytok." Elgondolkodhatunk a következő figyelmeztetésen is: "mondom mindenkinek közöttetek, hogy feljebb ne bölcselkedjék, mint ahogy kell bölcselkedni; hanem józanon bölcselkedjék, amint az Isten adta kinek-kinek a hit mértékét," Róm 12,3. Önvizsgálat emlékeztet bennünket arra, hogy amink van, azt úgy kaptuk. Ez alázatossá tesz minket az Úr előtt, és növeli érzékenységünket arra vonatkozóan, amit Ő mondani akar nekünk.